Hamarosan befut a Halo-sorozat első trailere

Egy villámgyors ízelítőt néhány napja már láthattunk a Paramount Halo-sorozatáról, érdemes lesz azonban rátapadni a The Game Awards gálájára is, ugyanis itt mutatkozik majd be először igazán az élőszereplős széria.

2022-ben végre képernyőre kerül a régóta ígért Halo-sorozat. A Microsoft egyik legikonikusabb szériájára építő tévészéria eddig a sci-fi univerzum eddig sosem látott oldalát mutatja majd be, de csak természetes, hogy a történet ezúttal is John-117, azaz Master Chief hőstetteit mutatja majd be. A zöldpáncélos szuperkatonát Pablo Schreiber (13 Hours, Den of Thieves) alakítja majd, akit egy pillanat erejéig már láthattunk is az első teaserben.

A jó hír pedig az, hogy nem kell már sokat várnunk arra, hogy láthassuk a sorozat első tisztességes előzetesét is, a teljes trailert ugyanis a The Game Awards műsora alatt vetítik majd le. Geoff Keighley idén december 9-én tartja az éves díjátadóját, a jelölteket pedig már közzé is tették.

Ami viszont a Halo-sorozatot illeti, a várhatóan kilenc epizódot felvonultató produkció egyelőre nem kapott pontos premierdátumot, a készítők azonban annyit már elárultak, hogy a széria a jövő év folyamán kerül a Paramount+ kínálatába.

2 komment - szólj hozzá!