Játékkölcsönzőnek indult az Xbox Game Pass

  • Írta: Shifty
  • 2021. november 15.
  • Hír
Link másolása
Ma ünnepli huszadik születésnapját az Xbox, a jeles alkalomból pedig a GQ magazin interjút készített az Xbox-részleg prominens szereplőivel. Köztük Sarah Bonddal, aki elárulta, eredetileg játékkölcsönzőnek tervezték a Game Passt.

Ma ünnepli huszadik születésnapját az Xbox, a GQ pedig születésnapi interjút készített Phil Spencerrel, az Xbox-csapat jelenlegi vezetőjével. Ebben a beszélgetésben megszólal Sarah Bond is, a játékok ökoszisztémájáért felelős részleg vezetője, aki elárulta, hogy az eredetileg Arches kódnéven futó Game Pass projekt a kezdetek kezdetén még egy játékkölcsönző szolgáltatásnak indult.

Végül a Netflix-féle előfizetési modell irányába mozdult el a Microsoft, aminek az volt az oka, hogy alaposan megváltoztak a játékvásárlási szokások, ami értelemszerűen a játékok értékesítési politikáját is felülírta. Bond szerint ezt úgy kell elképzelni, hogy régen a játékok bevételének 75 százaléka a megjelenés utáni első két hónapban keletkezett, most viszont ez már két teljes évre oszlik el.

A modell egyébként sokáig nem minden kiadó tetszését nyerte el, így a Microsoft úgy döntött, hogy kezdetben régebbi játékokkal kezdenek el kísérletezni, hogy sikerüljön meggyőzni a kétkedőket is.

Az Xbox Game Pass 2017-ben rajtolt el, azóta pedig a Microsoft játéküzletének meghatározó szereplője. A legutóbbi, 2021 januárjában napvilágot látott adatok alapján több mint 18 millió előfizetője van a szolgáltatásnak.

4.
4.
Sz0ty1
Hűváó! Micsoda titkokat árul el nekünk ez a cuki kis Sarah Bond! Én meg azt árulom el neki, hogy most is játékkölcsönző! És ehhez nem is kell az Xbox részleg vezetőjének lennem...
2.
2.
Neo1989
Ezt úgy írom, hogy nekem volt és most is van aktív GPU előfizetésem.
És ez továbbra is egy kölcsönzőként működik. Mivel a letöltött játék csak az előfizetés meglétéig a tiéd. Tök lényegtelen hogy 1 db játékot töltesz le vagy 50-et.
És ha kikerül a Game Pass-bol akkor buktad a hozzáférést.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...