DJ Hero

A Guitar Hero után itt a DJ Hero - az Activision legújabb játékában lemezlovas képességeinket tehetjük próbára sok-sok-sok remek zene összemixelésével.
1484915280

A Ubisoftnál kötöttek ki a Guitar Hero Live fejlesztői

Megvált a Guitar Hero Live-ot és a DJ Hero-játékokat fejlesztő csapatától az Activision, a FreeStyleGames a Ubisoft stúdióinak sorát erősíti immár. Az új Guitar Hero támogatása nem áll le ennek ellenére.
1301929200

Élen nyitott itthon a Crysis folytatása

A Crysis 2-ért megőrültek a hazai játékosok, ez remekül látszik a hazai játékeladásokat összegző toplistán is, ahol az új rész kapásból az első helyen nyitott. Kíváncsiak vagyunk, meddig húzza ki ott, de addig is lehet örülni, mert a World of Warcraft előfizetői kártya legalább hátrébb csúszott - nem is keveset.
1299853041

2010 legjobb játékai a magyar eladások alapján

Megérkezett a tavalyi játékeladások összegzése, most kiderül, mit kedveltek a magyar vásárlók 2010 folyamán. Nagy meglepetésekre persze ne számítsatok, itthon is a szokásos slágercímek voltak a legkeresettebb játékok, az új címeknek vért izzadva kellett megküzdeniük az előkelőbb helyekért.
1298736443

Harmadik helyen nyitott itthon a Killzone 3

Megjelenése után azonnal a hazai toplista harmadik helyén nyitott a Killzone 3, a PS3-exkluzív címnek egyedül a World of Warcraft előfizetői kártyával és a FIFA 11-gyel nem sikerült megbirkóznia. Közben - ahogy az várható volt - a Test Drive Unlimited 2 alaposan visszacsúszott.
1298642400

Bizonytalan a DJ Hero fejlesztőinek a sorsa

Az Activision nemrég hivatalosan is bejelentette: befejezte a Guitar Hero- és DJ Hero-sorozatokat, s bár nem tudni még, hogy szünetről vagy végleges halálról van-e szó, az biztos, hogy az ezeket a játékokat fejlesztő csapatokat leépíti majd a kiadó. A DJ Hero fejlesztőinek sorsa viszont még mindig bizonytalan.
1298386117

Első helyen nyitott itthon a Test Drive Unlimited 2

Bár várakozásainkhoz képest kissé alul teljesített, a Test Drive Unlimited második részére rengetegen voltak kíváncsiak itt, Magyarországon is. A játék kapásból az összesített toplista élén nyitott, ezzel pedig maga mögé utasította a World of Warcraftot és a FIFA-t is.
1297517422

Kotick: Lehet, hogy újra feltaláljuk a Guitar Hero-t

Az Activision vezérigazgatójának nyilatkozatai elsősorban a vállalat részvényeseinek kedveznek, ám mostani kijelentésével azért pár GH-fan szájára is mosolyt csal - és lehet, nem csak szánalomból. Lehet, hogy évek múltán újra visszatér a népszerű ritmusjáték? Bizakodhatunk, hogy nincs veszve minden!
1296486000

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Befutottak a legfrissebb hazai játékeladásai toplisták, s bár a csúcstartó még mindig a World of Warcraft előfizetői kártyája, néhány érdekes változás történt az elmúlt héten: a Kinect Sports például egészen a második helyre kapaszkodott fel, ami egyúttal a Kinect hazai sikerét is kiválóan prezentálja.
1295272800

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Újra letarolta a mezőnyt a World of Warcraft, pontosabban annak előfizetői kártyája, miközben a Cataclysm és a Wrath of the Lich King is töretlen sikernek örvend. Új cím még mindig nincs, remélhetőleg a következő napokban, hetekben megjelenő nagyágyúk hoznak némi frissességet a felhozatalba.
1294762959

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Továbbra is a FIFA legújabb része vezeti a hazai játékeladási toplistákat. A hír nem meglepő, ahogy lényegében a listák további része sem: a vásárlók még mindig a szokásos slágercímekre, köztük az újabban nagy népszerűségnek örvendő Kinect-játékokra fizetnek be így az ünnep után.