Novemberben a Switchet is beveszi a World War Z

  • Írta: fojesz
  • 2021. szeptember 12.
  • Megjelenés
Link másolása
Jó két hónap, és a Nintendo Switch-tulajdonosok is belevághatnak a zombidarálásba a World War Z közreműködésével. Az is kiderült, hogy pontosan milyen tartalmak várják majd a játékosokat ezen a platformon.

A Focus Entertainment (leánykori nevén Focus Home Interactive) bejelentette, hogy november 2-án landol a Nintendo Switchen a nagy sikerű zombihentelde, a World War Z. Noha korábban a készítők azt ígérték, hogy a hibrid konzolos portba az összes olyan tartalom bekerül, amelyek az eredeti változatokhoz a megjelenés után futottak be, most kiderült: ez nem teljesen igaz.

Az valahol még bocsánatos persze, hogy a PC-re, PS4-re és Xbox One-ra szeptember 21-én érkező Aftermath kiegészítő extrái kimaradnak, hiszen azt párhuzamosan fejlesztették a porttal, a kiadó megerősítette, hogy a kampány háromepizódos Marseille-fejezete is hiányzik a játékból - az a hordamóddal együtt később érkezik majd egy ingyenes frissítés formájában.

A World War Z egyébként dobozosan és digitálisan is kapható lesz Switchre, és a 40 eurós standard kiadás mellett egy 50 eurós gyűjtői változatra is lecsaphatunk majd.

1.
1.
zsocc-nrg
Érkezik Steam-re is:
https://store.steampowered.com/app/699130/World_War_Z_Aftermath/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...