Elképesztő nyitónapon van túl a Forza Horizon 5

  • Írta: Shifty
  • 2021. november 10.
  • Hír
Link másolása
Phil Spencer jelentette be a Twitteren, hogy az Xbox Game Studios fennállásának legjobb nyitónapját produkálta a Forza Horizon mexikói kitérője, ami annak tükrében nem meglepő, hogy már a premier előtt is sokan kíváncsiak voltak a játékra.

Maga Phil Spencer számolt be róla a Twitter-oldalán, hogy egészen elképesztő repülőrajtot vett a Playground Games legújabb Forza Horizon-játéka. Az ezúttal Mexikóban játszódó ötödik epizód ugyanis az első olyan belsős fejlesztésű Xbox-játék, amit a megjelenése napján több mint 4,5 millióan próbáltak ki. Összehasonlításképpen ez a szám háromszor több, mint a Forza Horizon 4 korábbi adatai.

A Microsoft természetesen mindenkit beleszámolt, amikor összegezte a számokat, vagyis a PC-s és Xbox-rajongókat is, valamint azokat is, akik az Xbox Cloud Gaming szolgáltatásán keresztül futották első köreiket.

Az erős kezdés természetesen nem a semmiből érkezett, hiszen a napokban számoltunk be róla, hogy különböző fizetős megoldásoknak köszönhetően már a premier előtt is játszható volt sokak számára a Forza Horizon 5. A megjelenés előtt pedig közel egymillió játékos volt már kíváncsi a végeredményre.

A premiert egyébként eléggé vad módon ünnepelték meg a redmondiak, mert a valóságban újraalkották a játék repülőgépből kidobós autós jelenetét.

A játékról írt tesztünket itt pótolhatjátok be.

10.
10.
Zuzmo
#6: Nagy-Brittania helyett Mexikó a helyszín, az elég nagy különbség.
9.
9.
Nothing
Mondjuk ha totális bukás lenne, akkor is ugyanezt mondaná. :)
8.
8.
crytek
#6: Ez a hátránya hogy még bőven a prev gen gépek vannak többségben arra is ki lett adva..
7.
7.
DarkLord
Kicsit unalmas, kicsit láttuk már ezt valahol párszor, de valahogy mégis játszatja magát és ez a lényege...
6.
6.
GemForge
Tegnap belekukucskáltam. Fincsi, de azért olyan nagy különbséget nem vettem észre a 4. és az 5. rész között. Mentem is vissza Far Cry 6-ozni. (Ahol gondolom szintén nincs nagy különbség a részek között, de nekem eddig ez a sorozat vmiért nagyjából kimaradt).
5.
5.
crytek
#3: Igen csak ha így veszek a game passba van 300+ játék amit közbe elvileg szintén "fizetnek" szóval ez nem olyan nagy buli. Ok hogy a ms nem érzi meg ,de akkor is szarul tolják ezeket a nagy címeket.
4.
4.
Ooorky
Jó játék, SS-en quality módban jól is néz ki, de ez a fesztiválos körítés engem is kiidegel.
3.
3.
csete1
Filléres? Kb 18 millió gamepass előfizető van (2021 januári adat) ebből legyen átlag 14-15 millió, aki nem az egy dolláros csomaggal csapatja, hanem tartósabb előfizető. Szorozd fel havi 10-12 dollárral, szerintem nem olyan rossz summa az. :)

A játék meg tök jó lett, szuperül optimalizálták. Mondjuk azt kicsit savallom, hogy nem ismerte fel a kormányomat, de egy x360ce-vel megoldottam azt is.
2.
2.
Dirty666
Közel egymillióan játszották már a premier előtt, ők már mind fizettek. A többiek persze mind a "filléres" game passal játszanak :)
1.
1.
crytek
MS-nak is milyen elképesztő lenne ha ez a szám mind 60$-os lenne és nem 90%-ban game passos filléres..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...