Szebb lesz PC-n az Xbox Cloud Gaming

Újabb okot kapunk arra, hogy kipróbáljuk a Microsoft Edge böngészőjét, a redmondiak ugyanis itt vezetik be először a Clarity Boost nevezetű opciót az Xbox felhős játékszolgáltatásához.

A Microsoftnak láthatóan komoly tervei vannak az Xbox Cloud Gaminggel. A szolgáltatás, amely a PC-s kliensen, böngészőben, vagy akár mobileszközökön is hozzáférést enged a kedvenc Xbox-játékainkhoz, néhány hete a konzolokon is elrajtolt, de nem kellett várnunk sokáig a következő újításra sem. A program vezetője, Milena Gonzales az Xbox Wire blogján bejelentette, hogy bevezetik az úgynevezett Clarity Boost funkciót, amely az eddiginél is élesebbé és tisztábbá teszi a streamelt játékok képi világát.

Ezt az újdonságot azonban nem kapja meg rögtön mindenki. Egyelőre kizárólag a Microsoft Edge Canary (a böngésző tesztváltozata) felületén kapcsolhatjuk be a Clarity Boostot, a tervek szerint viszont az év végéig az Edge hagyományos kiadásába is elérkezik ez a funkció. Nem meglepő, hogy a Microsoft elsőkörben hazai pályán teszteli a játékszépítő technológiáját, de reméljük, hogy ha az jól beválik, a későbbiekben más böngészőkben, mobileszközökön és konzolokon is elérhetővé válik az opció.

11 komment - szólj hozzá!