Far Cry 6 - csak PC-n lesz ray tracing

  • Írta: Shifty
  • 2021. szeptember 23.
  • Hír
Link másolása
A Ubisoft tegnap megerősítette, hogy a Far Cry 6 PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en nem fogja támogatni a valós idejű sugárkövetést, azaz a ray tracing technológiát. Cserébe viszont kapunk stabil 4K-s felbontást, 60 fps mellett.

Stephanie Brenham, a Ubisoft 3D Team vezető programozója a Wccfthechnek adott interjúban megerősítette, hogy a Far Cry 6 csak PC-n fogja támogatni a valós idejű sugárkövetést. A Ubisoft ugyanis úgy látta, túl sok erőforrást vinne el a technológia, helyette pedig inkább a 4K-s felbontás melletti stabil 60 fps-t célozták meg konzolokon.

Ugyanitt Brenham azt is megerősítette, hogy az AMD-féle FidelityFX Super Resolution is csak PC-n lesz bekapcsolható, konzolokon nem.

A játék korábban közölt gépigényét látva talán nem is annyira meglepő, hogy az egészséges kompromisszumra törekedett konzolokon a Ubisoft.

A Far Cry 6 október 7-én jelenik meg PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S konzolokra, valamint Stadiára és Amazon Lunára is.

44.
44.
delphijos
#41: Jogos, rosszul emlékeztem, egy éve játszottam, és a 60 fps volt meg, de most hogy irtad beugrott a 6k. Ettől függetlenül az egy gyakorlatilag 2.5 D game, azért a Kena-től 4K 120-at várni akkor is túlzás.
43.
43.
adamsfamily
#39: Az Ori speciel pont 4k 120fps-el fut.
41.
41.
Helium Prime
#39: Én úgy emlékszem az 4k 120fps vagy 6k 60,de majd ránézek!
38.
38.
Kovbaj
#6: Persze az új generációs ár megadásnál ez, nem volt szempont.
36.
36.
delphijos
#33: Ugyanez van a FIST Forged in Shadow-al is... irtó jó hogy ( estleg ) GP-be is jönnek, 1 év múlva....
35.
35.
delphijos
#33: Hát bocs, de akkor úgy kell fogalmazni.

"A kena AZZAL A LÁTVÁNNYAL még konzolokon is 4k 120fps-el kéne menjen"

33.
33.
#31: Szerintem is csak timed ex, de én azt is kinézem a micro-ból, hogy amikor jön bele is dobják GP-be. Egyébként az optimalizálatlan mocsokság és az, hogy szép, meg gyönyörű egy játék az két full külön kategória és egymáshoz az égvilágon semmi köze nincsen - szóval megfér a kettő egymás mellett.
32.
32.
crytek
#31: Nem tuti de csiripelik hogy csak timed exkluzív..
22.
22.
crytek
#21: Nekem nem kell bemutatni :)
PC előnye annyi hogy több fpst tud. Azt meg mindenki el tudja dönteni ér-e ez az fps többlet többszázezres plussz kiadást.

4k maxhoz pcn kegyetlen nagy hw kell 8kt hagyjuk még előbb a 4k 60 legyen alap és ne csak a 800ezres vgakon...
21.
21.
#17: Pont a Kena kapcsan nezten banchmarc-ot. Meg a 3080 se tudja 4k ultran a fix 60 fpst-t es meg RT-rol szo sincs. Kivancsi leszek mikor lesz meg a tenyleges 4k 60 fps pc-n, konzolon szerintem kb soha. Mire meglenne, tuti a 8k-t fogjak eroltetni.
20.
20.
Ooorky
Áhh, imádom amikor a konzolparasztok hisztiznek XD
19.
19.
gaspargeri
#8
Bármit is igértek a marketing szövegek, ezeken a gépeken ne várj olyan minőséget, amit egy R8 5800x, Rtx3090 gép tud.
A legerősebb másfél millás vasakon van meg a 4k ultra RT, és ott is sokszor dlss-el vagy fsr-el.
Vagy szeretnél 30fps-t?
Annál bőven jobb ha kidobják az RT-t, és megy a 4k 60 magas grafikai beállításokkal.
Amúgy szerintem a 4k sem fontos, bőven jó az 1440p, vagy az 1800p felskálázva( 55ös tv-n játszom közelről)
18.
18.
delphijos
#2: Jó, azért álljunk meg egy kicsit, hogy ez megint úgy van előadva mintha MINDEN PC-ben olyan VGA-k dübörögnének amiknek “meg se kottyan egy kis RT”. Ez pedig rohadtul nem így van. Az előző generációs VGA-k ( még a 2080 kategória is ) elég durván megérezték az RT On-t, és még csak ilyen sincs mindenkinek. SŐT. “Megvolt hozzá a hardver” Igen, megvolt. Keveseknek. Akinek ez kell , az nyúljon a zsebébe és vegyen PC-t. Nem a “szarok a konzolok” csontot kell rágni mert nem RTX 3090 van bennük. Ötszázé.
17.
17.
crytek
#15: Nagyon drága... 3080-3090 se képes erre sok játékban :)
16.
16.
Merőkanál
#9: Az Ubi nem bírta megcsinálni a konzolok tudják a Ray tracinget de ne ess tévedésbe ….
15.
15.
Buggy
Amúgy kíváncsiságból, mert nem értek hozzá, mennyibe kerül nagyságrendileg egy olyan pc ami stabilan tudja a 60fpst 4kt és Ray tracingt?
14.
14.
Slan
"Ugyanezen apropóból Brenham azt is megerősítette, hogy az AMD-féle FidelityFX Super Resolution is csak PC-n lesz bekapcsolható, konzolokon nem."

Itt valaki benézett valamit a cikk megírásánál, hiszen ennek pont az a lényege, hogy kevesebb erőforrással rendelkező gépen, pl konzol is jól fusson a cucc, közel ugyan olyan minőségben. Akkor talán maradna erőforrás a RT-re is.
13.
13.
Anti4730
Szerintem tul van hypolva ez az egesz ray tracing, egyes jatekoknal nevetseges hogy tul van tolva, olyan mintha mindenhol tukorbe neznel, pl control.
11.
11.
crytek
#9: Igen elég megnézni a KENA pc vs ps5 videot..ha valaki azért pc-t vesz ...hát egészségére..
9.
9.
hedzsooo
#8: Vegyel PC-t jatekra, ha nem eleg szepek nalad...

Konzolon soha nem is lesznek annyira szepek a jatekok, mint 1 korrekt Gaming PC-n, ideje tudomasul venni.
8.
8.
Viktor_The_Best
Nem eleg hogy nem szep a grafikaja a jateknak de meg ray tracing sincs a konzolokon? Mit kepzel amugy a Ubisoft, a pofam leszakadna a helyukben! De legalabb a PS5-on meg Xbox Series S/X-en lenne ray tracing, azok se birjak el???
6.
6.
Merőkanál
Szerintem majd később a konzolok is megkapják de akkor is gáz ez ráadásul full előző generációs látványvilág nem értem.
4.
4.
Raam989
Azért az cink, hogy a ray tracing az egyik fő hívószó az új konzoloknál és egy ilyen kaliberű játék mégsem támogatja...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...