Brit toplista: a Mario Kart 8 lehagyta az F1 2021-et

  • Írta: gorien
  • 2021. augusztus 16.
  • Toplista
Link másolása
Az elmúlt hetekben helyezésről helyezésre került előrébb a Mario Kart 8 Deluxe, és a múlt héten végre megtörtént a trónfosztás. Kanyarban előzte az F1 2021-et, ezzel pedig felért a brit játékeladási toplista csúcsára.

Az F1 2021 három héten át uralta a brit dobozos játékeladások toplistáját, de a múlt héten a legutóbbi ezüstérmes, a Mario Kart 8 Deluxe előzött, és alaposan maga mögött hagyta versenytársát, aki egészen a hatodik helyig esett vissza egy 34 százalékos eladáscsökkenést követően.

A Grand Theft Auto V és a Minecraft vitte el a második és a harmadik helyet ezúttal (előbbinek 44, utóbbinak 17 százalékkal nőttek az eladásai), őket pedig az Olympic Games Tokyo 2020: The Official Video Game követi, hiába ért már véget maga az olimpia.

A listán első alkalommal lépett be a Hades a top 10-be, hiszen még csak most érte el a konzolokat: a vásárlások 70 százaléka PS5-ön történt, 23 százalékuk a PS4-en, míg 7 százalék Xbox Series-konzolokon. A britek a héten egyébként is kaptak egy újabb PlayStation 5-szállítmányt, ami meglátszik az olyan játékokon, mint a Ratchet & Clank: Rift Apart, amelyből 313 százalékkal többet adtak el, mint egy héttel korábban. Hasonlóképp profitált ebből a Resident Evil: Village és a Spider-Man: Miles Morales is, amelyek a 11. és 12. helyig jutottak.

  1. Mario Kart 8 Deluxe
  2. Grand Theft Auto V
  3. Minecraft (Switch)
  4. Olympic Games Tokyo 2020: The Official Video Game
  5. Animal Crossing: New Horizons
  6. F1 2021
  7. Assassin's Creed: Valhalla
  8. Hades
  9. The Legend of Zelda: Skyward Sword HD
  10. Ratchet & Clank: Rift Apart
4.
4.
GAMEROD
Nem meglepő, ezért népszerű maga a Nintendo is, mert sokan csak simán játszani szeretnének, mindenféle való életbeli realitás és bonyolultság nélkül.
2.
2.
Tidus
Az a nem semmi...érdekes hogy a GTA V-t mindenki kiemeli hogy ott van a top listákon....de gyerekek a Mario Kart ami Nintendo exlusive és már hat éves szintén mindig ott van ami elképesztő,hozzáteszem nem érdemtelenül.Lehet persze szokásos Nintendo ellennes hözöngéseknek helyt adni,de az amilyen komplexen összerakták a játékmenetet ebbe a gokartos játékba,lenyügöző.
1.
1.
go go márijó, gombafejű kissrác és a hőkövető piros teknős, hatalmas fun
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...