Knack PS4

A Sony Japan játékában hősünk egy apró darabokból álló lényt épít, amely képes tovább növekedni.
1648484719

Készül a Knack következő felvonása?

A Gematsu szúrta ki, hogy a Sony Interactive Entertainment még a hónap elején megújította a Knack védjegyét Japánban. Ez akár azt is jelentheti, hogy készülhet a harmadik rész, amit lehet, hogy még a héten be is jelentenek.
1625583600

Végleg feloszlott a Sony Japan Studio

Február óta tudjuk, hogy a Sony legrégebbi fejlesztőstúdiója, a Japan Studio nem készít már több videojátékot, mára pedig teljessé vált a csapat leépítése. Még a Sony saját stúdióit felsoroló weblapról is eltüntették a logóját.
1614286980

Nem fejleszt több saját játékot a Sony Japan Studio

Lapértesülések szerint felhagy a saját játékok fejlesztésével a Sony legrégebbi stúdiója, a Japan Studio: a fejlesztőket szinte mind szélnek eresztették, az Astro Bot-sorozatért felelős Asobi Team pedig önálló csapatként folytatja.
1517419208

Befutott a PlayStation Plus februári kínálata

Egészen korrekt felhozatalnak örülhetnek februárban a PlayStation Plus-előfizetők. A Knack első részére már sokak foga fájt, emellett a tavalyi év egyik legjobb indie játékát, a Rime-ot is megkapjuk PlayStation 4-re.
1455444000

Készül a Knack folytatása?

Egy internetes önéletrajz szerint igen, folytatást kap a PlayStation 4 egyik nyitócíme. Noha az eredeti bizonyítékot már eltüntették, egy screenshotot azért még tudunk mutatni róla.
1429977648

Kiszivárgott a PS Plus májusi kínálata

Még nem száz százalék, hogy a következő játékokat kapják a PS Plus-tagok májusban az Instant Game Collection részeként, mindenesetre impozáns listával van dolgunk. Jön a régóta várt Knack is!
1387182339

Knack teszt

Egy ősi titok. Egy hős a múltból. És egy hatalmas kaland. A Knack gyermekkorunk legizgalmasabb játékait idézi, hangulata, mintha a PS2 elé ülnénk le újra. Csak a gép viseli a négyes sorszámot.
1386608400

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Sűrű lesz ez a hét, december 13-án kerül boltokba a PlayStation 4 Magyarországon, és vele együtt egy raklapnyi következő generációs (vagy arra hasonlító) játék is. Te melyiket szerzed be először?
1385991575

Íme, az első PS4-es brit toplista

Befutott a legfrissebb brit toplista, ezen már PlayStation 4-es címek is szerepelnek. Az exkluzívok közül nem meglepő módon a Killzone: Shadow Fall nyert, úgy általában pedig a Call of Duty: Ghosts volt verhetetlen.
1384599600

Launch traileren a Knack

Bár az amerikai sajtó nem volt túlzottan elájulva a Knacktől, ez még ne tartson vissza minket attól, hogy megnézzük a platformjáték megjelenését beharangozó előzetest!