The Flash - Batman is beköszön az első trailerben

  • Írta: Shifty
  • 2021. október 17.
  • Cooltúra
Link másolása
Közel ötéves várakozás után úgy tűnik, végre tényleg lesz valami az Ezra Miller főszereplésével készülő Flash-filmből. A tegnapi DC FanDome-on bemutatkozott az első kedvcsináló, amiben Michael Keaton Batmanje is visszatér.

Azt már a tavalyi DC FanDome óta tudjuk, hogy a közel öt éve készülő The Flash középpontjában a Flashpoint történetét veszik majd alapul, vagyis az időutazás és az azzal okozott galiba áll a történet középpontjában. Barry Allen ugyanis visszautazik, hogy megmentse édesanyja életét, de ezzel egy időben alaposan összekuszálja az idővonalat, aminek eredményeként a múlt és a jövő is megváltozik.

Az első előzetes egyelőre nem mutat sokat, inkább a sztorit vázolja fel. Azt azért elhinti, hogy Michael Keaton és jó eséllyel Ben Affleck Batmanje is beköszön majd.

A The Flash a tervek szerint 2022. november 4-én mutatkozik be.

1.
1.
delphijos
Ebből a sztoriból volt egy rajzfilm feldolgozás is, az nem volt rossz. Amúgy azt a mai napig nem értem hogy a JL filmben BA-ból miért kellett egy idióta hülyegyereket csinálni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...