Launch traileren a Lost Judgment

  • Írta: gorien
  • 2021. szeptember 24.
  • Videó
Link másolása
Takayuki Yagami készen áll, hogy szembenézzen élete legembertpróbálóbb ügyével. A nyomozás mellett akcióból sem fogunk hiányt szenvedni, ebből ad ízelítőt a játék utolsó előzetese (de dicsekedni sem felejt el).

A Yakuza-játékokon dolgozó Ryu Ga Gotoku Studio 2018-ban készítette el Judgment című spin-offját, amelynek folytatása idén tavasszal lepleződött le. A Lost Judgment változatlanul Takayuki Yagami nyomozót követi, aki egy olyan komor üggyel kerül szembe, ahol a törvény őrei kudarcot vallottak. A mai megjelenésre emlékeztet minket a Sega a launch trailerrel.

A Lost Judgment során új nyomozótechnikákat vethetünk majd be a kutakodás során, de az akcióból is kivesszük a részünket, amihez továbbfejlesztett harcrendszert kapunk – egy középiskolába beépülve pedig oldottabb pillanatokban is részünk lesz. A játékhoz DLC-ket is várhatunk, amelynek a road mapjét nemrégiben fedték fel: a jövőre megjelenő kiegészítőben például Yagami exjakuza társával, Kaitóval játszhatunk majd.

A Lost Judgment PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön, illetve Xbox One-on és Series X/S-en játszható.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...