Rainbow Six: Extraction - mi vár a rajt után?

  • Írta: gorien
  • 2021. november 16.
  • Letöltés
Link másolása
Az elmúlt héten felpörgött a legújabb Rainbow Six marketingje. Megtudtuk, hogy mikor is érkezik az Extraction, és hogy milyen kihívások várnak az operátorokra, most pedig a start utáni ingyenes frissítésekről esett szó.

A Rainbow Six: Extractionre idén már nem tehetjük rá a kezünket, de a múlt héten kiderült, hogy mikorra kell készülnünk az archæanok inváziójára. Az emberrablástól sem visszariadó űrlények támadása vadonatúj kihívások elé állítja a Rainbow Six hőseit, ám ők a megváltozott viszonyok között is megtalálják a helyüket.

A Ubisoft legújabb előzetesében a megjelenés utáni ingyenes tartalmi bővítések kapják a főszerepet. A fejlesztők már korábban is jelezték, hogy az Extractionért csak egyszer kell pénzt leszurkolnunk, utána minden újdonság további költségek nélkül kerül a játékba, most azonban bővebben is hallhattunk ezekről.

A játékélmény frissen tartásáért többféle elem is felel majd. Ezek egyike a Maelstrom Protocol, ami egy hetente jelentkező kihívás lesz, válogatott operátorokkal és egyre nehezedő szintekkel. A Crisis Eventek tematikus, csak bizonyos ideig elérhető események lesznek, új operátorokat vagy legyőzendő idegeneket is hoznak magukkal. Az Assignmentekkel pedig egyedi kihívásoknak vághatunk neki.

A Rainbow Six: Extractiont 2022. január 20-tól játszhatjuk PC-n, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön, Xbox One-on és Series X/S-en, illetve Stadián és Lunán.

2.
2.
JohnSpartan
1.
1.
Daniel21
Kíváncsiságból, érdekel ez a játék amúgy bárkit is? :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...