A Sony csalódásként élte meg a Days Gone-t

  • Írta: Shifty
  • 2022. január 7.
  • Biznisz
Link másolása
Jeff Ross, a Days Gone egykori rendezője azután szúrt oda a Twitteren a Sonynak, hogy kiderült, hogyan is teljesített eddig a Ghost of Tsushima. Ross elárulta, a Days Gone jobb számokat produkált, a Sony mégsem kér a folytatásból.

Azt már jó ideje tudjuk, hogy a Sony valamiért nagyon nem volt elégedett a Days Gone eredményeivel, pedig most az egykori rendezőnek, Jeff Rossnak köszönhetően kiderült, hogy közel sem lehetett akkora anyagi bukás a játék. 

A napokban kiderült, hogy több mint nyolcmillió eladott példánynál tart a Ghost of Tsushima, mire Ross a Twitteren elárulta, hogy a Days Gone-ból a megjelenését követő másfél év alatt szintén elkapkodtak ennyit, ráadásul a PC-s változat premierje óta több mint egymillió újabb példányt értékesítettek Deacon St. John kalandjából.

A játék rendezője elmondta, hogy az eladási mutatók ellenére a Sony menedzsmentje mindig is éreztette a Bend Studios csapatával, hogy számukra csalódás a projekt. Ezek után nem meglepő, hogy a stúdió hiába házalt a stúdióvezetésnél a Days Gone 2 ötletével, a Sony végül úgy döntött, nem kér a folytatásból.

57.
57.
delphijos
#56: Jó, hát vashulladékból, is lehet nyomtatott áramkört csinálni egy szigeten meg egy bárkán…
56.
56.
Ooorky
#55: Meg ököllel szétcsapja a fát XD
55.
55.
delphijos
#53: Jó, hát a túlélőjákokban is öt percenként éhen/szomjan hal a karakter.
54.
54.
Pistons00
#53: De ez nem a valóság hanem egy játék. Én nem akarom védeni a játékot annak ellenére hogy nekem tetszik mert nagyon sok sebböl vérzik. De most tenyleg ez itt a legnagyobb probléma hogy tankolni kell a motort ? Amit crytek irt kommentbe hogy a PC verzionál biztos van erre valami kod orvosolja ezt a gondot. Viszont ha már valóságnál tartunk az megint csak nem tükrőzné a valóságot hogy soha nem fogyna a benzin. Az meg hogy a játékot a Last of us 2-höz hasonlitgatják az meg röhej. Nagyon nem egy sulycsoport a 2 játék. A days gone mindenben elmarad a Last of us 2-töl. Az hogy valaki nem azt kapja egy sikeres első rész után amit ő a fejében megálmodott attól még az..... -:) már a megjelenés elött azért képesek voltak a játékot lehuzni mert a ellie leszbikus. -:) érdekes én nem foglalkoztam ilyen baromságokkal. Vagy az amikor abba kötöttek bele hogy a játék túl erőszakos. Ez borzasztó egy Posztapokaliptikus világban játszodó játék túl erőszakos.
53.
53.
Ooorky
#52: Na igen, valóságban is 500 méterenként kell egy kanna benzin a mociba. Mit képzeltek egyesek? 200 km egy tankkal? Pfff, ovis gondolkodás.
52.
52.
Pistons00
#49: Látom nagyon sokan hozzá vannak szokva a GTA féle kényelemhez ahol nem kell tankolni. -:) Ez egyszerüen borzasztó, egy Posztapokaliptikus motoros játékban tankolni kell a motort. -:) pláne ugy hogy benzines kannába az ember olyan gyakran belebotlik mint a zombikba. 3-400 méterenként van kanna, benzinkut neró állomás stb.... azok akik meg a gyorsutazás miatt sirnak mért játszanak nyilt világú játékokkal ha teleportálgatni akarnak ?
51.
51.
crytek
#49: Ezért jó a pc..feldobod rá a sose fogy ki a moci módot (nem tudom mi a neve de van ilyen cucc hozzá) és élvezed a játékot..
50.
50.
DragonBleacPiece
nah jó, adok neki egy utsó esélyt, wáhh már annyiszor újrakezdtem uninstall után hogy kívülről tudom a tutorial szövegeit
49.
49.
DragonBleacPiece
#48: de amikor beharangozták akkor erről nem volt szó, se a traileren meg videókon hogy 5 perc után újrakell tölteni, ott az volt hogy űűű a vagány motoros bandatag bézbóz ütővel üti száguldás közben a zombikat :D ha ez szimulátor, akkor mit szimulál? dying light szerintem ,,szimulátorabb" (hahha). igen, én fröcsögtem mennyire irritáló a moci, de alapból az egész játékot survival módban kezdtem, és igazi poszt-apokaliptikus hangulatot akartam magamnak, lassan, komótosan másztam előre, felkutattam a kukákat 1 óvilági kotonért, de még ígyis elviselhetetlen volt az üzemanyag állandó újratöltése 5 méterenként xD
48.
48.
crytek
#47: Akkor meg pláne :)

