Gerincesség?

Jelenleg azt gondolom, hogy a játék egy eszköz bizonyos embereknek arra, hogy irgalmatlanul lehúzzanak más embereket.

Ott van pl a No Man's Sky esete.

Beharangozták E3-on és tényleg újdonság volt, persze hogy érdekelt sok játékost.

De ahogy megjelent közelében sem volt a bemutatottnak és ha jól tudom még most sem áll azon a szinten.

Pedig évek teltek el.

Nyílvánvaló, hogy ezzel tisztába volt a kiadó és a fejlesztők is és mégis bevállaltak egy hatalmas gerinctelenséget.

De miért? Szerintem a pénzért, na de ennyire le tudnak aljasodni bizonyos emberek csak a minél több pénzért és nyíltan hazudnak és köpik szemen azokat akikből a bevételük van?

Kb hasonló az Anthem is, ott sem azt kaptuk mint amit beígértek.

Mézes madzag aztán jólvan.

 

Aztán talán ezen az oldalon olvastam azt, hogy pl a Destiny direkt úgy van megalkotva, hogy függőséget tudjon okozni.

Tehát van egy fejlesztő csapat aki már eleve úgy készít el egy játékot, hogy minél több pénzt ki tudjon csikarni a felhasználókból úgy, hogy függővé próbálja tenni az arra hajlamosakat.

Állítólag azzal, hogy rászoktat arra, hogy munkának fogja fel a játékos az egészet és ne szórakozásnak, amit igazából bármikor lecserélhet.

Gondolom ezért vannak az elérhető felszerelések küldetésekhez, feladatokhoz csatolva.

Nekem itt érdekesség az, hogy magas szintű grindelésről szól az egész és tényleg csinálni kell a megadott feladatokat a lootért, mégis működik.

Valamit nagyon jól kitalált a Bungie.

 

És ott vannak az évenként érkező már-már futószalagon gyártott címek megannyi dlc-vel meghintve.

Nektek ezekről mi a véleményetek?

Tudom ez régóta így megy, de eddig nem nagyon foglalkoztam ezzel a témával.

És azt is tudom, hogy vannak olyan fejlesztők, akik a minőséggel akarnak bevételt termelni, amivel nekem gondom nincs.

Ha valaki jobban rá lát ezekre, nyugodtan vésse ide a véleményét.

 

Köszönöm hogy elolvastad.


 

 

 


14 komment - szólj hozzá!

GC 2019: Októberben jön a Monkey King

Napra pontos megjelenési dátumot kapott a tavaly bemutatott Monkey King: Hero is Back. A THQ Nordic, a Sony Interactive Entertainment és az Oasis Games közös játéka október közepén mutatkozik be.

GC 2019: Megmutatják a Gears 5 kampányát is

Jövő héten veszi kezdetét az idei Gamescom, így aligha meglepő, hogy egyre több teaser szállingózik a fejlesztők és kiadók háza tájáról. Most épp a Gears 5 kapcsán kaptunk kiváló híreket.

Nem az újrajátszhatóságra épít a Control

A cél sokkalta inkább a játék világának és rejtélyeinek alaposabb felfedezése lesz, és mivel a narratív csavarok és megoldások elsőre fognak igazán nagyot ütni, így New Game Plus módra sem érdemes várni.

Készül az új Saints Row, folytatódik a Metro is

A THQ Nordic pénzügyi helyzetjelentéséből tudtuk meg, hogy a kiadó több nagy címét is melegen tartja a jövőben: folytatódik a Saints Row és a Metro, és úgy tűnik, végre a TimeSplittersszel is történik majd valami.

Nem sok fejlesztőt érdekelt a G2A megoldása

A G2A júliusban felajánlotta, hogy kifejleszt egy kódblokkoló alkalmazást, amellyel a fejlesztők megakadályozhatnák, hogy az egyes letöltőkulcsaikat a piactéren keresztül árulják. Mindezt azonban feltételhez kötötte.

Ő lesz Cortana a Halo-sorozatban

Egyre több részlet derül ki a 2021-ben érkező Halo-sorozatról. Újabb nevekkel bővült az adaptáció színészgárdája, és azt is megtudtuk, hogy az egy valamiben eltérhet majd a játékoktól.

Modern Warfare - újabb 20 perc multis akciózás

Több ízben is láthattuk már mozgás közben a Call of Duty: Modern Warfare többjátékos módját, de az Infinity Ward úgy gondolta, ők is összeállítanak egy saját, húszperces kedvcsinálót.

GC 2019: Tartalmas lesz az Inside Xbox

Jövő héten elrajtol az év legnagyobb játékos rendezvénye, a kölni Gamescom, ahol a Microsoft ismét az Inside Xbox keretein belül mutatja be a főbb újdonságait. Van is egy előzetesünk, ami felvezeti, mi mindenre számíthatunk.

Borderlands 3 - akcióban a nyolckarú Amara

A Gearbox folytatja a Borderlands harmadik részében bemutatkozó új szereplők részletes bemutatását. Zane Flynt és Moze után itt van Amara, aki két saját ökle mellett hat éteri karjával vág rendet stílusosan a rosszfiúk között.

Multiplatform címeket fejlesztenek az Xbox-stúdiók?

Matt Booty, az Xbox Game Studios vezetője a Game Informernek adott interjúban elárulta, a vállalat alá tartozó csapatok új játékai akár multiplatform címek is lehetnek majd a jövőben.