balint23h

balint23h

Miért is hatalmas csalódás a Trónok harca?

Link másolása
Mint a legtöbben én is az HBO-n fedeztem fel a Trónok harcát tv sorozat formájában. Annyira megtetszett aztán, hogy elolvastam a könyveket is. Az első három könyv tetszett is, aztán történt valami…spoilers írás következik.

Mint azt a  bevezetőben is írtam elsősorban a könyvekről lesz szó, azért röviden szeretnék majd kitérni a sorozatra is de nem ez a hangsúlyos. Tehát biztos ami biztos még egyszer felhívom azok figyelmét akik megnézték a sorozat összes részét, ne érezzék magukat biztonságban a spoilerektől, hiszen itt a könyvek is elő fognak kerülni, amik jóval a sorozat elött járnak már.

Miután megnéztem a sorozat első évadjának néhány részét világos volt számomra, hogy ezt könyvben is el kell olvasnom. Persze megígértem magamnak, hogy az aktuális résznél majd nem olvasok tovább, hiszen ekkor az első évad is kb. csak a felénél járt de ezt hamar megszegtem.

Megszegtem azért mert az első könyv tényleg nagyon jó. A sztori, a szereplők és az író stílusa is olyan, hogy alig lehet letenni és ha le is teszi az ember alig várja már, hogy tovább olvashassa.

Ezután következett a második könyv. Ettől azt vártam, hogy most aztán majd felpörögnek az események mind Westerosban mind Keleten. Ekkor ért az első, ám még csak kisebb csalódás. A második könyv ugyanis nagyon lassú. Nem rossz, élvezhető de az első alapján kicsit többet vár az ember. Na se baj gondoltam, nem volt azért ez olyan rossz. Bár közben kezdtem kicsit aggódni, hogy az író ilyen stílusban folytatja majd az egész sorozatot. Eszembe is jutott egy korábbi nyilatkozata amiben a Lost-ot nevezte meg a világ legjobb sorozatának. (Hát ez nem volt jó jel…nekem semmiképpen)

A harmadik könyv aztán minden kételyemet lerombolta. Az egyik legjobb könyv volt amit valaha olvastam. A vörös mennyegző teljesen lesokkolt és a könyv vége is hasonlóképpen, mindezt persze nagyon is jó értelemben véve. Annyira tetszett, hogy mondhatni Trónok harca hívő lettem. :D

Eddig szinte csak dícsértem a sorozatot. Így joggal merűl fel bennetek a kérdés, miért is csalódás számomra? Nos szerintem ahhoz, hogy valamiben úgy igazán csalódj előszőr meg kell szeretned. Ez megtörtént. Most jöhet a pofára esés, aminek a neve Varjak Lakomája (4. Könyv).

A csalódás….

A harmadik könyv után, enyhén szólva felfokozott hangulatban vártam a következő könyvet. Minden adott volt, hogy most aztán tényleg beindúljon a sorozat. A harmadik könyv eseménydús volt, sokkoló és izgalmas. Itt volt az ideje, hogy eljöjjön az amit mindenki vár szinte a könyvek legeleje óta. Azaz, hogy eljöjjenek a mások, Daenerys megérkezzen Westerosba és elkezdődjön a háború.

Háború aztán nem lett. Csata se de még egy valamire való párbaj se két szerencsétlen flótás között. A mások nem jöttek, úgyhogy a sárkányok is inkább otthon maradtak.

Akkor mégis mi történt? Hát semmi. Annyira semmi, hogy az már a pofátlanság határát súrolta. Kb. 100 oldalon át reménykedtem, hittem, becsaptam magam :D, aztán 200 után már muszály volt előrelapoznom, hogy mikor jön már végre megmentésemre egy Jon Snow, egy Tyrion…akárki. De nem mentett meg senki. Csak jöt a felismerés, hogy ebben a könyvben bizony nincs bent egy sem a szerethető karakterek közül.Maradt nekünk Cersei meg az a lovagnak öltözött behemót csaj...köszönjük!

