Xbox - lebukott az 512 GB-os SSD

  • Írta: Shifty
  • 2021. október 4.
  • Pletyka
Link másolása
Nagyon úgy néz ki, hogy az ünnepi szezon alatt befut a kisebb és minden bizonnyal olcsóbb Seagate-kiegészítő az Xbox Series X/S konzolokhoz. Legalábbis a francia és az amerikai áruházláncok már nem nagyon titkolják a dolgot.

Az Xbox Series X/S konzolok egyik legvitatottabb pontja a belső tárhely maximális kapacitása. Az Xbox Series X például 1 TB-os SSD-t kapott - az Xbox Series S ennél is kevesebbet, csak 512 GB-ot -, de ennek egy vaskos szeletét az operációs rendszer már az elején kisajátítja magának, így "mindössze" 800 GB-nyi szabad tárhellyel vágunk neki a kalandunknak. Az olyan játékok, mint a Call of Duty: Warzone vagy a hamarosan megjelenő Halo: Infinite viszont már könnyedén átlépik a 100 GB-os határt, így észrevétlenül futhatunk bele olyan helyzetekbe, amikor sakkoznunk kell, mit is akarunk a gépünkön telepítve látni.

Eddig az lehetett a megoldás, ha megvásároltuk a Microsoft és a Seagate közösen fejlesztett kiegészítőjét, a memóriakártyára hajazó, 1 TB-os kiegészítő SSD-t, amit a konzol hátuljába kell bedugni, és amivel rugalmasan bővíthetővé vált a rendelkezésünkre álló hely mennyisége. A bökkenő csak az, hogy ennek a kiegészítőnek az ára 220 dollár körül szokott mozogni.

Most viszont úgy fest, lesz egy olcsóbb megoldás is, francia és amerikai áruházláncoknak köszönhetően ugyanis idő előtt lebukott az 512 GB-os változat, aminek ugyan nem ismert az árcédulája és a megjelenési dátuma, de abban biztosak lehetünk, hogy nem fog 220 dollárba kerülni. A Windows Central csapata egy névtelen forrásra hivatkozva egyébként úgy tudja, hogy az ünnepi szezonban érkezhet a kisebb méretű kiegészítő.

Ami mellé jó eséllyel befut egy másik, szintén a Seagate által készített, de már USB-alapú SSD is. Ez 1 TB tárhelyet ígér, és bár az így csatlakoztatott külső tárolókról nem lehet játékokat futtatni, arra tökéletesek, hogy a letöltött játékainkat lementsük rájuk, hogy aztán később gyorsabban újra hozzájuk férjünk.

Újabb stúdiókat vásárol fel a Microsoft?

Jeff Grubb újabb podcasttel jelentkezett, amelyben elmesélte, hogy tudomása szerint a Microsoft a ZeniMax felvásárlása után is azon van, hogy újabb belsős csapatokkal erősítse egyre méretesebb felhozatalát. Grubb úgy tudja, hogy a redmondiak lényegében tesztelik a kiszemelt célpontjaikat, így nem a véletlen műve, hogy a Crystal Dynamics besegít a Perfect Dark fejlesztésébe, ahogy az, hogy az Avalanche Studios a Contraband nevű játékon dolgozhat. A harmadik kiszemelt versenyző, aki esélyes lehet, hogy csatlakozzon az Xbox Game Studios csapatához, pedig nem más, mint az IO Interactive - ők szintén Xbox-konzolokra fejlesztenek valamit.

Ha bármelyik stúdió jól teljesít a jelenlegi közreműködés alkalmával, akkor nem kizárt, hogy a Microsoft ajánlatot fog tenni nekik vagy jelenlegi tulajdonosuknak. Grubb ugyanis úgy véli, a redmondiak most már inkább okosan szeretnének vásárolni, és nem akarnak időt és energiát fektetni az újonnan érkező csapatok integrálásába. Helyette mindenkit előszűrnek, és ha valakivel jól megy a közös munka, az reménykedhet benne, hogy csatlakozhat az Xbox-családhoz.

