Frissült a Marvel's Avengers roadmapje

  • Írta: gorien
  • 2021. szeptember 10.
  • Letöltés
Link másolása
A War for Wakanda érkezésével végére értünk a korábbi roadmapnek, így illő volt, hogy a fejlesztők frissítsék azt. Az új menetrenden már az év végéig látunk, és a PlayStation-exkluzív Pókember is szerepel rajta.

Augusztusban Fekete Párduccal és Wakanda titkos királyságával egészült ki a Marvel's Avengers, amivel végére is értünk a márciusban leleplezett roadmapnek. Ideje volt hát, hogy a Crystal Dynamics frissítse az új tartalmak menetrendjét, és be is futott az új változat, amelynek hála már az év végéig ellátunk.

Szeptemberben a játék egyéves évfordulójának ünneplésére számíthatunk, de a lényeges dolgok az egyelőre „ősz/tél” megnevezésű időszakban várnak: megkapjuk az Avengers első raidjét (amit Klaw ellen fogunk vívni), illetve végre Pókember is tiszteletét teszi a játékban. Emellett visszatér néhány event, újraszabják a nyersanyagrendszert, a felszerelések fejlesztését, és az elérhető fejlődési szint maximumát is meg fogják emelni.

A Marvel's Avengres játszható PC-n, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön, valamint Xbox One-on és Series X/S-en is.

2.
2.
adamsfamily
Ez a játék elméletben egy elronthatatlan cucc lett volna.Szomorú,hogy a Crystal Dynamics nagyjából még így is mellélőtt vele.
Amikor ps4-en volt az az open-beta,akkor kipróbáltam,de annyira unalmas volt az egész.
Nem hiszem el,hogy ennél jobb koncepcióval ne tudtak volna előállni.Pláne annyi idő alatt,ameddig ezt összetákolták.
1.
1.
Zisten
Kiplatinázás után valahogy nincs ami visszahúzzon nagyon játszani.
Az a baj, hogy annyira unalmasak ennyi idő után az smétlődő küldetések, hogy nincs kedvem már tolni.
Pedig a filmes fehér "Black Widow" ruha nagyon tetszene a csajon, de mire kifarmolnám azt a creditet hozzá... pf.... inkább nem.

Meg mondták, hogy direkt nehezítenek a fejlődési rendszeren.
Köszi! Még több óra legyen 1-1 karakter kimaxolása.
És az alap fejlődési rendszer mellé beb*sztak egy még nagyobbat, legyen miért nyomni a FOLYAMATOSAN UNALOMIG ISMÉTLŐDŐ PÁLYÁKON.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...