Távozik Randy Pitchford a Gearbox Software éléről

  • Írta: gorien
  • 2021. október 7.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Huszonkét év után lemond elnöki pozíciójáról Randy Pitchford a Gearbox Software-nél. A Gearbox játékrészlegét Steve Jonesra hagyja, míg ő a televíziós és filmes divízióra koncentrál inkább.

Randy Pitchford a 3D Realmsben kezdte karrierjét olyan játékokkal, mint a Duke Nukem 3D, majd néhány távozó fejlesztővel együtt megalapította 1997-ben a Rebel Boat Rockert – később innen vándoroltak tovább többen is 1999-ben, hogy létrehozzák a Gearbox Software-t. Pitchford azóta vezérigazgatója volt a vállalkozásnak, amely idővel kiadói szárnnyal is bővült, idén pedig betagozódott az Embracer Group alá, továbbra is vele az élen.

Ez a helyzet most változik meg, tudatta maga Pitchford a Twitteren, ugyanis visszalép a játékrészleg vezetésétől, helyét pedig a szintén az első év óta a stúdiónál dolgozó Steve Jonesnak adja át. Jones dolgozott a Half-Life: Opposing Force-on és a Brothers in Armson is, illetve az első két Borderlands-játék technikai igazgatója is volt.

Pitchord magát a Gearbox Entertainmentet nem hagyja ott, annak továbbra is elnöke és vezérigazgatója marad, és mindenben segít a most már Jones vezette csapatnak. Játékok helyett azonban elsősorban a Gearbox filmes terjeszkedését fogja felügyelni mostantól, mint a Gearbox Studios elnöke. Ennek a terjeszkedésnek az első lépése az Eli Roth rendezésében készülő Borderlands-film, amelynek forgatása a nyáron ért véget.

1.
1.
dcba
Kedves Randy

Uzenem neked, hogy remelem egy McDonalds-ban foglak egyszer latni krumplit sutogetni es a manager uvolteni fog veled, hogy a krumpli homerseklete nem tokeletesen 80 fok es nem a nap sugaranak megfelelo aranysarga a szine es ezert korbaccsal fognak naponta megfegyelmezni.

Ez az ember egy cancer a gaming-nek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...