Mától bővíthetjük a PlayStation 5 tárhelyét

  • Írta: fojesz
  • 2021. szeptember 15.
  • Letöltés
Link másolása
Véget ért a bétatesztelés, a mai napon méretes rendszerfrissítés érkezik a PlayStation 5-höz, amely egyebek mellett lehetővé teszi, hogy M.2 SSD-vel bővítsük az új generációs konzol tárhelyét.

A PlayStation 5 bruttó 825 GB szabad tárhellyel landolt a boltok polcain, ami viszonylag hamar felélhető, és bár a Sony már a kezdetek óta ígéri a kapacitásbővítés lehetőségét, erre egészen eddig várnunk kellett - az elmúlt hónapokban USB-s külső tárolókkal enyhíthettünk a helyzeten legfeljebb, de az erősen kompromisszumos megoldás volt.

A ma érkező rendszerfrissítéssel (és a bétatesztelést követően) azonban az M.2 SSD-s bővítés is elérhetővé válik, amely az USB-s megoldásokkal ellentétben már nem csak a játékok tárolására, hanem azok futtatására is alkalmas - az egyes címeket továbbra is szabadon pakolgathatjuk a különféle tárolók között. Fontos megjegyezni, hogy nem mindegy, milyen kiegészítőt vásárolunk a konzolhoz, a specifikációkról a támogatói oldalon olvashatunk majd - a hírünk megírásakor ez még nem volt elérhető. A Sony egyúttal egy videót is közzétett, amely a szerelésben segít a játékosoknak.

A frissítés ezenkívül más finomságokat is hozott, ezek közül a legérdekesebb talán az, hogy immár a tévék hangszórója esetében is elérhetővé válik a 3D-s hangzás. Ezenkívül több ponton is változik a kezelőfelület (például szabadon átrendezhetjük a Control Centert), a Remote Play pedig mobilinterneten keresztül is lehetséges lesz innentől kezdve. További apróság, hogy most már PS4-ről is láthatjuk a PS5-ös trófeáinkat.

10.
10.
delphijos
#7: Viszont most már akár egy 4 terást is beletehetsz. Az SX sokkal “elegánsabban” bővíthető ( nem kell szétszedni ) ahhoz viszont egyelőre csak 1 terás bővítés van, bár ahogy Neotechtr megjegyezte, egy “igazi gamernek” ez nem kell úgyebár…. ;)
9.
9.
Chdz
#7: Akkor meg a rendszer lenne lassú, meg a gyártási költséget dobta volna meg, ezt úgy hívják: kompromisszum. Egy konzol mindig is arról szólt.
7.
7.
Merőkanál
A rendszernek rakhattak volna külön memóriát ne a tárhelyből vegyen el még az is .
De az az igazság a PS5 Ára ÍGY IS NAGYON BARÁTINAK mondható …
5.
5.
Egy gamernek elég, egy ikongyűjtönek nem elég. Ha valóban játszol valamivel, vagy valamikkel, akkor sok is. Ha szereted az ikongyűjteményt, akkor moderált ennyi hely.
3.
3.
Chdz
Nettó 825 Gb, bruttó 1 TB... Bár nincs PS5, szóval tényleges értéket nem tudok, de akörül lehet.
2.
2.
fojesz
1.
1.
HMoody
Azért az 512 GB az enyhe csúsztatás a cikkben... Ettől többet várnék egy szakmai laptól.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...