Végre láthatjuk a Darkest Dungeon II játékmenetét is

Néhány nap van már csak addig, hogy ismét betehessük lábunkat a Darkest Dungeon baljós világába. A folytatás több téren is újít a 2016-os epizódhoz képest, és ezekből láthatunk némi ízelítőt az új előzetesben.

Több mint két éve már, hogy a Red Hook Studios bejelentette, hogy folytatja kozmikus horrorral fűszerezett roguelike-ját, a Darkest Dungeont. A második rész nemrég kapta meg a korai hozzáférés dátumát, ám ezen túl rég nem láttuk már a játékot. Épp ezért is üdvözítő, hogy az early access kezdetét megelőzendő a stúdió végre a játékmenetből is mutatott egy kicsit.

Az előzetes tanúsága alapján (ami megerősíti a korábbi lapértesüléseket is) nemcsak a látvány kapott ráncfelvarrást, ugyanis a folytatás több téren is másként áll a dolgokhoz. Míg a harc az alapjait tekintve hasonló marad, mint az elődben, itt már kinyílik előttünk a világ: nemcsak a birtokon takarítunk, hanem egy karavánnal kelünk útra, és egész hangulatos, bár szokásosan baljós helyekre látogatunk majd.

A Darkest Dungeon II korai hozzáférése október 26-án kezdődik az Epic Games Store-ban.

0 komment - szólj hozzá!