Tőzsdén a Devolver, a Sony már be is fektetett

  • Írta: fojesz
  • 2021. november 5.
  • Biznisz
Link másolása
Zajlik az élet a Devolver Digital körül. Az indie projekteket felkaroló kiadó a minap tőzsdére ment, amivel többek között a Sony figyelmét is felkeltette, eközben pedig ő maga is újabb stúdiókat vásárolt fel.

A Devolver Digital napjaink egyik legnépszerűbb kiadója, a cég ugyanis számos kiváló indie projektet karolt már fel. Most nagyot léptek előre üzleti szempontból: tőzsdére mentek, amely több nagy vállalat figyelmét is felkeltette. Habár a legnagyobb részvényes Harry Miller társalapító a maga 22 százalékával, rajta kívül a NetEase (8 százalék) és a Sony Interactive Entertainment (5 százalék) is bevásárolta magát a kiadóba.

A Devolver pedig maga is felvásárlásba kezdett ezzel párhuzamosan, és bejelentette, hogy a Croteam tavalyi bekebelezése után a Gungeon-sorozatot jegyző Dodge Roll, a Reignsről és a Card Sharkról ismert Nerial, valamint a Strongholdot fejlesztő Firefly Studios csapatát is megvette. A kiadó a bejelentésről szóló közleményében viccesen megjegyzi: habár a Dodge Rollnak még nincsenek konkrét tervei az Enter the Gungeon folytatása kapcsán, "nyugalom, többször is megkérték erre" a srácokat.

4.
4.
thelegendary
Ezzel együtt jöhetne már a Serious Sam 4 PS5 re. :)
3.
3.
Unknown
#2: Lényegében most azzal hogy részvényeket adtak ki és adtak el pénzhez jutottak, nagyon sok pénzhez, de konkrét számok után nem néztem. Szerintem Devolver egy fasza cég fasza koncepcióval úgy hogy nemhiszem hogy van mitől félni.
2.
2.
markoci555
nem ismerem a pénzügy világát, csak nagyon tudom remélni, hogy ennek nem lesz rossz következménye a jövőben, valami kis hülyeség miatt
1.
1.
Ganzer
Ja, jó lenne már egy normális Gungeon 2.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...