Több mint 400 autóval érkezik a Gran Turismo 7

  • Írta: szlav
  • 2021. október 27.
  • Videó
Link másolása
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a versenyrajongók és autógyűjtők nem fognak csalódni a Gran Turismo 7-ben. A Polyphony versenyszimulátora már a megjelenésekor több mint 400 járművel csábít bennünket.

Folytatódik a videósorozat, amelyben a Gran Turismo 7 producere, Kazunori Yamauchi mesél a jövő tavasszal érkező versenyszimulátorról. Az úriember legutóbb az autós kultúra vonzerejéről ábrándozott, ahol szóba került a fantasztikus gépjárművek gyűjtése is. Nos, úgy tűnik, igen hatalmas garázsra lesz szükségünk, ha teljessé szeretnénk tenni a kollekciónkat, Yamauchi szerint ugyanis kapásból több mint 400 autóval startol majd a játék.

Ez egyébként nem is olyan hallatlan, sőt a széria korábbi részeihez hasonlítva még talán kissé sovány is, hiszen a 2013-as Gran Turismo 6 mintegy 1200 acélhintóval rendelkezett az életciklusa végén. Azóta persze sokat fejlődött a technológia és a játékosok igényei is megnőttek, a Polyphony Digital pedig a PlayStation 5-höz illő pompás részletességgel modellezi le kívül-belül a Gran Turismo 7 járgányait.

A Gran Turismo 7 2022. március 4-én érkezik PlayStation 4-re és PlayStation 5-re.

12.
12.
DarkCrash
#11: Jól van látom több hiba is van. Szarom le :D Remélem így is érthető :D
11.
11.
DarkCrash
#10: 6-ot ismerve. Igaz minek is szerkeztés gomb.
10.
10.
DarkCrash
#4: Hát az 5-öt és a z-ot ismerve szinte biztos ez lesz. Ott meg a ps1/ps2-es dafabok voltal áthúzva asszem. De lehet rosszul emlékszem. Nem ma volt :D
9.
9.
Kyriaz
#4: Szerintem is. ;) :)
8.
8.
Kyriaz
#3: Már a főcímben is benne van, hogy 400 autóval érkezik. :)

" Yamauchi szerint ugyanis kapásból több mint 400 autóval startol majd a játék."

6.
6.
Verte meg  a rivotrill
Nagyon remélem ,hogy nem az online ra lesz kihegyezve és lesz értékelhető 1 játékos mód is mert különben KUKA
5.
5.
Nothing
4.
4.
Ooorky
#3: Szerintem benne lesz mind alapból, Sonyra nem jellemző a dlc-s faxkodás. Nagy része úgyis GTS-ből lesz átportolva 0 fizikával.
3.
3.
RootKiskacsa
400 autó.. az igen. Gondolom 70db az alap verzióban, a maradék 330db pedig 5-8 dolláros dlc-ben...
2.
2.
Nothing
#1: Részemről inkább csússzon 3x, minthogy szokás szerint kapkodva adják ki.
1.
1.
Anubis82
Kazunori Yamauchi a z lemeradt!
Előrendelve , reméljük nem csúszik, de Kazt ismerve passz..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...