Végre mozog a God of War: Ragnarök

  • Írta: fojesz
  • 2021. szeptember 10.
  • Videó
Link másolása
Hosszas várakozást követően megkapta az első gameplay kedvcsinálóját a jövőre megjelenő, még keresztgenerációs God of War: Ragnarök. A játék rendkívül ígéretesen fest az eddig látottak alapján.

Végre mozgás közben is láthattuk a God of War: Ragnarököt, amely valamikor 2022-ben jelenik majd meg PS4-re és PS5-re.

Az első infók szerint a történet néhány évvel az első rész eseményei után játszódik. Fimbulvetr tele elérte Midgardot, Kratosra, Atreusra és Mimirre tehát keményebb kaland vár, mint korábban bármikor. Hőseinknek ezúttal Freyával és Thorral kell majd szembenézniük (az előző játék ismerőinek nem kell megmagyarázni, hogy miért), miközben próbáljuk még tovább szálazni Kratos és Atreus kapcsolatát: a fiú szeretné megtudni, hogy kicsoda ő valójában, Kratos pedig meg akarja óvni attól, hogy összerúgja a port az istenekkel.

Apropó, istenek: az új részben már a kilenc birodalom mindegyikét bejárhatjuk majd, így Asgardot is meglátogathatjuk.

72.
72.
Ps fanboy
#67: Láthatóan elsieted azért a dolgokat. Így olvasva a komentjeidet, olyan, mintha egyből ilyen The Last of Us szintű játékokat várnál így egy-két év után. Majd basznak ilyeneket kiadni ilyen hamar. Ezt mindenki tudja, aki picit is tájékozott. Mellesleg sokra mentél vele, hogy eladtad a ps5 gépedet, most játszhatsz ugyanazokkal a játékokkal, csak szarabb minőségben, nagy ötlet volt. Hacsak nem az is ráerősített erre a döntésre, hogy drágábban tudtad eladni valami fanboynak, kihasználva a helyzetet. Ha igen, akkor én a helyedben nem firtatnám tovább ezt a dolgot.
70.
70.
delphijos
#67: “és azok mind mennek PS4 en is”

És akkor rosszabb játékok lesznek ? Elárulom hogy ha jön valami only PS5 , az se lesz JOBB vagy valami EGÉSZ MÁS JÁTÉK csak mert csak arra jön. Max szebb, részletesebb, nagyobb felbontással , jobb framerate-el. De ez meg azokra is igaz ami PS4-re is jönnek. Ha ez neked nem szempont , és azt várod hogy majd valami játék pusztán azért mert csak az új gen-re jön, majd megváltja a világot, akkor maradj is az előző gen-nél. Részemről ennyi.
67.
67.
PS4jacksony
#66: A FH5 idén novemberben megjelenik vagy nem ? Erre céloztam a GT7 majd valamikor jövőre !

PS5 ön van jelenleg egy Demons Soul ami egy erősen rétegjáték az is egy felújított darab.

Van egy Returnal és egy Racket ennyi

A többi számomra teljesen érdektelen cucc és azok mind mennek PS4 en is.
A Horizonra és a GT7 re idén de miért is lepődtem meg amikor elcsúsztatták mindkettőt jövőre. Ezen is ki vagyok akadva Bejelentenek egy megjelenési dátumot = nem tudom ?

Miért nem lehet akkor megmondani mikor jelenik meg amikor már 100 % ?

Én jól el leszek a PS4 Prommal amíg a PS FELÉBRED kómában van ez még….
66.
66.
delphijos
“Ha valaki nem ért veled egyet az hülye”

Ez itt kivételesen nem szubjektív megítélés kérdése. Ha ilyet leírsz

“Az Xbox legalább hozza a kötelezőt a forzákkal és egyebekkel”

akkor mit vársz ? SX-em van, de eddig SEMMI nem jött nem hogy “hozta a kötelezőt”. Ami van az új BOX-ra, az is vagy peccselt előző generációs játék, vagy amiből jött már direkt új genes verzió IS. De ez igaz a PS-re is. Az egyetlen kivétel a FS amiből végül ( okosan ) nem jön ONE verzió, de az se direkt az új gen-re készült, csak gondolom annyira nem ment a régin hogy azt inkább skippelték. ( Majd lehet játszani cloud-ból )

