Emelés helyett kirúgták a Call of Duty tesztelőit

  • Írta: szlav
  • 2021. december 4.
  • Biznisz
Link másolása
Több mint tizenkét QA-tesztelőtől vált meg a minap az Activision és a Raven Software. A Call of Duty: Warzone minőségellenőrzéséért felelős alkalmazottak fizetésemelésre számítottak, de ehelyett ajtót mutattak nekik.

Alapos hidegzuhanyban részesültek a Call of Duty: Warzone szoftvertesztelői. A The Washington Post jelentése szerint az érintettek (legalább tizenkét fő) éppen fizetésemelésre vártak, az Activision ugyanis hónapok óta azt ígérte, hogy a csapat fölé új menedzsment kerül, ezzel az átrendezéssel pedig minden tesztelő 1,5 dolláros emelésre számíthat. Így az órabérük 18,5 dollárra rúghatott volna, amely egyébként így is jóval kevesebb az Egyesült Államokban hasonló munkakörben dolgozók átlagfizetésénél.

Ez a fizetésemelés azonban sosem érkezett meg: helyette az Activision és a Raven Software egyszerűen közölte minőségellenőrzésért felelős alkalmazottakkal, hogy január végétől állás nélkül maradnak. Mindezt a Raven Software egyik közösségi menedzsere, Austin O'Brien is megerősítette, aki szerint a menedzsment egyesével meetingre hívta, majd sorra elbocsátotta az egyébként rendkívül keményen dolgozó alkalmazottakat.

17.
17.
szujonor
#3: Szerintem nem csak neki. A jogi osztálynak jó karácsonya lesz, meg pár "független" jogi tanácsadó cégnek is.
16.
16.
semike
#5: Hűha…..van baj….:)
15.
15.
Faint1993
A különbség az hogy az activision pere miatt minden minimálisan negatív dolog most hír értékű
13.
13.
Extol
#5: Az egészségügy és a szórakoztatóipar más téma.
12.
12.
Csoki80
#11: Pedig az jó szipuuuu XD
11.
11.
logic5
#5: Nem lett volna szabad kábszizni
10.
10.
Fooxfire
#5: Túl sokat codoztál ?
9.
9.
Skywalker
$18.5 lett volna az emelés után? Elég karcsú pénz itt az USA-ban. Amazonhoz nem talál senkit $20-ert + $3000 Sign-on Bonus-al.
6.
6.
Faint1993
5.
5.
sasncore
#2: Figyelj te f....eg, éhen d...ölnél, vagy a kórházban maradnál ápolók és asszisztensek nélkül, de ott se kapnál enni mert nem rendes szakma, ahogy az infúziót se lenne aki bekösse, beteghordó sem emelne a műtő asztlara. Egyszer remélem k....nak minden álszent demagóg par......tát a földön aki lenézi mások munkáját a bérek alapján!
3.
3.
Heldengeist
Koticknak kell a pénz ügyvédre?
2.
2.
Extol
Olyan hatalmas nagy végkielégítésre sem számíthatnak. De az ember képezze magát és legyen egy rendes munkahelye
1.
1.
logic5
Undorító lett, ami a játékiparban is megy. A hardver frontról már inkább nem is írok semmit.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...