Nintendo Wii

Új generációs, olcsó kategóriás nextgen konzol a Nintendo-tól. Árának köszönhetően rendkívül széles körben elérhető (és szerethető).
1541930435

Wii - búcsú az összes streaming szolgáltatástól

Január végén az utolsó szög is bekerül a Nintendo Wii koporsójába, hiszen a veterán konzol ezután nem támogatja tovább a streaming szolgáltatásokat. A hírt maga a Netflix szellőztette meg egy körlevélben.
1534239057

A Nintendo már 700 milló konzolon adott túl

A cég a 35 éves története során már több mint 700 millió játékkonzolt adott el - ebből 300 millió asztali, és 427 millió handheld masina volt. A részletes, platformonkénti bontást a kattintás után láthatjátok.
1524839436

Új elnöke lesz a Nintendónak

Satoru Iwata 2015-ös halálát követően a Nintendónak hirtelen kellett megoldania az utódlást. Már akkor lehetett sejteni, hogy Tatsumi Kimishima ideiglenes választás, aki végül most júniusban lép vissza.
1506866437

2019-ben bezár a Wii Shop Channel

A Nintendo bejelentette, hogy a Wii alkalmazásboltja, a Wii Shop Channel 2019. január 31-én végleg bezárja a kapuit, és jövő márciustól már nem is tudunk pontokat adni a profilunkhoz. Csoda, hogy ilyen sokáig húzta a digitális bolt.
1504454400

Pert veszített a Nintendo a Wii miatt

Az iLife nevű cég még 2013-ban perelte be a Nintendót (is), a bíróság most 10 millió dollárt ítélt meg neki szabadalomsértés miatt. A kiotói konzolgyártó fellebbezni fog a döntés ellen.
1469707229

Ötéves mélyponton a Nintendo

A kiotói cég közzétette a legutóbbi üzleti negyedévre vonatkozó pénzügyi eredményeit, amikbe még nem szólt bele a Pokémon Go. A Nintendo masszív veszteséggel zárta a vizsgált időszakot, de mégis bizakodó.
1462462232

E3 2016: Elmarad a Nintendo Direct is

Már a hagyományosnak mondható Directtel sem készül a Nintendo az idei E3-ra. Lesz ugyan egy élő közvetítése a kiotói vállalatnak, ám ott kizárólag az új The Legend of Zelda kerül terítékre.
1438592406

Egységes digitális piacot akar az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság javaslata szerint az Európai Unió tagállamaiban a jövőben egységes áron vásárolhatnánk meg a digitális tartalmakat, azaz nem változnának országonként a Steam, az Xbox Live és a PlayStation Store árai.
1435993878

Ilyen lett volna a Nintendo és a Sony közös konzolja

Igazi konzoltörténelmi ereklye került elő: a 90-es évek elején a Sony és a Nintendo közös konzolon dolgozott, mely végül soha nem jelent meg. Az egyik Reddit-felhasználó azonban véletlenül rátalált gépre.
1435860011

Jövő júliusban debütál a Nintendo NX?

A mindig jól értesült DigiTimes értesülései szerint a Nintendo már javában megkezdte a Nintendo NX kódnéven futó konzol gyártásának az előkészületeit. A premierre állítólag 2016 júliusában kerül sor.