Super Paper Mario

Platform
Kiadó: Nintendo, Fejlesztő: Intelligent Sys.
Nosztalgikus Nintendo-játékok egy remek csokorban, kizárólag Nintendo Wii-re.
Értékelés: 8.9

Mario már nem vízvezeték-szerelő

A Nintendo a hivatalos oldalán pontosította Mario életrajzát, így derült ki, hogy a háttértörténet szerint már nem vízvezeték-szerelő. Persze hogy is lenne az, ha állandóan Peach hercegnő megmentésével van elfoglalva?
  • Írta: fojesz
  • 6 komment

Pletyka: új Paper Mario Wii U-ra?

Ha minden igaz, ma új játékot jelent be a Nintendo, egy megbízható informátor pedig már konkrétummal is tudott szolgálni. Emily Rogers több forrásból is azt hallotta, hogy az új Paper Mario készül, ráadásul Wii U-ra.

Frissítve: Így megy mobilokra a Nintendo?

A japán Nikkei hírlap értesülései szerint a Nintendo még idén bepróbálkozik a mobilos játékok készítésével, persze a maga módján. Csupán kipróbálható változatokkal nyomulhatunk az okostelefonokon és tableteken.

Európában is kapható lesz a Wii Mini

Az Egyesült Királyságban már biztosan kapható lesz a Wii Mini, igaz, még nem tudni, hogy milyen áron. A március végi premierrel együtt a Nintendo Selects-sorozat is bővül a bejelentés szerint.

Miyamoto: a Mario játékok fejlesztése egyszerű

A Nintendo immáron egy 25 éves sikerszériát alkotott meg a Mario játékokkal, kitalálója szerint viszont a recept egyszerű, nem okozott kivitelezhetetlen nehézségeket a fejlesztésük, sőt meglehetősen "könnyű volt". Shigeru Miyamoto szerint csak "őrült elképzelések" kellettek a sikerhez.

Itthon is megjelenik a Super Mario All-Stars

Pár hete még irigykedtünk a japánokra, amiért csak ők kapnak a Super Mario All-Stars huszonötödik születésnapi kiadásából, most már azonban nincs mire: a Nintendo bejelentette, hogy decemberben Európában, így többek között nálunk is kapható lesz a gyűjtői csomag.

Miyamoto álma: feltalálni az új Rubik-kockát

Az ember bele sem gondol, milyen népszerű a Rubik-kocka, el sem tudja képzelni mennyien ismerik és rajongják körül Rubik Ernő találmányát. Adunk egy kis viszonyítási alapot: még Shigeru Miyamoto, Mario apukája is irigykedve nézi a játékszert, és bízik benne, hogy egyszer ő is készíthet valami hasonlót.
  • Írta: fojesz
  • 7 komment

25 éves a Super Mario Bros.

Huszonöt éves lett mindenidők egyik legnépszerűbb, legismertebb, legkeresettebb és legjobb sorozata, a Super Mario Bros. Az első rész 1985. szeptember 13-án jelent meg Japánban, és azóta több mint 40 millió példány kelt belőle, a teljes sorozat pedig már 240 milliónál jár.

Jótékonysági Mario-maraton - immár harmadszor

A Child's Play nevű jótékonysági szervezet harmadszor rendezi meg az élőben is követhető Mario-maratont. A közben felajánlott pénz a gyermekkórházakhoz vándorol.

Nintendo: mindenki Mario-filmet akar csinálni

Reggie Fils-Aime, a Nintendo amerikai részlegének elnöke szerint folyamatosan kapják a megkereséseket a cég játékainak megfilmesítése kapcsán.

Haza eladási toplista - élen a Need for Speed: Shift

Várható volt, hogy az új Need for Speed: Shift is kapásból a legnépszerűbb játékok között nyit majd, azonban a World of Warcraft trónfosztására mi sem számítottunk.

Vasárnapi galériafrissítés

Kisebb galériafrissítéssel jelentkezünk a hét utolsó napján olyan címek társaságában, mint a Call of Duty 4, az Enemy Territory: Quake Wars és a Tomb Raider: Anniversary.

A héten megjelenő játékok

A heti játékmegjelenéseket összefoglaló listánk eléggé rövidre sikerült: talán a húsvét okozta a jelenlegi langyos felhozatalt, remélhetőleg hamarosan javul a helyzet!