19.
19.
frankdelgado
#18: Na, ma még nem feleseztem tehát: terrabyte helyett terabyte. Nem szeretek terát írni, mert mindíg a pár éve eltávozott Derzsi Anita jut eszembe. Nyugodjon békében. :(
18.
18.
frankdelgado
#17: A lényeget már leírták előttem, de egyben igazad van, valóban irígy vagyok. Jelenleg az xsx arra elég, hogy azok a játékok legyenek rajta, amikkel éppen játszom. Ha lenne még egy terra tárhelyem, tudnék tárolni olyan játékokat is, amikkel ugyan nem játszom, de megnyugtatna a tudat, hogy ott vannak. Ehelyett én olyan faszságokon töröm fejem, hogy azt a 78 ezret inkább beleforgatnám egy ps5-be...

Egyébként tudom, h milyen xar, amikor az ember nem iszik rendesen, meg ha még a cigiről is lejöttél...szóval szójjábe nyugodtan, megértem, h le kell vezetni...:)
17.
17.
#16: Amúgy szerintem nagyon szép és pici és aranyos komment az. Lehet, hogy csak rossz szögből olvastad.
15.
15.
delphijos
#13: Egyrészt ez egy - ha úgy tetszik - fórum, ha összeszámolná az ember Te hányszor írtál baromira nem odaillő dolgokat csak hogy belerúgj valakibe ( vagy egy csoportba ). És most meg jatszod itt a grál lovagot, pedig semmi szükség nincs rá, senki se “háborgott” ( én főleg nem ) nem “dobált szart” senkire csak leírta a véleményét. Én továbbra is tartom hogy ha van pénz S-re és mellé 1T-s bővítésre akkor szerintem is jobb üzlet az SX. De azt is írtam amúgy hogy mindenki szíve joga mire költi a pénzét, de ez egy olyan hely ahol azért le lehet írni ha nem ért vele egyet az ember. Semmi szükség kivont karddal a “segítségére” sietni.
Az ivást meg arra értem , hogy olvasd már el a 11-es kommentedet. Ha ezt józanul hoztad össze akkor azért külön jár a pacsi.
14.
14.
norbi27
#11: "aki levesz a polcról egy Series S-t és utána hozzá egy majdnem ugyan annyiba kerülő bővítőkártyát, az ugyan ilyen könnyen levesz egy, vagy több Series X-et is a polcról"

Vagyis akinek van 200000 forintja egy termékre vagy termékcsomagra, annak mindegy mire költi, majd legfeljebb lecseréli 2 jobbra, "vélhetőleg" úgyis van rá pénze. Ez aztán a világbajnok érvelés. Bár nekem inkább úgy hangzik, mintha kifogytál volna az értelmes érvekből.

A "kinek éri meg jobban" kérdést frankdangelo hozta fel. Szerintem jogában áll. Pláne egy olyan cikk alatt, aminek az a címe, ami.
Bocs.
13.
13.
#12: Nekem úgy néz ki, hogy te iszol, de nagyon keményen, pajtás. Leírt az ember egy mondatot, hogy mit vett és dobáljátok egyből a szart mindenkire akire éritek, meg háborogtok mint valami tenger. Erre idejössz és megkérdezed, hogy iszom-e? Hát nem, de még a cigit is abbahagytam két hete. Kérdem ismét: ki kérdezte azt, hogy ez szerintetek egy jó ötlet-e, vagy ki az az emberm, hogy nektek meg kelljen felelnie?

Én meg PC-t, Nintendot, Series S-t és Stem Deck-et vettem b+ 2 millióért és kajak nem érdekel, hogy annál szerintetek jobb ötlet egy egy Series X 185-ért 802 giga hellyel.
12.
12.
delphijos
#11: Te amúgy iszol ? Mert különben nem értem ezeket a kommenteket. Persze, az igaz hogy ez nem témája a cikknek de amúgy szerintem se túl jó biznisz S-t venni és hozzá 1 tera bővítést.

