Egy veterán fejlesztővel szegényebb lett a Bethesda

  • Írta: Baloo
  • 2021. augusztus 27.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Jeff Gardiner több mint 15 év közös munka után távozik a Bethesda Game Studiostól, hogy újabb kihívások elé nézzen. Gardiner többek között dolgozott az utóbbi három Fallout-epizódon, a Skyrimen és az Oblivionon is.

Jeff Gardiner, aki utoljára a Fallout 76 projekt vezetői munkáiért volt felelős, egy Twitter-posztban jelentette be, hogy közel 15 évnyi közös munka után elköszön a Bethesda Game Studiostól, hogy újabb kalandokat kereshessen.

Gardiner még dizájnerként kezdte a pályafutását a stúdiónál 2005-ben, így már rögtön az első munkái között szerepelt a The Elder Scrolls IV: Oblivion - igen, az ő keze is benne volt az RPG hírhedt Horse Armor DLC-jében. Azután már producerként ügyködött a Fallout 3-on, amit követett a The Elder Scrolls V: Skyrim, ahol már egy senior produceri székben csücsült az úriember. Végül pedig a Fallout 4 és a Fallout 76 fejlesztése alatt ismét ugrott egyet a ranglétrán, és az utóbbi két játéknál már ő volt az egyik vezető producer.

Egy rajongó egyébként rákérdezett Gardinernél, hogy mit tervez a jövőben, amire ő annyit válaszolt, hogy egyelőre nincsenek konkrét elképzelései, most csak szeretne időt szakítani arra, hogy többek között ezen is elmélkedhessen.

2.
2.
Heldengeist
#1: Én még azt is megkockáztatnám, hogy nem otthagyta, hanem otthagyatták vele. Nem lepne meg, ha határozott idejű szerződése volt, ami most futott ki és a Fallout 76 után szimplán azt mondták neki, hogy "Köszönjük az eddigi munkáját..."
1.
1.
Extol
Magyarán otthagyta az állását a semmiért
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...