Brit toplista: a Mario Kart 8 nyerte 2021 utolsó hetét

  • Írta: gorien
  • 2022. január 4.
  • Toplista
Link másolása
A brit dobozos játékeladások toplistáján is lezárhatjuk 2021-et, hiszen befutott az év utolsó hetének összesítése. Ez alapján a Mario Kart 8 Deluxe-ot övezte a legnagyobb érdeklődés karácsony és szilveszter között.

Míg a karácsony előtti időszak jócskán felpörgeti az Egyesült Királyság dobozos játékpiacát és a konzoleladásokat is, addig az ünnep beköszönte már visszábbveti azokat – elvégre a nagy napon már a fa alatt várakozik az ajándék. 2021 utolsó hetében például a dobozos játékeladások összesen 40 százalékkal estek vissza az egy héttel korábbihoz képest. A sokáig aranyérmes FIFA 22 így 63 százalékos csökkenéssel hátracsúszott a dobogó második fokára, és a lanyhuló érdeklődést kevésbé megérző Mario Kart 8 Deluxe vette át a helyét.

A Nintendo Switch idén is a karácsony egyik slágerterméke volt a szigetországban, a hibridkonzol exkluzív játékai pedig kisebb keresletcsökkenéssel zárták az év utolsó hetét is: a Mario Kart 8-ból 16 százalékkal fogyott kevesebb, míg az Animal Crossing: New Horizonsból csupán 8 százalékkal, ami elég is volt a harmadik helyezéshez.

A karácsony előtt szintén jól futó, felújított GTA-trilógia és a dobozos Among Us kiesett az első tíz közül (előbbi a 23., utóbbi a 29. helyen áll), míg a Spider-Man: Miles Morales továbbra is jól tartja magát más, a PlayStation 5 mellé csomagolt játékokkal együtt.

Érdekességképp: 2021 utolsó hetében a toplistán egyetlen játék tudott eladásnövekedést felmutatni, méghozzá a 18. helyre kerülő New Super Mario Bros U Deluxe, amiből 3 százalékkal fogyott több az ezt megelőző héthez képest.

  1. Mario Kart 8 Deluxe
  2. FIFA 22
  3. Animal Crossing: New Horizons
  4. Spider-Man: Miles Morales
  5. Call of Duty: Vanguard
  6. Pokémon: Brilliant Diamond
  7. Minecraft (Switch)
  8. Just Dance 2022
  9. Assassin's Creed: Valhalla
  10. Mario Party Superstars
1.
1.
Ooorky
Tesco-ban minden videójáték fél áron van, nálunk még a 2 Switch is eltűnt a polcról, lehet azt is lefélárazták, csak tűnjön el végre.

Sok paraszt már 15k-ért árulja facebook-on/jófogáson a 10500ft-ért behúzott Switch játékokat, PS/Xbox/PC van még rogyásig a polcokon.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...