Készül a következő Titanfall?

  • Írta: Shifty
  • 2021. szeptember 23.
  • Pletyka
Link másolása
A remekül sikerült, de a rosszul időzített megjelenés miatt a süllyesztőben gyorsan eltűnt Titanfall 2 óta nagyon várják a rajongók a folytatást. Egy friss Twitter-bejegyzés szerint minden esély megvan rá, hogy meg is kapják azt.

Tegnap kicsit ellentmondásos kommunikációt folytatott a Respawn Entertainment, ugyanis a Titanfall közösségi koordinátora, Jason Garza egy livestreamben még úgy nyilatkozott, hogy a stúdió több különböző játékon is dolgozik jelenleg, de ezek között nem szerepel semmi olyan, ami a Titanfallhoz lenne köthető. Pedig már bizakodásra adhatott okot a GeForce Now múltkori szivárgása, ahol felbukkant a Titanfall 3 neve is.

Később azért annyit tisztázott még Garza, hogy a Titanfall 2 szervereit ért támadással kapcsolatos nyomozás természetesen még zajlik.

Aztán nem sokkal később megjelent egy Twitter-bejegyzés a Respawn Entertainment hivatalos oldalán, ami eléggé egyértelmű üzenetet tartalmazott. Ebben a bejegyzésben ugyanis a Respawn kihangsúlyozta, hogy ellentétben azzal, amit egyesek jelentettek, a Titanfall továbbra is nagyon fontos a csapatnak. Majd hozzátették, "ki tudja, mit hoz még a jövő".

6.
6.
Aanash
A kettőnek a sztori része és a multija is jó volt.
5.
5.
crytek
A 2-nek nagyon jó volt a single része ,így ha a 3-ba ezt hozzák akkor jöhet!
4.
4.
Cole
Remélem is! Brutál jó game volt a kettő, azóta is várom a folytatást.
3.
3.
Darksiders84
Régebben nem arról volt szó miután milyen sikeres lett az Apex és csak azzal foglalkoznak azt bővítik nem csak szezononként új karakter és pályarész, hanem mint lehetőség világ inkább ebbe pakolják a tudásukat azok kevesen akik vannak mint a Titanfallba és valahogy összemixelik a 2 játékot inkább .
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...