Télapuként tér vissza Tim Allen

  • Írta: Shifty
  • 2022. január 15.
  • Cooltúra
Link másolása
A Disney megerősítette, hogy berendelték az 1994-ben bemutatott Télapu sorozatváltozatát, amiben ismét Tim Allen alakítja majd Scott Calvint, vagyis a Télaput. A forgatás most márciusban veszi kezdetét.

A Disney tájékoztatása szerint sorozat formájában tér vissza az eredetileg 1994-ben bemutatott Télapu. A Scott Calvint, vagyis a Télapót alakító Tim Allen természetesen visszatér a minisorozatban, aminek középpontjában az új Télapu keresése áll majd, Calvin ugyanis a sorozat története szerint már 65 éves, és rájön, hogy nem maradhat örökké ő a Mikulás.

A forgatások most márciusban kezdődnek, az viszont nem ismert, hogy mikor tűzi műsorra a Disney a sorozatot a Disney+-on. A sorozat showrunnere az a Jack Burditt lesz, aki korábban a Modern Familyn, a 30 Rockon és a Frasieren is dolgozott.

Sorozatot kaphat a Vasököl?

A Slasherfilm beszámolója szerint nem kizárt, hogy a Disney+-on kap új lehetőséget a Hugh Jackman-féle Vasököl, de ezúttal sorozat formájában követhetnénk a robotos bunyókat. A projekt nagyon korai fázisban van még, az is megeshet, hogy végül nem lesz belőle semmi, mindenesetre így nem tudni, hogy a történet most egy folytatást, egy újrakezdést vagy valami egészen mást mesél majd el.

A projekthez már csatlakozott a film rendezője, Shawn Levy, aki a 21 Laps Entertainment produkciós céggel dolgozik a koncepció kitalálásán.

4.
4.
logic5
#2: A dizni a világ legnagyobb sz@rgyára... Innentől nincs miről beszélni!
3.
3.
Yanez
#2: Ezt a hozzáállást én sem értettem soha. Ha el is rontanak egy folytatást, legyen szó most bármelyik alkotásról, attól miért gyaláznák meg a régit/eredetit? Hiszen az, ahogyan te is írod, megmarad. Ahhoz nem nyúlnak, azon nem változtatnak.
2.
2.
godach
#1: Egyrészt, nem úgy tűnik hogy a disney tucatgyártaná a sorozatait. Amiket olvastam véleményeket, egyik sem kritikán aluli volt.
Másrészt az eredeti megmarad, szóval nem értem a hisztit.
1.
1.
Faint1993
Hé, emlékeztek erre a régi filmre? Szerettétek, ugye? Mit meg nem adnátok hogy újra lássátok, ugye? Szerencsétek van, mert mi itt a cégnél rájöttünk, hogy még mindig tudunk vele pénzt keresni. Remélem izgatottak vagytok, hogy láthassátok megint egy régi kedvencetek meggyalázását.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...