Nem rossz játék csak aki ilyen dead island /dying light azaz lájtos darához van szokva azoknak persze hogy nem tetszik.. Nekem se tetszik a DIRT számozott szériák után a Dirty Rally mivel nem tudok értelmes helyezést elérni

Sokan már csak azért dobják a Days Gone mert a "faszé kell 200 méterenként tankolni a mocit" Ez egy "szimulátor" a többi zombis csak megyek azt lövökhöz képest
47.
47.
Ooorky
#46: Elérhető ps now-n is néhány hónapig...
De ha jól emlékszem megjelenés után 1 hónappal már félárazták olyan jól fogyott.
46.
46.
crytek
Közben kiderült semmiféle 8 millás days Gone eladásról nincs szó csupán egy olyan oldalról lett szedve egy adat ahol 8 millió ember van fent és gyűjti a statisztikát.azaz lehet csak 3 milla fogyott a többi az használt csere bere téma..
Amúgy elég vicces amikor nem tudják mennyi játékot adtak el és ezek akarnak tőlünk pénzt látni...bohócok
45.
45.
GAMEROD
Ebben a stílusban csak a State Of Decay túlélő jellege tud talpon maradni.
44.
44.
A Fénybenjáró
A Days Gone-nak 3-szor álltam neki és mindháromszor abbahagytam. Egyszerűen annyira érdektelen és frusztráló, dögunalom ez a játék, hogy szívesebben nézném meg az összes Columbo filmet 8-szor, mintsem hogy mégegyszer nekiálljak. A Death Strandinget direkt ezért nem vásároltam meg, de ott legalább tudtam, hogy milyen jellegű játékra számíthatok.
43.
43.
csoki0619
#42: Bár ne javítottad volna ki magad. :-)
Azért az erős, h a DG sztorija jobb, mint a Lou-é.
Imádtam a Days Gone-t. A Sonynál akik eldöntötték h ez a játék ne kapjon folytatást, azoknak van nálam valami, amit szívesen felajánlok elfogyasztásra, de azért na. A game sztorijában az összes valaha létezett és unalomig ismert klisé előjön, amitől néha olyan szekunder szégyent éreztem, h kiújult tőlem a reumám. Én elhiszem sokatoknak a Last of us folytatása egy csalódás, egy kalap szar, és nem azt kaptátok, amit vártatok, de az isten szerelmére, ne egy Days gone szintű sztori legyen már az elérendő szint, mert így az előbb említett játékkal megfogalmazott kritikák is hitelüket vesztik.
42.
42.
nemfontos
#41: Elirtam. Szóval jobb volt MINT a lou2 nek.
40.
40.
nemfontos
#19: Az elején így van. Később fejleszted a motort és már alig foglalkozol a benzinnel. A technikai problémák voltak inkább zavaroak
37.
37.
taktaharkányi
#36: Ha PS és a PC felmerült. Mindkét platformon próbáltam, és a PC-s verzión rettenetesnek éreztem a bill.+egér irányítást. Lassú, körülményes, az egésznek volt egy olyan "fílingje", mintha valami rossz minőségű átalakítón keresztül prbóáltam volna konzolon játszani egérrel és billentyűvel. Pedig nagyon vártam pécére, mert abban reménykedtem, hogy mivel alapvetően sokat kell lőni a játékban (már ha az ember úgy akarja... én pedig gondoltam úgy fogom akarni), fog az esetemben dobni az, hogy egérrel tudom játszani. De sajnos már bőven az első horda előtt letettem arról, hogy pécén hosszabb esélyt adjak neki.
36.
36.
xsbrx
Spoileres vélemény, de gondolom aki itt van már úgyis kitolta...