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az eddigi gen váltásoknál KIZÁRÓLAG azzal lehetett játszani ami konkrétan arra a gépre jött. Most van BC, kb. az összes előző gen-es cim JÁTSZHATÓ. És egy csomóhoz peccs is jött. Zongorázni lehet a különbséget.
64.
64.
Marcus88
Ha az első két évet nézzük nyitó felhozatalba akkor most sokkal sokkal jobban állunk mint 2013-ban.És ez az Xbox oldalán is igaz lesz,ha most jön a Forza,Halo és jövőre is érkezik mondjuk 2 vagy max 3.
Erre a grafika nex gen sírásra meg mit is mondja.
Egy év telt el,ami csak 5-re van az szerintem nyitásként jó.Ami mindkettőre van vagy lesz annál az újnál szebb stabilabban fut és van lesz 60 fps.
Aztán majd ha 23 körül már ha nem néznek hátrafelé akkor majd még jobbak lesznek.Amúgy is ez a generáció el fog tartani 2027 ig,felesleges sírni az első egy évben,mert nem holnap fog jönni a következő generáció.
62.
62.
Ps fanboy
#59: "Mert PS3 korában is így volt ? Ott ha jól emlékszem 24 játék volt elérhető megjelenéskor."

Na ne mond, hogy ezt a listát fejből szedted össze. Lefogadom fél napos munka eredménye. :)
Amúgy az Xre milyen kiváló egenerációs címek jelentek meg eddig, mert én egyet sem tudok? Még a Halo Infinite sincs sehol, pedig annak még azt hiszem az előző genben meg kellett volna jelenni.
60.
60.
Marcus88
#59: ....Az Xbox legalább hozza a kötelezőt a forzákkal és egyebekkel mert a PS5 egyenlőre...

Még meg sem jelentek,milyen kötelezőt hoz?
Gép megjelenés óta MM,DS,Returnal,Ratchet most pár nap és Kena.
A Forza / Halo még csak ezután jön,aztán február Forbidden West március GT aztán Ragnarök.
57.
57.
Stig
#56: Nézd, nem vitatkozni jöttem, ugyanúgy játék szerető srác vagyok mint te/ti az oldalon. Csak egy kicsit csalódott vagyok, mert többet vártam volna a nexgen élménytől. Attól még szeretem az új gépet, és remelem hogy hamarosan jönnek tenyleg azok a játékok amik indokolttá teszik ezt a generációt.
56.
56.
delphijos
#55: Azt irtad alább hogy baromi jó tv-d van. Miért kéne az még pluszban bele számolni ? Egy Tv az előző gen-hez is kell, és egy fos tv-n azok is rondábbak. SX-em van, és több mint egy tucat játékot tudnék mondani ami vagy egy utólagos peccs miatt, vagy mert már erre is külön verzió jött klasszisokkal szebb mint a régi generáción. Az hogy ki mire ad ki pénzt, és mi “éri meg neki” az abszolút szubjektív. Az RT, a magas fps, felbontás, részletesebb grafika ( azért ez is fontos , ami a nagy felbontás / fps témában sokszor kimarad ) olyan dolgok hogy aki nem látja, az tényleg ne vegyen új gépet.
55.
55.
Stig
#54: Igazad van, nem konyitok sokat a fejlesztesekhez, de - nekem - a legtöbb játék totál “egykaptafa”, ugyanaz a fizika új skinben. De forditsunk a dolgon, most én kerdeznek. Mondj egy olyan PS5 címet, amiért érdemes kiadni kb minimum 600e ft-ot (ugye TV is kell hozza).
54.
54.
delphijos
#52: “nem lesz olyan motor/engine ami tenyleg kihasznalna az új generációt”

