Márciusban jön a Kirby and the Forgotten Land

  • Írta: gorien
  • 2022. január 12.
  • Megjelenés
Link másolása
Kirby idén új kalandra indul, méghozzá egy olyan különös vidékre, ahol egy letűnt civilizáció maradványait visszahódította a természet. Az új előzetes kíséretében a pontos megjelenési dátumra is fény derült.

Tavaly a szeptemberi Nintendo Directen hullott le a lepel a HAL Laboratory következő Kirby-játékáról, a Kirby and the Forgotten Landről. Ebben az epizódban Kirby egy egykorvolt civilizáció vidékére téved, ahol a Beast Pack épp bőszen vadássza a Waddle Dee-ket. Kedvenc porszívógyomrú gombócunk ezt persze nem hagyhatja, és készen áll arra, hogy a rosszak ellen fordítsa saját képességeiket.

A Kirby and the Forgotten Landben egy nagy világ vár felfedezésre, amit platformozás és harcok közepette barangolhatunk be. Kirby kap két vadonatúj képességet is ebben a részben: a Drill képességgel a föld alatt közlekedhet, míg a Ranger képességgel távolról is kiiktathatja az ellenfeleit. A Waddle Dee-k megmentésével újranépesíthetjük a bázisként szolgáló falut, amiben így egyre több holmit találunk majd magunknak is, ha pedig kooperatív módban játszunk, akkor egy lándzsával felszerelt Waddle Dee szegődik mellénk a második játékos kedvéért.

A Kirby and the Forgotten Land március 25-án jelenik meg Nintendo Switchre.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...