Lemondott a Blizzard Entertainment elnöke

  • Írta: szlav
  • 2021. augusztus 4.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Áll a bál az Activision Blizzard háza táján a szexuális zaklatással kapcsolatos perek miatt, az üggyel járó következmények pedig kézzel foghatók. J. Allen Brack, a Blizzard eddigi elnöke lemondott a posztjáról, helyére pedig kettős vezetőség került.

Két héttel ezelőtt óriási zajjal rázta fel a videojátékos világot a hír, miszerint kétévnyi nyomozás után Kalifornia állam illetékes hatósága perbe fogta az Activision Blizzardot. A vállalatot szexuális zaklatással és nemi visszaéléssel kapcsolatos vádakkal illették, különösen a Blizzard Entertainment oldalán. A DFEH által felsorakoztatott vádakat később számos korábbi, illetve jelenleg is a Blizzardnál dolgozó alkalmazott megerősítette, a hír fellángolását követően pedig gyakorlatilag megállt az élet a stúdióban.

A normál esetben otthonról dolgozó munkatársak több százfős tömegben vonultak az irvine-i iroda elé, hogy nyilvánosan is felszólaljanak a vezetőséggel szemben, ez azonban csak a jéghegy csúcsát jelentette. Több szponzor, köztük a T-Mobile is kihátrált az Activision Blizzard esport-kezdeményezései mögül, a minap pedig egy részvényes is beperelte az anyagilag lefelé ívelő játékgyártót, felelőtlen eljárással vádolva Bobby Kotickot és a vállalat vezetőségét. Az elmúlt hetek tehát alaposan felforgatták az Activision Blizzardot, így csak idő kérdésévé vált, hogy hullani kezdjenek a fejek.

Nehéz tehát meglepődni a Blizzard Entertainment tegnap esti közleményén, melyben bejelentették: komoly átszervezésre kerül sor a vezetőség köreiben, kezdve azzal, hogy a stúdió elnöke, J. Allen Brack azonnali hatállyal lemond a posztjáról. Az így megüresedett vezetői pozíciót két korábbi alelnök, Jen Oneal és Mike Ybarra veszi át. Ybarra neve sokak számára ismerős lehet, hiszen az úriember 2019-ben igazolt át a Microsofttól, hogy a Blizzard fejlődő platformjait, azon belül is főképp a Battle.netet igazgassa. Jen Oneal története ennél is izgalmasabb, ő volt korábban ugyanis a Vicarious Visions vezetője, január óta pedig a Blizzard alelnökeként támogatta a Diablo és Overwatch franchise-okat. Érdemes továbbá megemlíteni, hogy a társelnöki pozíciót elvállalva Jen Oneal vált a Blizzard első női vezetőjévé.

26.
26.
Darkenkhal
Ez a cikk basszátok meg "Lemondott a Blizzard Entertainment elnöke"...ti meg játékokról beszéltek...ez a vég kezdete :(
25.
25.
delphijos
#24: "Magyarul a grafikán kívül semmi" idézet vége ;)
22.
22.
Ooorky
#21: Ismert hiba már évek óta...
21.
21.
xanatos0911
#17: Nekem rendszeresen csinálja ezt a Gamekapocs már az elmúlt fél év során legalább és rengeteg különböző cikknél fordul ez elő, de valamiért csak mobilon.
19.
19.
DIABLO_HUN
#5: Igaz igaz !!! nagyon kíváncsi leszek rá ha tényleg úgy lesz ahogy írják és nem piszkálnak bele nagyon akkor szép tábora lesz :D
17.
17.
szinkron
Egy neverwinter galéria jön be, ha a cikkre kattintok.
16.
16.
DragonBleacPiece
remélem a project diablo 2 készítők majd ehhez is készítenek modot
15.
15.
Hab
#14: Bocs a szóismétlésért, azt hittem ctrl+x-et nyomtam. :D
14.
14.
Hab
#12: Az a HD mod konkrétan semmit nem javít a grafikán konkrétan, csak engedi az 1080p-t és távolabbról látod az egész pályát. Persze, ha te tudsz olyan mod-ról ami felturbózta a grafikát, akkor kérlek szépen linkeld már be ide.
13.
13.
delphijos
#12: Mondjál már 20 éves játékot amihez egy patch jött ilyen update-el… Az meg hogy mod nincs hozzá, ahhoz mi köze a fejlesztőknek ?
12.
12.
Ooorky
#11: Az a baj, hogy pár éve még egy HD patch/mod-dal el voltak ezek intézve, ma meg tapsolni kell neki.
11.
11.
delphijos
#10: Mondjuk ez már tényleg fingreszelés. Egy RÉGI játék komplett grafikáját, a hangokat, és a cutscene-ket lecserélik, plusz belekerül jópár funkció ami AZÓTA alap lett. De ez NEM ELÉG. Mi lenne elég ? Úgy felújítani, hogy csinálnak egy másik játékot ? :D

Amúgy az hogy egy 20 ÉVES játéknál beírod hogy "bekerült néhány funkció amik alapok már 15 ÉVE a kategóriában" már önmagában elég nevetséges. Az a baj hogy a felújításra bele merik tenni ? Vagy hogy volt pofájuk 20 éve nem beletenni, amikor ez alap 15 éve ?
8.
8.
Hab
#7: Persze, mindenhova... Micsoda visszavágás :D Én is több száz órát beleöltem az eredetibe. Az volt az első játék amit előrendeltem. Mondjuk az, hogy nem kell 800x600-ban játszani és modernizált grafikával játszhatom majd, nekem már bőven elég. Egyszerűen már szeretnék vele játszani és ezért várom a bétát is.
7.
7.
Ooorky
#5: Régi kedvenc ezért valamilyen szinten érdekel, de gyakorlatilag semmi olyan nem lesz benne amit nem lehetne már most is kipróbálni az eredetit elindítva, te meg mindenhova odalököd, hogy mikor lesz már béta...
6.
6.
xanatos0911
#5: Mert meg kell mondani a megmondanivalót ;)
5.
5.
Hab
#4: Én szeretem az ilyen játékokat, és nagyon várom a felújított verziót. Azt viszont nem értem, hogy ha érdekel téged ez a játék, akkor minek veszed a fáradtságot a kommenteléshez.
2.
2.
Ooorky
#1: Mit akarsz bétázni egy 20 éves játékon?
1.
1.
Hab
Inkább a D2R open betáról hallanánk már!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...