Gyanítom nem sokat szagolsz hozzá milyen egy játékfejlesztés manapság , nem írnál butaságot. Az engine-k skálázhatók, senki nem fog direkt CSAK az új konzolokhoz valót fejleszteni, mert nem éri meg és felesleges is. A meglévőkkel + devkitekkel meg elérnek minden új lehetőséget.
53.
53.
A Fénybenjáró
A látvány gyönyörű, God of War-hoz méltóan, de eddig nekem nem tűnik nagy eresztésnek. Remélem a játék maga rácáfol erre.
52.
52.
Stig
#48: Hat, szívesen megmutatnam a nappalimat, van rendes TV-m hozza, 120ftps is kezel ;) maga a konzol volt messze a legolcsóbb. Amíg a fejlesztők egy címet a switchtol kedve meg vagy 4 gépen akarnak kiadni, nem lesz olyan motor/engine ami tenyleg kihasznalna az új generációt. Pénzügyileg érthető de így én inkább egy ps4 pro 2 nek érzem a gépem mint egy valós nexgen masinanak.
51.
51.
felegyi
Simán reális h azért a csúszás mert készlethiány van 5-ből, és gondolom nem kevesen szeretnék teljes pompályában élvezni a játékot. Ez GP trailer szép és jó, viszont még nem láttuk az előző genes verzióját, nyilván a view distance, a töltési idő és a full open world - on fog elmaradni... ez a kutyászán talán a hátas lenne benne?
49.
49.
#48: Valószínű még nem látott tv-t és tv-játekot sem. Már a "nem látom a 30 és 60 fps közötti különbséget" is ordas hazugság, ha arról van szó, de aki nem látja, hogy kockás meg homályos a kép, az vak, vagy pedig nem látott még játékot.
44.
44.
delphijos
#42: Hát komolyan nem tudom mit vársz, azért fene tudja milyen csoda nem fog történni. Tegnap próbáltam ki a Tales of Arise demo-t, SX-en, és volt szerencsém a párom finának a sima ONE-ján is megnézni, ha valaki nem látja a felbontás különbséget ( One-on szerintem még 1080p se volt miközben még a framerate is a duplája SX-en ) az tényleg nem tudom milyen csodát vár.
43.
43.
Stig
És továbbá is azt gondolom hogy azért nem van olyan fejlődés, mert figyelembe veszik az előző hardvert is.
42.
42.
Stig
#41: Én többet vártam a nextgen élménytől, de ez csak a szemelyes velemenyem. Egy rakás jatekom van ps5re es nem érzek túl nagy különbséget a ps4es játékokhoz képest. És az egy bő 8 éves vas.
41.
41.
delphijos
#40: Ez tök nagy marhaság. Miért kell úgy csinálni mintha a mostani konzolok valami atomerőművek lennének, csak eddig "bóvli" jött rá ? Egy csomó játék van, ahol 60fps van, RT , és a konzolok fel-le skálázzák a felbontást, mert ennyit bírnak. Attól hogy az előző gen-re is kijött, még a mostani gen-es verziója nem lesz rosszabb. Gondolod hogy ami már csak ezekre készül ott majd csoda történik ? Ez már rég nem az hogy "ki kell ismerni" a hardvert....
40.
40.
Stig
#37: Most jött meg a géped, így érthető hogy te még turelmes és elnéző vagy. Ha eltelik egy ev és meg mindig nem kapsz egy rendes játékot ami kihozza a gépből azt a minőséget amiért vetted, akkor hidd el, idővel te is elégedetlen lennel.
37.
37.
Marcus88
#36: Jogos amit írsz.
Mindenkinek más az igénye és mindenkinek más a jó.
Ebből adódóan mindenkit nem lehet boldoggá tenni,így nekünk kell alkalmazkodni hozzájuk amit nyújtanak.
Nekem hétfőn jött meg a ps5 és van még pár cím 2018-19-20-ból is amiket még nem játszottam.Erősebb gépen 60 fps és párnál grafikai javulással sokkal jobb élményt fognak nyújtani.A háborgás helyett inkább élvezem a játékokat.
36.
36.
delphijos
#35: Mondjuk abban most egyet kell érteném HP-vel, hogy eddig meg ezért sírt mindenki, hogy a konzol generációk “élesen elkülönülnek” egymástól. Most van BC, és ez jó is, de a gyártók / fejlesztők is erősen kihasználták, nem kellett “teperni”. Azért elég sok cim van már ami ha nem is direkt az új gépekre készült, de van hozzá peccs. Ja, és legalább (ugyanennyi ( ha nem több ) ember “sir” ha meg valami nem jön a régiekre, hogy “mekkora szemétség” mert mennyi embernek van még régi gépe.
35.
35.
PS4jacksony
#34: Elég rossz példa idekeverni egy folyamatosan fejlődő plattformot…..

A konzolok életciklusa 8 év !

Itt az a probléma , hogy megveszel egy Újgenerációs gépet éés mit kaptál a pénzedért ?????

Játszhatsz előző genes játékokat még évekig rajta . Ez itt a gond nincs kiszolgálva a gép.
34.
34.
Helium Prime
Nem tudom mi ez a nagy lázadás az előző generációs gépek ellen! Párat eladtak azért belőlük! Ennyi erővel mostantól minden PC-re érkező játék minimum gépígénye RTX2080 ti legyen SSD-vel és legalább 12-16Gb GDDR6.
Az alatt ne is induljon el semmi ami 2019 után jött! :)
33.
33.
Ps fanboy
De milyen érdekes, hogy amúgy trilógiának szánták ezt a havas mitológiát, most meg közlik, hogy a Ragnarök-kel vége. Mondjuk engem nem zavar, legalább egy tömény résznek ígérkezik. Coryt pedig leváltották a rendezői székből, ami megintcsak fura. Mondjuk ez a rendezőváltás is olyan, hogy ez a csávó csak levezényli azt, amit Cory már rég megírt, ő pedig már rég a következő mitológiai helyszín történetét írja. A kérdés csak az, hogy vajon Cratos-al...?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...