A Techland pontosított a Dyling Light 2 játékidején

  • Írta: gorien
  • 2022. január 11.
  • Hír
Link másolása
A hétvégén a Techland kijelentette, hogy akár 500 órába is beletelhet, míg teljesen kimaxoljuk a Dying Light 2: Stay Humant. A varsói csapat azóta elárulta, hogyan jött ki ez a szám, és levezette, hogy mit takar.

A hétvégén mi is megírtuk a Techland bejelentése nyomán, hogy a Dying Light 2: Stay Humanben akár 500 órányi játékidő is lehet. Igaz, a varsói csapat már akkor is igyekezett árnyalni az eredeti tweetet azzal, hogy ez a szám a játék teljes felderítésére és minden tevékenység elvégzésére vonatkozik, míg a lényegi részek száz óra alatt megvannak.

A stúdió azóta tovább pontosított, és azt is elárulta, mi alapján jött ki az 500 óra: a belső tesztelés szerint ennyi idő kell ahhoz, hogy mindent felfedezzük a Dying Light 2 világának minden zegzugát, összegyűjtsünk mindent, amit lehet, meghallgassunk minden párbeszédopciót, megtekintsük az összes befejezést, és megtaláljunk minden easter egget.

Ehhez azt is hozzátették, hogy a csak a történetre koncentráló játékosok 20 óra alatt is végigjátszhatják a játékot, míg azok, akik a fő küldetés mellett a mellékküldetéseket is elvégzik, és találkoznak minden karakterrel, 80 órát tölthetnek a Dyling Light 2-ben.

A Techland új játéka PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re érkezik február 4-én.

9.
9.
delphijos
#8: Azért nézd úgy hogy nem vagyunk egyformák. Van aki 2-3 játékkal játszik összesen, és abba teszi bele a játékra szánt idejét. Mar beszéltünk túlélőjátékokoról, ott is van amit milliószor csinál az aki ezeket játssza. Nekem is már tized annyi időm sincs játszani, a nagyon túlnyújtott játékokba sokszor bele se kezdek. A Zelda egy évig tartott mire végeztem vele, azt azért nem akartam kihagyni, persze arra meg képtelen voltam hogy CSAK AZZAL játsszak.
8.
8.
Ooorky
Ami ledöbbent ebben, hogy egy évben van 8760 óránk, ebből jó 2000-et alvással töltünk, maradékban kellene élnünk és ebből van aki képes elbaxni pl. Skyrim-re 1000+ órát mert az milyen fasza.
Aztán mikor megnézed mit csinál, mászkál össze-vissza ismételve ugyanazokat a repetítiv dolgokat, mert attól az egy szám nagyobb lesz a statisztikájában,vagy kap egy tárgyat amit sosem használ...
7.
7.
delphijos
#5: Ha erre menne ki a játék, akkor nem részleteznék így hogy milyen esetben milyen játékidőre lehet számítani. Nem kell mindenben összeesküvést látni.
5.
5.
Heldengeist
"a csak a történetre koncentráló játékosok 20 óra alatt is végigjátszhatják a játékot"

Vagyis van benne kb. 30-40 óra valóban élvezhető érdemi tartalom, a többi csak időhúzó sallang, hogy nagy számot írhassanak a marketingdokumentációkba.
4.
4.
Ooorky
#3: OW játékoknál azért mindig van pár fanatikus aki képes több száz órát elbaszni az életéből céltalan bolyongással...
3.
3.
markoci555
Továbbra sem tiszta hogy jön ki, mekkora mennyiségű gyűjtenivalót raktak a játékba?
Átlagban 10-20 óra alatt bőven megvan a nagyobb nyílt világú játékok gyűjthető cucca is, és legyen egy 80 órás mellékküldetéses végigjátszás. Maradt 400 óra, legyen egy pár 20-40 órás újrajátszás, hova a bús k**** életbe lehet még azt a maradék pár száz órát tenni!? Elmondom én, sehova... nagy baromság ez a szám, reklámnak jó
2.
2.
GemForge
Nekem az első kimaradt, de egyre jobban érdekel a második rész.
1.
1.
godach
A minap olvastam egy véleményt valahol, olyan embertől aki talán egy óra körül játszott vele és szidta a játékot, hogy pont a parkour része milyen fapados :D
Emlékszem, amikor legelőször leszedtem a tékából ezt a Dying Lightot és belevertem vagy 8-10 órát és úgy döntöttem nem folytatom tovább, hanem inkább megveszem.
Na a 8-10 óra játék után újrakezdve tényleg fapados volt a dolog, de igazából ez tetszett az egészben a legjobban, hisz így érződött hogy 8-10 óra alatt mennyit fejlődött a karaktered és milyen nagy játékélménybeli változásokat hoznak az RPG elemek.
Talán kicsit túlzó kijelentés, de szerintem FPS játékok terén RPG elemeket így még senkinek sem sikerült beépíteni, mint ahogyan ezeknek a srácoknak.
Pár óra után nem csak futsz, hanem csúszol, bokát törsz majd felugrasz egy zombira és kivégzel ugrásból még egyet, majd lendületből kivégzel még egyet és visszafordulsz, aztán csapod a többit ahogy bírod. Míg, alapból még elfutni is elég, nemhogy harcolni velük.
Én mocskosul várom a második részt az tuti.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...