Hivatalos: új memóriakártyák jönnek az Xboxhoz

Október elején még csak pletyka volt, tegnap viszont hivatalosan is bemutatkoztak a Seagate által gyártott új memóriakártyák, amelyekkel az Xbox Series X/S konzoljaink alaptárhelyét tudjuk bővíteni.

Az Xbox Series X/S konzolok meglehetősen visszafogott tárhelykapacitással kerülnek forgalomba, így ha valaki egyszerre több játékkal is szeretne játszani, akkor számára mindenképpen mentőöv lehetett a Seagate által gyártott, eddig csak 1 TB-os méretben kapható kiegészítő. 

A memóriakártya ára sajnos elég borsos, mert általában 220 dollár környékén szokott mozogni, így a múltkori szivárgás után sokan örülhettek, akkor ugyanis úgy tűnt, hogy a Microsoft egy 512 GB-os változatot készül a piacra dobni. 

Ez végül igaznak bizonyult, ugyanis az Egyesült Államokban november közepén már kapható lesz a kisebb változat, amiért 140 dollárt kér majd el a Microsoft. Ráadásul aki nem elégszik meg a kisebb memóriakártyával, akkor az december elején lecsaphat a szintén megerősített 2 TB-os verzióra, aminek viszont egészen hajmeresztő ára lesz, hiszen 400 dollárt fognak elkérni érte, ami azt jelenti, hogy ebből akár még egy Xbox Series S-t is vásárolhatnánk.

Természetesen az árazás régiónként és országonként is változhat, de ismerve a hazai helyzetet, nem lennénk meglepődve, ha a magas áfakulcs és az árfolyamokból adódó plusz terhek mellett nálunk még drágábban lehetne majd hozzájutni a két új kiegészítő bármelyikéhez.

8 komment - szólj hozzá!