Csúszik egy kicsit a Battlefield 2042

Tegnap már pletykáltak róla, az este folyamán pedig hivatalosan is megerősítették a készítők, hogy csúszik egy kicsit a Battlefield 2042, így az október helyett csak novemberben látja meg a napvilágot.

Az eredeti elképzelések szerint október 22-én került volna boltokba a Battlefield 2042, azonban a DICE bejelentette, hogy "előre nem látott kihívások" miatt végül csak november 19-én érkezik a játék. A nyílt bétateszt részleteit még a hónap folyamán megosztja velünk a csapat, az viszont már nem derült ki, hogy a megjelenéssel együtt az is csúszik-e. Legutóbb szeptember 22-i dátumot pletykáltak a nyilvános próbakör kapcsán.

"A következő generáció Battlefieldjét egy globális pandémia alatt fejlesztjük, ami előre nem látott kihívásokat hozott a csapataink számára" - írja levelében a DICE vezetője, Oskar Gabrielson. "A játék méreteiből kiindulva reméltük, hogy ahogy közeledik a rajt, mi is visszatérhetünk a stúdióinkba, miután azonban a jelenlegi körülmények ezt nem teszik lehetővé, és otthonról dolgozunk rendkívül keményen, úgy éreztük, hogy extra időre van szükségünk ahhoz, hogy azt a Battlefield 2042-t kapják a játékosok, amit megálmodtunk. A lelkesedésetek nagyon inspiráló. Hiszünk a játékban, és az utolsó simításokat végezzük - addig is köszönjük a türelmeteket!"

6 komment - szólj hozzá!