Blood Bowl 3 - csúszik a korai hozzáférés

  • Írta: gorien
  • 2021. szeptember 24.
  • Csúszás
Link másolása
Több halasztást követően csak jövő februárban landol a Blood Bowl 3, de a Cyanide cserébe belengetett egy korai hozzáférést szeptemberi kezdéssel. Ám ez utóbbi is túl optimista ígéretnek bizonyult.

A Cyanide régóta tologatja erőszakos sportjátéksorozatának következő felvonását. A Blood Bowl 3-at 2019-ben jelentették be 2020-as megjelenéssel, ám az évből végül kiszorult. Következőnek 2021 augusztusára ígérték, egy azt megelőző, zárt bétateszttel együtt – ebből a béta megvalósult, a megjelenés nem. A helyét aztán egy szeptemberi early access vette át, a játék pedig egy 2022 februári dátumot kapott.

Ebből a korai hozzáférés mégsem fog összejönni, jelentették be a fejlesztők. A nyilatkozatuk szerint a júniusi teszt és a rajongók visszajelzései hasznosnak bizonyultak, ezek segítségével megtalálták azokat a szegmenseket, amin még dolgozniuk kell – ebből azonban az is következik, hogy a szeptemberi PC-s early access elhamarkodott ígéretnek bizonyult.

A korai hozzáférésről teljesen nem mondanak le, az elkövetkező hetekben megkapjuk hozzá az új dátumot. A februári teljes megjelenésben egyelőre nincs változás. Ha akkor tényleg befut a Blood Bowl 3, azt PC-n, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön, Xbox One-on és Series X/S-en, illetve Nintendo Switchen is fogjuk tudni játszani.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...