A csalódás hatalmas volt. Nem csak azért mert egy remek könyvet vártam és helyette egy unalmas erőltetett semmit kaptam, hanem mert tudtam az író hét könyvben fejezi be a sorozatot. Így akárhogy is számolok az epikus csatákra amiket mindenki már úgy vár legfeljebb csak három könyv marad.

Az ötödik könyvről most már csak röviden írok, sok szót úgysem érdemel. Benne van az összes érdekes szereplő, aki nem csinál semmit. Tyrion pl. hajókázik miközben malacokon lovagol több száz oldalon…(fantasztikus). Jah és leesik a hó! Ami azt hiszem a könyv talán legfontosabb eseménye is egyben. (Maradt két könyv a sorozat befejezésére, esélytelen kategória.)

Hatalmasat csalódtam tehát de közben éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Hogy csúszhattak ennyire félre a dolgok? Tényleg ezt tervezte az író, ezt? Utánna olvastam tehát kicsit, hogy hogyan készűltek a könyvek és hamar meg is találtam, hogy George R.R. Martin egyátalán nem így tervezte folytatni a sorozatot. Az eredeti tervei szerint a 3. Könyv után időben ugrott volna 5 évet. Így a sárkányok felnőhettek volna és a 4. Könyvben Daenerys megindúlhatott volna Westeros felé. Ezt a verziót írta is egy évig majd az egészet kidobta az ablakon. Ahogy ő fogalmazott túl sok volt így az elvaratlan szál.

Lehet, hogy így van de a 4. 5. Könyvben csak még többet alkot és nem sokkal vagyunk közelebb ahhozz hogy felpörögjenek az események. Ekkor éreztem én azt, hogy a történet túl nőtt az írón. Főleg a 4. 5. Könyvben annyi új és mellesleg lényegtelen szereplő van, hogy ezt nem lehet egyszerűen összetartani. Szinte biztos vagyok benne, hogy Martin maga sem tudja hogyan fogja lezárni a történetet. Vagy ha tudja is fogalma nincs, hogy jut oda.

A negyedik könyv kálváriája azonban nem volt ilyen "egyszerű". Miután kidobta az egy éven át írt verziót újba kezdett. Ez azonban olyan hosszú lett, hogy csak két könyvben tudta kiadni. Ez lett pedig a 4. és az 5. könyv. Így hát e két könyv történetét ő egynek szánta, megjegyzem így sem lett volna túl tartalmas de azért mégis...

Ha kifejtem a véleményem a könyvekről gyakran megkapom, hogy bizony a mai világ már nem olyan türelmes és bennem van a hiba. De nekem nincs szükségem folyamatos akcióra. Az sem zavar ha az író néha elidőz kevésbé fontos dolgokon, mindaddig míg azt érzem van értelme. Itt viszont jóformán csak időhúzás megy, illetve az író kétségbeesetten próbálja összetartani ezt a hatalmas rengeteg szereplős világot de közben megöl minden izgalmat. A történet önálló életre kelt. Talán nem túlzok ha azt mondom "elszabadúlt". A Trónok harca egy fantasy de közben valósághű akar maradni. És ez hatalmas csapdának bizonyúlt. Az író a realítás oltárán feláldozta a történetmesélést.

A sorozat híres arról, hogy úgy hullanak a főszereplők mint a legyek. Ez azonban veszélyes játék. Egyrészt remek, hogy feszűltséget teremt mivel senki nincs biztonságban, valamint képes jó értelemben sokkolni. Másrészt ha valaki unja már, hogy általában előre lehet tudni, hogy egy adott sorozatban, filmben, a főszereplő úgyse hal meg az itt választ találhat arra, más alkotásokban miért nem. A főszereplőket ugyanis nagyon nehéz pótolni. Ez sajnos itt sem sikerül. A harmadik könyv után pedig nem lép be a történetbe olyan új szereplő aki a régieket pótolhatná. Ugyanakkor fontos még megjegyezni, hogy az író olyan sikeresen megemelte a vörös mennyegzővel az ingerküszöböt, hogy már gyakorlatilag semmi nem képes sokkolni az olvasót.

