A Sega már óvatosabb az NFT-k kapcsán

  • Írta: fojesz
  • 2022. január 10.
  • Biznisz
Link másolása
Noha tavaly a Sega is bejelentette, hogy NFT-zne egy jót, egy friss interjúban már arról beszélt a cég határozottan óvatosabbnak tűnő vezérigazgatója, hogy egyelőre semmi sincs leütve a témában.

NFT-lázban ég a játékipar, igaz, egyelőre a kiadók és fejlesztőcégek tűnnek lelkesebbnek. A Sega például még tavaly áprilisban jelentette be, hogy NFT-k segítségével árusítana különféle digitális tartalmakat, azonban a konkurencia hasonszőrű projektjeire érkező negatív visszajelzések alapján úgy tűnik, már óvatosabbak a témában.

Legalábbis a Sega vezérigazgatója, Haruki Satomi egyik interjújából (via Tweak Town) ez szűrődik le: habár Satomi azt állítja, továbbra is kísérleteznének az NFT-kkel, szerinte "még semmi sincs eldöntve", és óvatosak azzal kapcsolatban, hogy "mit fogadnak el a játékosok, és mit nem", továbbá fel kell mérniük, "hogyan tudnák eliminálni a negatív elemeket", és "hogyan tudnának megfelelni a japán szabályozásnak".

Satomi szájából egy kulcsmondat is elhangzik: "Amennyiben szimpla pénzcsinálásnak érződik, inkább úgy döntenék, hogy engedjük el a dolgot..

6.
6.
Heldengeist
#5: A probléma az, hogy digitális illusztrációnál az 'eredeti' az maga a projektfájl, nem pedig az exportált képfájl és még az sem pont úgy működik, mint egy fizikai festmény. Ha csinálsz egy digitális illusztrációt, csinálsz hozzá egy NFT eredetigazolást, azt pedig eladod nekem, nekem még mindig csak egy fáj vagy akár a projektfájl >másolata< lesz meg egy igazolással, hogy az illusztráció eredeti példányát birtokolom. De magad is leírtad, hogy a digitális művészet máshogy működik. Ha rajzolsz valamit, azt te rajzoltad. Ha van NFT, ha nincs az összes másolata is a TE terméked. Az ÖSSZES másolat eredeti. Fizikainál a másolatok rekreációk valaki más által.

Szerzői jogi védelemre és annak elidegenítésére pedig eddig is volt lehetőség (ami a másolatokat is védi). Sőt, az NFT ilyen szempontból elég foghíjas megoldás. Milyen jogok járnak vele azon túl, hogy eladhatod? Annak az egy NFT-nek az eladásán kívül van egyéb kereskedelmi jogod is, vagy csak elmondhatod, hogy a potenciálisan végtelen számú eredeti közül a tiéd a legeredetibb?

Vagyis ez így ebben a formában megint csak egy próbálkozás, hogy hiányt keltsenek ott, ahol az elvileg sem lehetséges. És még azt is elég bénán. Ez az, amiRE, jó de nem amiÉRT jó.

Ennek ebben a formában kizárólag akkor van értelme, ha léteznek platformok, ahol kizárólag az eredetigazolás (NFT) birtokában érvényesíthetsz jogokat, de digitális tartalmak esetén erre eddig is volt lehetőség és nem látom, hogy az NFT ezt bármilyen módon leegyszerűsítené.
5.
5.
delphijos
#2: Egy példa amit alább írtam. Van mondjuk egy kortárs művész aki számítógépen készíti a rajzait. És az “eredetit” megveheti valaki NFT-ként. És akkor neki az EREDETI van meg, nem egy másolat. Kicsit olyan hogy egy festményből valakinek az eredeti lóg a falán, és nem valami jó másolat. Oké, a digitális másolat PONT UGYANOLYAN, de ez innentől már “elvi kérdés”. Van akit nem érdekel, annak nem is kell ilyen.
4.
4.
delphijos
#3: Oké, persze mindenhol van “szemét”, de ez a kézzelfogható dolgokra is igaz. Ha így nézzük egy művészeti alkotásnak sincs “valós haszna”. Ha ma valaki nem olajfestményt csinál hanem számítógépen egy rajzot, grafikát, stb… miért alábbvaló ha az “eredetit” mondjuk NFT-ként adja el ?
3.
3.
Faint1993
#2: Az egyetlen valós hasznát az NFTknek a digitális aláírásokba látom. Például egy szerződés hitelességét egy NFTvel lehet igazolni.

A random generált képek és digitális kozmetikumok csak azoknak éri meg akik kiadják őket, a sok hülye meg veszi ezekert mert "limitált", és reménykednek hogy késöbb majd eladhatják drágábbért.
2.
2.
Heldengeist
Valaki el tudná nekem amúgy magyarázni, hogy miÉRT jók az NFT-k? Ismétlem, miÉRT. Azt, hogy miRE jók és hogyen működnek azt értem.
1.
1.
Ooorky
Pénzcsinálásnak ott vannak nekik a yakuza-val közösen üzemeltetett játékgépeik...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...