Sziasztok!
A blog címe ne tévesszen meg senkit, nem Benjo munkásságára céloztam a "komolytalan" jelző használatával, csupán a saját elmém legújabb partizánakciójára, mely ezúttal egy rímekbe font melankólia-folyam formájában öltött testet.
Régebben rengeteg "verset" írtam, melyek közt akadt komoly szándékkal papírra vetett, és olyan is, amit csak az - akkor még bőségesen rendelkezésemre álló - idő elütésére, vagy épp a saját szórakoztatásomra rittyentettem össze. Az alant található "mű", ez utóbbi kategóriába tartozik, úgyhogy eképpen tessék hozzá viszonyulni!
Mély jelentést, mögöttes tartalmat nem kell keresni benne - ez csak úgy jött, és egy, kb. negyed óra/húsz perces agymenésem eredménye.
Ha van észrevételed, nyugodtan írd le, és ne fogd vissza magad, ha fikázni szeretnél!
Íme:
A Nyomor
Nyomorban ülök, testem reszket,
Port, és hamut nyelek rég már.
Fejem tompa, szám cserepes,
Üszkös lábam mardosnám.
Mardosnám, de nincs erőm,
A hígult vér, csak csordogál,
Tályog lepte fejtetőmön
Férgek lakmároznak már.
Ürülék, és bűz vesz körül,
Holtaknak sok százai.
A vírus, lassan mindent megöl,
De az árnyékom nem hagy itt.
Harcra kelnék mindenkivel,
Kit a sors, csak rám uszít.
Torkát szegném, felkoncolnám,
Egy a baj, hogy nincs már kit.
Én vagyok, csak egyedül,
Ki lélegzik-e világon
A világvége tán már ez?
Vagy ahhoz, kell a halálom?
A válasz, már csak kongó csend,
Lüktető némaság.
A halálvárt sikolyok is,
Mind csak szép álmok már.
Enyém hát a végső szó,
Én mondom ki helyettek:
Az élet, nem több magánynál,
Ha nincs, kivel leélned.
A végítélet órája,
Egyszer, bizton ránk szakad,
De az álmokból szőtt fellegvárak,
Mind, csak addig tartanak…
Köszönöm, ha elolvastad!
További szép napot Nektek!
Sziasztok.
Igen, sok művészi beállítottságú ember publikál (vagy adott esetben, csak olvasgat) ezen az oldalon. Ezért is szeretek ide járni többek között. :-)
Komolyabban nem hiszem, hogy foglalkoznék a költészettel, mivel évek óta a prózában próbálok alkotgatni, és a szívem is, inkább afelé húz. De köszönöm a segítőkészségedet, Benjo, és ha úgy alakul, mindenképp felkereslek! Te viszont folytasd a "poetizálást", mert van hozzá érzéked, és tényleg jó úton haladsz! :-)
Igen a mű közel sem tökéletes, de a verstani/ritmikai/rímelési/nyelvezeti dolgokba most nem szeretnék belemenni, mert kétlem, hogy bárkit is érdekel, meg hogy komolyan szeretnél foglalkozni a verseléssel. Az utolsó két sor viszont nagyon erős lett, igazi poétára vall, még ha nem is vallod annak magad, számomra az bizonyítja, hogy rejlene benned még több is. Persze ezen két soron kívül is volt még néhány kifejezetten tetszetős megmozdulásod (gondolok itt többek közt az első két sorra még). De összességében nézve ez még egy nagyon kezdetleges vers, de annak jó; egy szép zsenge. + Ha felvetésemmel ellentétben mégis érdekelne komolyabban a versalkotás, akkor nyugodtan keress meg, szívesen segítek, már amennyire tőlem telik, meg amennyit ér a mostani szintem.
A hangulatról csak annyit: Megértem! Engem is gyakorta kap el a melankólia, de fény mindig van, feladni sosem szabad.
Azért meg külön köszönet, hogy megemlítettél a bevezetődben/ a leededben. Ez számomra azt jelzi, hogy azért valamilyen szinten jó úton haladok, tehát még egyszer köszönöm.
Szerintem nagyon szép,mintha csak egy zsoltárrészletet olvasnék pedig azok
4000 évesek!
Őszinte tapasztalat köszönöm hogy megosztottad!!!
Nagyon átjön!
Amúgy, most, hogy így mondod, tényleg elég sötét lett! :-) De hát, ez van. Borongós nap, borongós vers. :-)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.