Én tehát csalódtam a könyvsorozatban. A hatodik könyvet már biztos nem olvasom el, ugyanis nem tudom elhinni, hogy jobb lesz, illetve, hogy az író két könyv alatt le tudja zárni úgy ezt a sorozatot, hogy az ne legyen hatalmas csalódás. Egyszerűen túl sok a szereplő, túl sok az elvarratlan szál és semmi nem utal arra, hogy lenne megoldás. Pedig lesz. Valamilyen biztosan de jobbnak látom azon már nem felidegesíteni magam.

A tv sorozatról csak röviden.

Nem rossz, bár néha ez is unalomba fullad. Nem biztos, hogy jó döntés volt két évadot csinálni a harmadik könyvből, de ha ezt megtették remélem a negyedik és ötödik könyvet összevonják egy évadban. Ha ezt nem teszik meg rengeteg nézőt veszítenek majd. Azért a sorozatnak szurkolok még, hátha jobban fent tudja tartani az érdeklődést mint a könyvek.

Jah és remélem, az amúgy remek de hihetetlen módon agyonjátszott rains of castamere mellé írnak még néhány dalt és nem ez az egy szerencsétlen dal fog szólni minden részben....hatszor.

Üdvözlettel: Bálint!

 

31.
31.
xxnumilkaxx
Kicsit felháborodtam ezen a "cikken". Mit vártak egyesek? Hogy majd 7 könyvön keresztül csata harc és vér lesz? Ahogy az első pár könyvből is nyilvánvalóvá vált, a politika mozgatja a szálakat. A 4 könyv fantasztikus képet ad a politikai csatározásokról, ami a Királyvárban történik, nem beszélve a Vasemberek szálának elindításáról is. Az első három könyv fantasztikus vonulata után várható volt, hogy egy picit "be fog ülni" a történet (elvégre szinte mindenkit megöltek már) és egy másik irányba is el fog menni: a vihar előtti csendnek nevezném. A 4-5 könyv ebből a szempontból remek lett, a két könyv ugye párhuzamosan folyik. Az 5dik könyv vége egyértelműen mutatja, hogy a vihar újra tombolni fog.
Sorozat: a sorozatot a második évad után már be is fejeztem. Az első fantasztikus lett, 95%os egyezőség a könyvvel. A második évad katasztrófa lett... Az események 50%-a hiányzik, az évad fele kitaláció, ami vagy benne sincs a könyvben vagy nem úgy történt valójában. Még rágódok, hogy elkezdjem-e a 3.évadot, félek, hogy megint azt kell látnom: ez nincs a könyvben, ez nem úgy történt stb stb. Nem várom el, hogy egy az egyben egyezzen, de elvárom, hogy a hasonlóság meglegyen. Mind az 5öt magyarul és angolul is elolvastam, így nekem is a kisujjamban minden történet (megjegyzem az angol nyelvűt sokkal jobban élveztem a nyelvezete miatt)
30.
30.
Yanez
#29: Attól, hogy kevesebb Stark, Lannister meg Baratheon van, a hangulat még él. Egy-két rész lehet, hogy tényleg unalmasra sikerült, de az egész évadra ezt nem mondanám, sőt azt se, hogy sokkal gyengébb az elsőnél. Nekem továbbra is baromira tetszik!
TWD, Dexter és ez a sori most a nagy kedvenc nálam :)
29.
29.
Batman
Már nekem sem tetszik. Ha megnézitek az első évadot mit láttok? Tele van élettel. Starkok, Lannisterek, Baratheonok, ármány, cselszövés.. Tényleg van egy hangulata. A mostaninak semmi. Mindenkit szétszórt a szél, össze vissza rohangálnak cél nélkül. Mert szó nincs róla, maga az univerzum irtó jó és olyan az egész történet mint a valóélet. Na de a valóságban is vannak unalmas hetek, hónapok, de egy sorozatban nem vágyom ezekre. Amilyen jól indult olyan jól ment le a szememben, az ötödik könyvet nagyon nehezen olvastam ki, a negyedikig szinte zabáltam magamba a tartalmakat. A sorozat annyiból jó, hogy rengeteg dologgal kiegészíti az alapművet. Nézni fogom, de messze nem a legjobb nálam. A The Walking Dead és a Spartacus szerintem verhetetlen sorozatok terén.
28.
28.
balint23h
#27: De félek nem lesz lelkierőm már elolvasni, így a 4. 5. után. Kéne valami rövidített változat mert arra azért kíváncsi vagyok mi lesz már a vége. :D
27.
27.
Scoo
#25: Én is ebben bízok. Most nagy siker a TV sorozat, a könyv is kelendőbb emiatt, így valószínű a kiadó is végre elkezdi noszogatni Martin-t, meg ugye a rajongó bázis is szépen megnőtt.
26.
26.
balint23h
#23: Pedig a 3. könyv a legerősebb a sorozatban. Én a negyedikben éreztem magam így, mint most te.
25.
25.
balint23h
#24: Ebben a késlekedésben azért lehet benne van az is amit a leírtam, a negyedik könyv kávláriájával kapcsolatban. Addig azért tartotta a 2 évenként egy könyv ütemet. Nah meg van egy olyan érzésem, hogy a tv sorozatnak köszönhetően fel fog kicsit pörögni az öreg és nem kell itt 5-6 éveket várni majd.
24.
24.
Scoo
#23: Hűűű, pont ott abbahagyni! Olvasd ki a harmadik könyvet. Lesz még meglepetés dögivel!
A negyedik könyv tényleg olyan, hogy át kell rágni magát rajta az embernek sajnos. Az ötödik viszont már megint emelkedő színvonalat mutat és az események is kezdenek beindulni. Nagyon bízok a hatodik részben, de sajnos a fent mutatott pár képkocka elégé közel áll az igazsághoz.

