Syberia

Benoit Sokal remekműve, mely a PC-s sikerek után Nintendo DS-re is megjelent évekkel később.
1686148254

Animációs sorozat készül a Syberia videójáték-sorozat alapján

A Microids és a What The Prod produkciós cég bejelentette, hogy animációs sorozatot készít a Syberia-frencsájzból.
1656327720

Néhány játékról már tudjuk, hogy mikor hagyja el a PlayStation Plus kínálatát

Ahogy arra lehetett számítani, a megújult PlayStation Plus bővített katalógusában sem marad benne az összes játék a végtelenségig - néhány címről már tudjuk is, mikor kerül ki a kínálatból.
1626339600

Ingyen kínálja az első két Syberia-játékot a GOG

Elindult a French Touch Sale a CD Projekt RED digitális áruházában, aminek örömére most rögtön a Syberia első és második részét is ingyenesen a gyűjteményetekhez adhatjátok a GOG-on keresztül.
1622458800

Elhunyt a Syberia-sorozat atyja, Benoît Sokal

A múlt héten hosszú betegséget követően elhunyt a Syberia-sorozat megálmodója, Benoît Sokal. A művész a halálát megelőző hónapokban is a kalandjáték-széria következő felvonásán dolgozott.
1568887200

Októberben érkezik Switchre a Syberia Trilogy

Noha már mind a három Syberia-játék elérhető Nintendo Switchen digitálisan és dobozos formában egyaránt, sőt, még egy Syberia 1 & 2 Collection is létezik, most kapunk egy „hiánypótló” Syperia Trilogyt is.
1510311607

Ingyenes a GOG-on az első Syberia

Kalandjáték-rajongó vagy, és szeretnél egy igazi klasszikussal játszani? Vagy csak nosztalgiáznál? Akkor látogass el a GOG-ra, ahol most teljesen ingyenesen juthatsz hozzá Benoît Sokal remekművéhez, az első Syberiához!
1508335200

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Habár megkéstünk vele egy kicsit, természetesen nem felejtettük el a hét játékmegjelenéseit és filmpremierjeit összegző listánkat! Ezúttal is sűrű napoknak nézünk elébe, még egy coloradói kisvárosba is ellátogatunk...
1504710010

Októberben jön az első Syberia Switch-re

Azt már eddig is tudtuk, hogy a teljes Syberia-trilógia tiszteletét teszi Nintendo Switch-en, de ma végre fény derült az első rész dátumára is. A klasszikus október végén landol a konzolon - a hír mellé egy előzetest mutatunk.
1487005200

Előfizetéses szolgáltatást indított a G2A

A G2A is elindította az előfizetéses szolgáltatását, aminek hála havi pár euróért új játékokat szerezhetünk be. Februárban a Syberia-sorozat és a Lords of the Fallen kapott helyet a csomagban többek között.
1432456800

Kalandjátékok az új Humble Bundle-ben

Három napja fut a legújabb Humble Weekly Bundle, amely egy raklapnyi kalandjátékkal kedveskedik az adományaitokért cserébe. A mostani csomag egyébként 160 dollárt kóstálna.