“ HA gyengének találja az S-t (amihez most bőven elég helye van) és cserél egy X-re, akkor majd kétszer annyi helye lesz neki, mint neked.”

Ez meg aztán főleg…. Gondolod hogy ha “cserél” akkor az S-t majd árban tudja eladni , és máris “nyer” rajta ?

Persze mindenki azt csinál amit akar, de azért a ne essünk már át a ló túlsó oldalára és állítsuk hogy ez “fasza” ötlet…..
11.
11.
#9: [Amúgy az előbbi végére akartam írni, hogy el is kerülhettek ezekkel a kommentekkel, hogy "de az ikszbe meg az úgy elég má", de lehagytam, hogy ne legyek előre bunkó, erre az első karakter ideírja....]

Tudom én, hogy mennyi a hely és azt is, hogy abból a szempontból a Series X jobban megéri annyiért... Na de ki kérdezte? Vagy hol volt téma az, hogy ki vásárolt okosabban?

Nekem messziről bűzlik frank kommentje, hogy csak irigy és úgy sajnálja azt a lemezt a társától, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett és ezért válaszolt így. Azért mondom, hogy aki levesz a polcról egy Series S-t és utána hozzá egy majdnem ugyan annyiba kerülő bővítőkártyát, az ugyan ilyen könnyen levesz egy, vagy több Series X-et is a polcról és vélhetőleg ezt úgy tudja tenni, hogy nem szól közben feleslegesen rosszat másról.
10.
10.
norbi27
9.
9.
norbi27
#8: De ki felejtés, hogy a Series S 364 GB felhasználható tárhelyével szemben a Series X-nek rendelkezésre áll 802 GB. Ez utóbbi pedig akár elég is lehet. Az 1 TB-os Seagate SSD 920 GB felhasználható extra tárhelyet ad.

Szóval
Series S + SSD 1284 GB összes tárhellyel 188690 forintért VAGY
Series X 802 GB tárhellyel 185000-ért.

Maradjunk annyiban, hogy frankdangelo-nak nem kell a kommentje miatt a fejét a falba vernie...
8.
8.
#7: Az ilyen hülye kommentek miatt verd inkább a fejed a falba... mert majd HA gyengének találja az S-t (amihez most bőven elég helye van) és cserél egy X-re, akkor majd kétszer annyi helye lesz neki, mint neked.
7.
7.
frankdelgado
#5: Mekkora üzlet volt. Majd 2 kilóért van egy kissé gyengusz masinád 1,5 terrás háttérrel. Ehhez képes én 185 makiért vettem egy XSX-et ...verem a fejem a falba....
6.
6.
Akutyafáját
#5: gyönyörű szép a szakállad, igazi chad
5.
5.
obyhun
A nyáron vettünk Xbox Series S gépet. 3 hét után rendeltem meg hozzá Seagate 1TB s tárhely bővítőt 87.000 Ft volt de így több mint 1TB tárhelyem lett tisztán.
4.
4.
delphijos
Én karácsonyra meglepem magam egy 1Terással, nálam a gyerek is játszik a gépen néha , így azért szűkös a hely.
3.
3.
Őrnagy
Azta, ezek a redmondiak milyen ravaszak! Megvizsgálják, érdemes-e megvenni egy stúdiót! Ezt nem hittem volna róluk! Eddig úgy tűnt, vaktában dobálják a milliárd dollárokat kifelé az ablakon.
2.
2.
szujonor
Én elvagyok a Series S-sel (egy 1 TB-os HDD-t vettem hozzá, az jó az Xbox One és korábbi játékokhoz), de majd a Halo és a Forza Horisont miatt kellhet a bővítés.
1.
1.
Ooorky
Jövőre beszerzek egy 1 TB-osat, aztán ha kijön a series x slim (és kapható is lesz) akkor átpattintom abba.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...