Megjelenési évek:
A Game of Thrones (1996)
A Clash of Kings (1998)
A Storm of Swords (2000)
A Feast for Crows (2005)
A Dance with Dragons (2011)

Sajnos egyre lassabban ír :(
17 éve kezdték el a könyveket kiadni!!! Aki anno csecsemő volt, ma lehet már szülő.
23.
23.
Dontrip
Nekem már a 3. könyvben annyi jelentéktelen mellékszereplő volt, hogy szinte megfulladtam tőlük. Egy kicsivel a Vörös Nász után abbahagytam, nem tudom mikor fogom folytatni.
22.
22.
Yanez
#5: +1 Tényleg ne bántsátok a sorozatot, mert odapörkölök!
21.
21.
Scoo
#10: Azt nem mondtam, hogy hibátlan a tv sorozat, viszont vedd figyelembe, hogy TV sorozat. Ahhoz képest kiváló lett! Persze van benne a mi marhaság és természetes, hogy nem éri el a könyv szintjét, de nézd meg a többi könyvadaptációt filmben vagy sorozatban és rájössz a különbségre :) Én imádom a könyvet is és a sorozatot is.
A sorozat legalább segít emlékezni addig amíg megjelenik az új könyv.
20.
20.
balint23h
#19: Igen, valószínűleg megvárom mások mit mondanak. Azért kívánom, hogy te ne csalódj benne úgy mint én mert ugyebár ízlések és pofonok, ami nekem nem jött be talán neked még tetszhet.
Azt nem tudtam, hogy ilyen hosszúak lesznek. Azért félek ott is sok egyhelyben topogás lesz, mert eddig is volt. De aztán ki tudja. Végre megindulhat a csata ami már annyi ideje húzódik. Lehet elkezdem majd a hatodikat ha nagyon unatkozok és akkor kb 100 oldal után meg tudom majd ítélni, hogy milyen lesz a könyv.
19.
19.
Ra1D3n
Elolvastam az irományod, de nem feltétlenül osztom a véleményed. Igaz én is a sorozat hatására kezdtem el olvasni a könyveket, és jelenleg a 4. könyvből úgy 200 oldalt olvastam el, szóval erről nem tudok nyilatkozni, de nem feltétlenül írnám le Martint még. Ami átjön a fentebbi sorokból az az, hogy sajnálod, hogy rövid idő jut a nagy csatákra és kb emiatt hagyod is a francba az egészet. Írtad, hogy utána olvastál a dolgoknak, de akkor az elkerülte a figyelmedet, hogy Martinnak annyi feljegyzése van, hogy a befejező két könyv hosszabb lesz mint a Kardok Vihara kötet, és akár 1600-1700 oldalasak is lehetnek(kicsit kurva sok). Persze ez nem ígéret a minőségre, ahhoz először el kell olvasni őket, és aztán lehet mondani, hogy csalódás, vagy nem csalódás. Esetedben csak annyit tudok ajánlani, hogy hagyatkozz a megjelenő könyveknél a visszajelzésekre, aztán majd az alapján ítélhetsz, hogy nekilátsz vagy sem.
18.
18.
Rakottkrumpli
#16: Jó túloztam, de attól még nem helyettesíthető az egyik a másikkal, max, mint a séta a futással.
#15: jogos!
17.
17.
Skyer
#13: Légy erős, tudom nehéz már az említését is elviselni! Nekem is nehezen megy...

