Pszichológiai szerepjáték lesz a Sacred Fire

  • Írta: gorien
  • 2021. szeptember 21.
  • Korai verzió
Link másolása
Rómaiak által üldözött kitaszítottat alakítunk a Sacred Fire-ben, a tetteinket a félelem és a harag is befolyásolja. Meg kell acéloznunk akaraterőnket, csak így nyerhetünk szövetségeseket és győzedelmeskedhetünk a csatákban.

A Sacred Fire-rel már találkozhattunk az Iceberg Interactive tavaszi helyzetjelentésében, ugyanis ez a kiadó karolta fel a Poetic alkotását. Az anyag önmagát pszichológiai szerepjátékként definiálja, amiben egy kitaszítottat alakítunk a római időkben. Karakterkészítéskor nemcsak a testünket, de az elménket is meg kell alkotnunk, érzelmeink és traumáink ugyanis hatással lesznek a történetre.

A Sacred Fire-ben sok apró döntés révén érünk az események végére, és még a harcokban is értenünk kell az érzésekhez: el kell nyomnunk saját félelmünket és fájdalmunkat, vagy kihasználnunk ellenfelünk gyengeségeit. Küldetésünk során szövetségeseket is szerezhetünk, hasonló módszerekkel.

A Poetic szerepjátéka október 19-én lép korai hozzáférésbe, ahol kezdetben a három felvonás első része lesz csak elérhető. Ha már az előtt is belekóstolnánk, akkor felkereshetjük a demóját.

2.
2.
Mármint még korai hozzáférésben sincs, de már ahhoz van egy demó, mi?

??? hát jó
1.
1.
hedzsooo
Jó kis tyutyerka lesz ez! Kipörgettem a demóját, hangulatos szerintem. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...