Nagy frissítésre készül a Grounded

  • Írta: gorien
  • 2021. október 7.
  • Letöltés
Link másolása
A kölykök összementek, és továbbra sem lesz könnyebb az életük. Az Obsidian szerint az eddigi legnagyobb update közeleg a játékhoz, amely magával hozza a Grounded első dungeonjét is.

Több mint egy éve élesedett korai hozzáférésben az Obsidian kertben kalandozó játéka, a Grounded, amire hamar egymilliónál is több játékos vetette rá magát – és mi is kipróbáltuk. A miniatürizált túlélőjáték azóta is bővülget (az egyik legutóbbi frissítés a Shroom & Doom volt), és az ígéretek szerint az eddigi legnagyobb update érkezik majd meg hozzá október 20-án.

A Hot and Hazy névre keresztelt frissítés vadonatúj játéktereket hoz magával. A homokozó például (ami a játékosok számára sivatagnak tűnik majd) tele lesz elásott kincsekkel és új ellenfelekkel, de a hőségre is figyelnünk kell – ha nem találunk időnként árnyékot, annak nem lesz jó vége. Egy hangyaboly pedig a játék első dungeonjének ad majd helyet.

Átalakul a The Haze nevezetű terület is: a mérgező ellenfeleken és robbanó gombákon túl egy titkos labort találhatunk. Az Obsidian emellett a szerepjátékos vonalat is kicsit csábítóbbá teszi a fejleszthető fegyverekkel és a Milk Molarnak keresztelt gyűjtögetnivalókkal, amelyekkel a tulajdonságainkon erősíthetünk.

A Grounded korai hozzáférésben érhető el, PC mellett játszható Xbox One-on és Xbox Series X/S-en is. A számítógépes változat a Steamen is kapható, emellett az Xbox Game Pass felhozatalában is megtaláljuk a játékot.

1.
1.
Ganzer
Már ideje lesz, kipörgettem az eddigi contentet régóta. Várós nagyon!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...