A blogíróval pedig egyetértek!
16.
16.
Giggsy
#14: Hát azért a gúny és a szarkazmus igencsak kéz a kézben járó dolgok. Ha nem is 100%-os az átfedés a két szó közt, bőven rokonértelműek.
15.
15.
adamkiss03
#14: Az emberek 90%-a mostanában onnan ismeri, és balint23h is azt írta hogy az népszerűsíti, nem pedig az fedezte fel. De ez lényegtelen, nem a témához tartozik.
14.
14.
Rakottkrumpli
#11: Szerintem te vagy az egyetlen a világon, aki asziszi', hogy ez a szó a 9gag-ról ered, vagy a szarkazmus a dr. house-ból... Kicsit hiányos a világismereted! Jah és a gúny meg a szarkazmus kb annyira jelentik ugyan azt, mint a líra és a kakaós csiga...
13.
13.
névtelenség
12.
12.
SLi
#11: Hát nem tudom az 1940-es években volt-e már 9gag, de szerintem ezt a kifejezést nem ők terjesztették el. Egyébként mivel az egész mémes szarságot utálom , ezért nem szoktam ilyen oldalakat nézegetni.
Amúgy nem a tartalomra értettem hanem a stílusra, amit a kommented csak megerősített.
11.
11.
balint23h
#8: Látom 9 gag sikeresen népszerűsítette ezt a hipster szót. :D Mint anno a Dr House fénykorában mindenki leváltotta a gúny szót szarkazmusra. Ha úgy gondolod azért írtam mert ki akarok tűnni azzal, hogy szidok valamit ami népszerű,(ha jól értem ezt jelenti a szó), tévedsz. Szerettem a Trónok harcát ezt írtam is de azt hiszem kellően megindokoltam miért csalódtam benne...végülis erről szól az írásom. Ez csak egy vélemény. Az én véleményem amihez tartom is magam. De persze egy sorozat, könyv, zene stb gyakran csak ízlés kérdése, így lehet azon hibák amik az én szememben tönkretették ezt az egykor remek sorozatot neked mondvacsináltak és a véleményem csak egy új szó a 9 gagről...
10.
10.
SLi
#5: Mi akkor hagytuk abba röhögve a sorozatot amikor Jont azért fogják el a vadak mert eltévedt a hóban, nevetséges.
Az első évad pazar volt, csak aztán rájöttek, hogy a nézők 80 százaléka nem olvasta és nem is fogja olvasni a könyveket, így sokkal kevesebb erőbedobással is el lehet érni a rajongást náluk. Néha belenézegetek még, kiváló színészek, néhány remek jelenet, de max ennyi, nagy kár érte.
9.
9.
névtelenség
Nem 2 hónappal ezelőtt fáj a világ hátsója a red wedding miatt? 0_0
8.
8.
SLi
Rengeteg dologba bele lehetne kötni, de ez így csak hipsterkedés, sajna.
7.
7.
balint23h
#6: Hello! Semmi gond :D Ne lődd le magadnak előre a poénokat. Hát azért egy ideig még nem kell elolvasnod mert sztem lesz még itt pár évad mire ide eljut a sztori. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...