Halo Infinite - érkeznek a hiányzó játékmódok

  • Írta: szlav
  • 2021. december 4.
  • Letöltés
Link másolása
A The Master Chief Collection után kifejezetten szűkösnek tűnik a Halo Infinite multiplayeres játékmódjainak sora. A 343 Industries szerencsére dolgozik az ügyön - hamarosan megérkeznek a közönségkedvenc játékmódok.

Bármennyire is remek a Halo Infinite többjátékos módja, bőven akadnak még benne olyan hiányosságok, amelyek orvoslása minden ősrajongó véleménye szerint kötelező. Igaz, hogy a 343 Industries bétaverziónak titulálta a jelenleg is elérhető játékot, a kevés pályát és az annál is kevesebb játékmódot napokon belül nem hessegethetjük majd el a bétaverzió kifogásával, hiszen már a kanyarban van a teljes verzió megjelenése.

Szerencsére a csapat közösségi menedzsere, John Junyszek elárulta, hogy már úton vannak az olyan klasszikus játékmódok, mint a Tactical Slayer (SWAT) vagy a Free-For-All, illetve hamarosan visszatér a Fracture: Tenrai esemény során már kipróbált Fiesta is. Nem véletlen egyébként, hogy a 343 az időszakos eseménnyel vezette be a korábbi játékokból is ismerős módot. Junyszek elmondása szerint a fejlesztőbrigád az ehhez hasonló eventekkel teszteli majd a később érkező játékmódokat, hiszen ezek remek alkalmat adnak arra, hogy felmérjék a játékosok érdeklődését az adott playlistek iránt.

Némi üröm az örömben, hogy a fent említett játékmódok sajnos nem érkeznek meg december 8-án, a Halo Infinite hivatalos rajtjakor, a stúdió azonban keményen dolgozik azon, hogy még az év vége előtt megkapjuk ezeket a közkedvelt klasszikusokat.

1.
1.
szujonor
A Tenrai event jó volt. Jöhet még!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...