Mit tartogatott az Xbox a Tokyo Game Show-ra?

  • Írta: gorien
  • 2021. szeptember 30.
  • Bejelentés
Link másolása
Phil Spencerék már hetekkel a Tokyo Game Show előtt leszögezték, hogy részükről ne most várjunk eget rengető új bejelentéseket. Műsorszegmensük értelemszerűen a japán játékokra koncentrált, de így is csurrant-cseppent néhány hír.

Ma kezdetét vette az idei Tokyo Game Show, és az első nap egyik vendége az Xbox volt. Az már hetekkel ezelőtt kiderült, hogy Phil Spencerék nem készülnek nagy bejelentésekre, helyette a japán játékokra koncentrálnak, de néhány számunkra is érdekes újdonságnak is jutott hely. A teljes műsort alább megtekinthetitek (de az Xbox-féle összefoglalója is olvasható), továbbtekerve pedig a lényegesebb bejelentéseket találjátok.

Spencer szerint jelenleg Japán az Xbox leggyorsabban bővülő piaca, a vállalat ezért is fontosnak tartja, hogy a japán játékok és játékosok is megkapják a kellő figyelmet tőlük. Száznál is több japán játék található az Xbox Game Passben, több mint kétszáz japán indie alkotás kapott már demót az ID@Xbox programjában, az olyan alkotások pedig, mint a Starfield és a Redfall teljes japán lokalizációval fognak megjelenni. Az Xbox Cloud Gaming is elstartol Japánban holnap (Ausztrália, Brazília és Mexikó mellett).

És ha már Xbox Game Pass: a Scarlet Nexus a mai nappal bekerült a szolgáltatás kínálatába. További, a Game Passbe tartó játékok is említést kaptak, így például az AI: Somnium Files, a Mighty Goose és a Back 4 Blood is, utóbbihoz ráadásul egy új előzetes is érkezett, hogy megágyazzon az október 12-i megjelenésnek.

A Forza Horizon 5 is részt vett a műsorban egy kétperces összefoglalóval, amely főként a PC-s játékosokat célozta, hiszen nyilvánosságra hozták a minimális és ajánlott gépigényeket. A Mexikó ihlette, vadregényes vidék felfedezése november 9-én kezdődik meg, és természetesen az Xbox Game Passben is megtalálhatjuk majd a játékot.

Bemutatkozott még az Eternal Return, ami a MOBA-k, a battle royale-ok és a túlélőjátékok keveredése lesz, melyben 18 játékos küzd egymás ellen október 19-től. Továbbá kiderült még, hogy a The Good Life kapott egy Xbox-exkluzív demót, illetve az is, hogy a Tango Gameworks jelenleg is egy új játékon dolgozik a The Evil Within 2 rendezőjével.

16.
16.
Ooorky
Mai nappal Telekom le is vette a kínálatából, sőt Mediamarkt, Euronics-nál is eltűnt az X, csak S van...

Lehet lesz némi ellátási probléma?
15.
15.
delphijos
#13: Helyes. Alza-val kapcsolatban arra gondoltam ( saját tapasztalat alapján, lehet más jobban járt ) hogy elég sokszor vásároltam ott, ami volt nekik, az tényleg hibátlanul ment. Egyszer rápróbáltam egy előrendelésre, és hetekig hitegettek hogy “már mindjárt jön”. Sose jött. Én karácsonyra akarok a gyereknek…
13.
13.
Ooorky
#12: Mászkáljon a halál, berendeltem végül Konzolvilágnál, október közepére ígérik a szállítást.
12.
12.
crytek
#11: Mászkálni kell real time a boltokban. Ps5 sincs raktáron sehol mégis egyre több helyre bemész azt ott a polcon...
11.
11.
Ooorky
#10: Hádde sehol sincs raktáron.
10.
10.
delphijos
#3: Ha van raktáron igen. Előrendelni tőlük szerintem ne.
9.
9.
Ooorky
#6: Azt ellőttem tavaly az Asus Tuf-ra :D
Legközelebb jövő ősszel tudok.
8.
8.
crytek
#7: Néha igen sokszor nem :) Én kifogtam szerencsére
7.
7.
Őrnagy
6.
6.
crytek
#3: Telekomnál aki előfizető.. 165k a series x.. :)
5.
5.
adamsfamily
#3: Alzánál már vettem pár dolgot.Szerintem korrekt üzlet.Legutóbb egy nyomtatót rendeltem onnan Alzaboxba.Érdemes amúgy élni az alzaboxos lehetőséggel,mert ha személyesen veszed át,akkor is felszámolják a szállítást.
4.
4.
Őrnagy
#3: Alza megbízható, szerintem. Igaz, csak apróbb dolgokat rendeltem tőlük.
3.
3.
Ooorky
Honnan érdemes Series X-et berendelmi?

Alzánál találtam 192500 huf-ért 3 hónap GPU-val, de még sosem vásároltam náluk.
2.
2.
crytek
Már egyre több helyről nyomják Scarlet Nexus is ugrik a game passba...
1.
1.
Őrnagy
Japán a leggyorsabban bővülő xbox piac? Nafene.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...