Game Passben rajtol az idei Football Manager

  • Írta: fojesz
  • 2021. szeptember 9.
  • Bejelentés
Link másolása
Bemutatkozott az idei Football Manager-epizód, és bár a részleteknek még híján vagyunk, azt már most elárulták a készítők, hogy az új rész rögtön elérhető lesz az Xbox Game Pass kínálatában is.

A Sega és a Sports Interactive bejelentette, hogy november 9-én jelenik meg a Football Manager 2022, és bár túl sok konkrétumot, illetve látnivalót nem kaptunk a játékkal kapcsolatban egyelőre, az már biztos, hogy a főverzió mellett visszatér az Xboxokra szabott Xbox Edition is, a két játék pedig már a premier napjától kezdve elérhető lesz Xbox Game Pass-előfizetők számára - a mentésünket szabadon mozgathatjuk az egyes változatok között.

Az Eurogamer igyekezett több infót is kihúzni a fejlesztőkből, ők viszont nem voltak hajlandóak elárulni, hogy az Xbox Edition a Touch-kiadás átalakított változata-e, ahogy tavaly - annyit közöltek, hogy a Microsoft konzoljain továbbfejlesztett kontrollertámogatásnak örülhetnek a játékosok. Apropó, Touch: a Switch-játékosok is megkapják természetesen a maguk játékát, és a mobilos verzió is visszatér.

PlayStation-verzió viszont továbbra sem várható: a Sports Interactive szerint egész egyszerűen nem kaptak PS5-ös devkitet a Sonytól.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...