Ring Fit Adventure SW

Új kontrollerkiegészítővel jelentkezik a Nintendo, amely egy saját játékot is kap majd.
1628157600

Több mint 89 millió Switch talált már gazdára

A kiotói cég közzétette a legfrissebb pénzügyi jelentését, amiből kiderült, hogy nem fogyott olyan jól a Nintendo Switch, mint egy évvel korábban, amikor a pandémia miatt extrém nagy volt a kereslet a hibrid konzolra.
1620374400

Nintendo Switch - közel a 85 millió eladott példány

A Nintendo is közzétette a legutóbbi pénzügyi helyzetjelentését, és elképesztően jó számokat találtunk benne. Miközben a Switch eladásai közelítenek a 85 millió példány felé, az eddigi legnyereségesebb évét zárhatta a vállalat.
1620028800

Brit toplista: Pokémonok és idegenek

Két igazán jelentős játékpremiert köszönthettünk az elmúlt héten, így nem meglepő, hogy ez a két cím került a brit toplista elejére is. A New Pokémon Snap lett az első befutó, nyomában a Returnallal.
1618214400

Brit toplista: ismét élen az Animal Crossing

Nem akadt olyan cím mostanában, ami a feje tetejére állíthatta volna a játékpiacot, így a brit dobozos eladási listán is visszaállt a megszokott rend. Egy biztos: Tom Nook zsebe most sem lesz üres a hónap végén.
1617631200

Brit toplista: Outriders a házban

Befutott a brit dobozos játékeladások előző heti összesítése. A húsvéti akcióknak köszönhetően a FIFA 21 került a lista élére, de tisztességes helyezést szerzett magának a frissen debütáló Outriders is.
1615906800

Brit toplista: Miles Morales nagy visszatérése

Az elmúlt héten újabb PlayStation 5-készletek érkeztek az Egyesült Királyságba, ez pedig csak egy dolgot jelenthet: a platform legnépszerűbb játéka, a Spider-Man: Miles Morales ismét az élre tört.
1615197600

Brit toplista: Mario továbbra is legyőzhetetlen

A legutóbbi PlayStation 5-készletek ugyan határozottan jót tettek az ottani platformexkluzívok eladásainak, a brit toplista éléről mégsem lehet kirobbantani Mario és Bowser régi-új kalandját.
1613980800

Brit toplista: Mario továbbra is az élen

Nem csupán a brit toplista tízes élmezőnyében, de a GfK 40-es összesítésében sem köszönthettünk új játékot az előző héten, így nem csoda az sem, hogy az eladási lista élén továbbra is Mario trónol.
1613379600

Brit toplista: Mario és Bowser letarolt mindenkit

Aratnak mostanában a Nintendo Switch játékai az Egyesült Királyságban, így nem meglepetés, hogy a Super Mario 3D World + Bowser's Fury az első helyen kötött ki. Az már jóval érdekesebb, hogy a játék jócskán túlszárnyalta az eredeti premierjét is.
1612771200

Brit toplista: Tom Nook dörzsöli a markát

Február első hetében a Nintendo volt a brit játékpiac legnagyobb nyertese, élen az Animal Crossing: New Horizonsszal. Mivel nagyobb premierünk nem akadt, a dobozos toplista is a papírforma mentén alakult.