Steamen vettem meg, mivel nincsen PS-em szóval későn csatlakoztam a "buliba".
Hogy őszinte legyek szerintem elég lagymatag volt a játék:

A sztori eleinte érdekes, de túlságos túl lett nyújtva:
miután a Ripperekkel végez Deacon, ott tökételes befejezés lehetett volna a játéknak: elhagyja a a Lost Lake telepet, és új élet kezd és Boozerrel szétválnak az útjaik.....de nem

Ehelyett megérkezünk a katonai bázisra, ahol fetch questek sorozatát sózzák ránk ,majd jön egy rakás véletlen egybeesés (pl: random biztonsági őr akivel egyszer találkoztál anno, most valami bandavezér a kutatási bázison, PONT a feleséged dolgozott a víruson stb.), illetve a vége felé már elegem lett a fake-outokból is (Boozer meghal, de mégse, a feleséged meghalt, de mégse stb)

Másik probléma az pedig a karakterek, akik számomra kifejezetten antipatikusak voltak. Boozerből már az elején elegem volt, hogy babusgatni kellett, illetve hogy 2 percenként felhívott valami baromsággal, a többi telepessel egyetemben akik szintén imádtak rádión keresztül zaklatni.

Gameplay terén is elég idegesítő volt, hogy az új küldetéseket mindig akkor adták ki, amikor már a térkép másik felén voltam. Ez "Hard II" beállításon, ahol nincsen fast travel.

Végül pedig nem tudom mit csináltak a hang technikusok, de elég vegyes volt a minőség: Deacon mindig üvölt, még akkor is ha a beszédpartnere fél méterre volt tőle. Szerencsétlen színésznek nem adtak normális intrukciókat vagy mi?

De hogy valami jót is mondjak a horda szekciók kifejezetten tetszettek, pláne az Old Sawmill-nél levő rész.

Összegében nekem a tipikus "meh" kategória a játék, szóval sequel bait a végén ide vagy oda nem érdekel a folytatás.
35.
35.
DarkCrash
Hát egyik ismerősöm is az egekig magasztalta, aztán mikor a plusban adták tavaly tettem vele egy próbát. Hát kár volt. Számomra borzalmasan unalmas volt. Lehet később beindul, de már 1 óra után elálmosodtam tőle.
34.
34.
Gpety
Nem csak a Sony, én is. Unalmas, repetitív, nem tud lekötni.
33.
33.
Mortis
#32: Az első kettő újrakiadott verziók, a Last of Us 2 meg 'politikai'.

A döntéshozó pénzemberek sajnos csak ebből tudnak kiindulni az eladások mellett. Lehet hogy a téma miatt több pénzre számítottak mint a Tsushima esetében, lehet hogy nem tartottak valami prgresszív kvótát. Nem tudom, csak találgatni tudunk.
32.
32.
xanatos0911
#30: Felpontozzák? Mint a Horizon PC-s verzióját? (6.6) Vagy a PS5-ös Death Stranding: Director’s Cut verziót? (6.7) Esetleg a TLoU 2-t? (5.7)

Pontosan ezért nem adok a Metacriticen található pontokra - vagy akármilyen egyéb youtuber vagy gamer arc pontozására - semmit sem már. Badarság, ha ezen pontokból indul ki az ember egy játék megítélésekor. De ez igaz a kritikusok véleményére is sok esetben. Mint itt a Days Gone esetében, úgy nálam pl. bármikor előfordulhat olyan, hogy egyáltalán nem értek egyet a kritikusokkal.
31.
31.
C0m1n65un
Nem lehet, hogy a kedves Jeff Ross megnyilvánulásai állnak a Sony döntésének a hátterében? Ő volt az a nagy okos is, aki lenyilatkozta, hogy aki szeretne játszani a játékával, az vegye meg teljes áron.
Én nem játszottam vele, mert eléggé elegem van már ebből a zombis temából, mégis a PC-s megjelenés előtt fontolgattam a megvásárlását, de jött ez a eszetlen nyilatkozat, és inkább egy másik játékot támogattam.
30.
30.
Mortis
#27: ne a user score-t nézd, mert azt úgyis mindig felpontozzák a psfanok és ezt a sony elemzői is tudják. a kritikusi 71 a nagyon csúnya.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...