13 percig mozog a Life is Strange: True Colors

  • Írta: Baloo
  • 2021. augusztus 19.
  • Videó
Link másolása
A Square Enix és a Deck Nine nemrég kiadott egy új videót a Life is Strange: True Colorsból, amiben vágások nélkül, kicsivel több mint 13 percen keresztül élvezhetjük az új epizód játékmenetét.

Múlt héten derült ki, hogy sajnos nem fogja tudni tartani a tervezett premierdátumát a Life is Strange: Remastered Collection, viszont szerencsére idén sem kell nélkülöznünk a szériát, hiszen az új epizód, a Life is Strange: True Colors megjelenése érintetlenül maradt. Ebből kaptunk most egy tartalmas játékmenet-felvételt, amiben Alexet kísérhetjük el az idilli Haven Springs városka egyik hangulatos lemezboltjába:

A Life is Strange: True Colors szeptember 10-én érkezik PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, valamint Stadiára, és valamikor később majd Nintendo Switchre is befut az új rész. Ezután pedig nem is kell sokat várnunk a játék első DLC-jére, ugyanis szeptember 30-án már elérhető lesz a Wavelengths.

10.
10.
kryszisz
#9: Mondjuk ehhez a részhez a Dontnodnak semmi köze (ahogy a BtS-nek sem volt) de mindegy..
9.
9.
Parano1d
Az az érzésem, minél több energiát fordít a Dontnod az LMBTQ témára, annál kevesebb marad a történetre, nagy kár, mert az első LiS zseniális játék volt, a BtS még viszonylag jó, amit utána művelnek, az középszerű némi jóindulattal.
Ez a gameplay trailer sem tölt el az érzéssel, hogy ez a játék nekem kelleni fog, mert kb semmi érdekes nincs benne.
8.
8.
br1Koo
#7: Bocs hogy hányhatnékom van ezektől a limonádé emberektől. Volt már sajnos szerencsém ahhoz hogy több órányi melómat baszták szét mert olyan dologba fogtak bele aminek az íratlan szabályairól fingjuk nincs.
7.
7.
C0m1n65un
#5: A mondandód elég ködös a számomra. Főleg annak tudatában, hogy xanatos0911 értelmesen fejezte ki a véleményét egy felettébb vulgáris kommentre. Inkább te és br1Koo közelítitek meg a híres amerikai értelmi színvonalat, ami veszélyes elegyet alkot a magyar mentalitással.
6.
6.
xanatos0911
#5: Jesus Christ on a stick :D Csípős paprikát reggeliztél? Szedd össze a gondolataidat ember, mert halovány lila - igen, nem zöld - gőzöm sincs róla, hogy mit próbálsz itt összehadarni. És még én terelem a témát o.O Jobbulást, minden esetre!
5.
5.
#4: Ne tereld a témát és ne ide gyere zokogni. Arra van a facebook, meg az amerikai értelmi színvonal. Sem az Acti/Blizzard sem ilyen témákban nem kell jönni nyüszíteni. Az emberek azért írnak ilyeneket, mert tele van a tudatuk a hozzátok hasonló droidokkal. Őszintén remélem, hogy ez is elég nyilvánvaló volt ahhoz, hogy megértsed. Ez egy gamer oldal és a Blizzard hírnél az érdekel minket, hogy mikor lesz béta, itt meg az, hogy bármennyire is viccesek ezek a kitalált szarok, az emberek nem így működnek és nem mindenki szereti a sci-fi-t.

Zöld?
4.
4.
xanatos0911
#3: Cseles :) Más nem volt a szótárban, csak ugyanaz ami nekem is?

Amúgy elmondhatnátok, hogy mitől jó az, hogy odaböfögtök egy olyan játék híre alá amit akkor sem telepítenétek fel, ha pénzt adnának érte, hm? Ilyen unalmas az élet?
3.
3.
#2: Nekem meg az ilyen kommentektől.
2.
2.
xanatos0911
#1: Nekem meg az ilyen kommentektől.
1.
1.
br1Koo
Fuhh, már hányhatnékom van ezektől a baszott hipszter karakterektől.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...