A Nintendo is kiállt Bobby Kotick ellen

  • Írta: szlav
  • 2021. november 23.
  • Hír
Link másolása
Szorul a hurok Bobby Kotick és az Activision Blizzard nyaka körül. Miután az Xbox és a PlayStation vezetője is elítélte a botrányos ügyet, a Nintendo amerikai fejese, Doug Bowser is felszólalt az üggyel kapcsolatban.

Nem telik el úgy nap, hogy ne fokozódna tovább az Activision Blizzard botránya. Miután a Wall Street Journal egy héttel ezelőtt arról számolt be, hogy a vállalat CEO-ja, Bobby Kotick (aki egyébként állítólag fontolgatja a lemondását) is nyakig sáros lehet, újabb lavina indult az üggyel kapcsolatban. A dolgozók petíciót indítottak a vezérigazgató lemondását követelve, miközben a cég legfontosabb üzleti partnerei is kezdenek elhatárolódni az Activision Blizzardtól. Phil Spencer (Xbox) és Jim Ryan (PlayStation) már kifejezték a nemtetszésüket az üggyel kapcsolatban, most pedig a sorba beállt a Nintendo of America elnöke, Doug Bowser is.

A Fanbyte jelentése szerint Doug Bowser múlthét pénteken üzenetet küldött a cég dolgozóinak, melyben kétségbeejtőnek és megrázónak nevezte az Activision Blizzardnál történteket, és az egyértelműt kijelentve azt is kihangsúlyozta, hogy a szexuális zaklatás és a romlott vállalati kultúra homlokegyenest megy a Nintendo értékrendjével. Habár Bowser nem bocsátkozott részletekbe, annyit elárult, hogy a Nintendo hozott néhány lépést, és miközben jelenleg is párbeszédet folytatnak az Activisionnel, átértékelik a kiadóval való kapcsolatukat.

Emellett a Nintendo főnöke említést tett az Entertainment Software Associationről is. Pontos részleteket erről az oldalról sem kaptunk, Bowser beszámolója szerint azonban a múlt hét eseményeit követően szoros együttműködést folytatnak a szervezettel, hogy határozottabban is kiállhassanak a zaklatási ügyekkel és a munkahelyi visszaélésekkel szemben.

1.
1.
zsocc-nrg
Nah akkor akár foghatná is magát és elhúzhatna, hátha valami értelmes ember ül a helyére akinek talán nem a minden egyes évben kiszart CoD után bezsebelt pénz lebegne a szemei előtt... A Blizzardot és a Crash Bandicoot / Spyro csapatát pedig eressze útjára (bár a Blizzardnak már szinte mindegy).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...