Szeretem a magyar „társasjáték” kifejezést. Mintha az angol „board game”-el szemben, ami tükörfordításban „táblajátékot” jelent, a társasjáték szó azt fejezné ki, ami ezeknek a játékoknak a lényege: hogy olyan emberek társaságában játszhatjuk őket, akiket szeretünk (vagy legalábbis önként választottuk ki őket).

Annak, amit itt írok, több célja is van. Először is a társasjátékok népszerűsítése. Úgy érzem egy olyan oldalon, ami játékokkal foglalkozik, érdemes legalább megemlíteni a fogalmat. A videójátékok és a társasjátékok nagyon közel állnak egymáshoz – a különbség jóformán annyi, hogy  a videójátékok virtuálisak, szükség van egy platformra ahhoz, hogy játszhassuk őket, míg a társasjátékokhoz csupán magát a játékot kell beszerezzük (meg egy megfelelő méretű asztal sem árt). Amúgy mindkettő szabályok által behatárolt rendszerek összessége. Másodszor, arra akarom felhívni a figyelmet, hogy a videójátékiparban az utóbbi években történtek olyan változások, amik talán nem mindenkinek válnak kedvére – ezekre mindjárt kitérek, és arra is, hogyan segíthetnek a társasok.

Az első változás, amit megemlítenék, hogy végbement a játékiparban, a lokálisan játszható gamek kihalása (vagy legalábbis veszélyeztetetté minősülése). Tudom, ma is jönnek ki játékok, amik megfelelnek a kategóriának (Helldivers, Towerfall, Mortal Kombat, Crawl...), mégis, ezek nagyrésze indie fejleszésű (ami könnyen elidegenít sok embert) és a nagy kiadókat egyre kevésbé érdekli, hogy egy játékon egy gépen több személy játszhasson egyszerre – jóval nagyobb hangsúlyt helyeznek az online lehetőségre. Fontos a játékosoknak, hogy másokkal játszhassanak, hogy az interakció ne csak játékos és játék között lépjen fel, hanem játékos és játékos között, a játékon keresztül (ez a mondat bonyolultabbra sikerült, mint kellett volna). Az online játéknak megvannak az előnyei, és hihetetlen lehetőségeket nyitott meg mind fejlesztők, mind játékosok számára – de az online megjelenésének egyik mellékhatása, hogy kiszorította a piacról a lokális játszásra szánt játékokat. Talán pontosan emiatt kezdett a társasjátékok fejlesztése és piaca ilyen iramban fejlődni. Megadják a lehetőséget, hogy más emberek társaságában játszhassunk olyan játékokon, amik úgy vannak tervezve, hogy szórakoztatóak legyenek (hamarosan kitérek arra, miben különbözik ez a szórakoztatóság a videójátékokétól).

Ráadásul a társasjátékok lehetőséget adnak rá, hogy olyan embereket is bevonjunk ebbe a tevékenységbe, akik amúgy nincsenek hozzászokva a PC-s illetve konzolos irányításhoz. Aki gamernek nevezi magát, az valószínűleg rendelkezik egy olyan háttértudással és képességekkel, amik lehetővé teszik, hogy játsszon. Eleve a videójátékok ma már úgy vannak dizájnolva, hogy feltételezik ezt a háttértudást – ez egy komoly akadály azok számára, akik nem rendelkeznek velük. A társasjátékok ezzel szemben nem igényelnek sem előzetes tudást, sem egy platformot. Az egyszerű ember számára sokkal intuitívabb kártyákat kijátszni, dobókockát használni meg kis fakockákat lerakni mint mondjuk megtanulni célozni FPS-ekben. Így sem biztos, hogy bárkit meg tudunk győzni, hogy játsszon velünk, de ha a megfelelő játékot választjuk ki, valószínűleg jóval könnyebb dolgunk van, mint valakit áttéríteni gamernek...

Bár online is játszhatunk más emberekkel, akár barátokkal, ez a szocializációnak egy olyan formája, ami a 21. század sajátja – és, mint a 21. század sok egyéb újítása, nem biztos, hogy egészséges. De nem az a lényeg, hogy egészséges-e vagy sem – azt akarom hangsúyozni, hogy ha másokkal akarunk játszani, nem vagyunk kötve az online játékokhoz, léteznek lehetőségek, hogy helyileg is játszhassunk, és ezek egyike, hogy befektessünk egy (vagy több) társasba.

A másik nagy változás a játékiparban az egyre inkább kompetitív orientáltság. Az e-sportok népszerűsége miatt a ma megjelenő játékokban fontos a kiegyensúlyozottság, a tisztaság, az „easy to learn, hard to master” elv (könnyen tanulható, nehezen elsajátítható). Emiatt a játékokban elengedhetetlen, hogy a játékos képes legyen jól játszani, és aki jól játszik az valószínűleg jobban szórakozik. Miért? Mert a fő motivációs faktorok, amik arra ösztönzik az embereket, hogy kitartsanak a játék mellett, a fejlődés vágya és a sikerélmény. És pontosan emiatt a szórakozás összefügg a győzelemmel – más szóval, a játék nem tud szórakoztató lenni, csak ha nyerünk benne. A társasjátékok teljesen más elven működnek: nagyon gyakran olyanok is könnyen eligazodnak bennük, akik amúgy nem szoktak játszani, és nagyon gyakran azért játsszuk őket, mert szórakoztatóak, nem azért, mert nyerni akarunk. Megadják a lehetőséget, hogy élvezzük mások társaságát, döntéseit és hülyeségét. Nem azt mondom, hogy a videójátékokra csak a sikerélmény-orientáltság (kompetitív-orientáltság) jellemző, és a társasokra csak a szórakoztatóság. Talán pontosabb lenne a következő megfogalmazás: a legnépszerűbb videójátékok kompetitív, e-sportnak tervezett játékok, (League of Legends, Counter Strike, StarCraft...) míg a legnépszerűbb társasok könnyedek, amikben a játékosokat jóval kevésbe érdekli, ki lesz a győztes (Ticket to Ride, Pandemic...). Természetesen aki könnyebb, agyatlan szórakozást keres, talál bőven játékot a virtuális kategóriában is. Mégis, szerintem érdemes a társasjátékoknak adni egy esélyt – nem azért mert jobban tudna maga a játék szórakoztatni, hanem mert ezek a játékok nagyobb szabadságot adnak, gyakran nem annyira limitált az újrajátszhatóságuk, és megengednek egy olyan kreativitást, amit csak kevés videójáték képes megengedni. 

A harmadik dolog, amit megemlítenék, az az üzletpolitika a játékiparban. Szerintem a legtöbb ember átkozza a DLC-modellt, még ha nincs is amit tegyen ellene, és visszasírja a „régi szép időket”, amikor még teljes értékű kiegészítőket kaptunk. Persze vannak ingyenes játékok, és a Team Fortess által indított „kalap-politika” nagyszerűen működik, ez a fizetésmodell inkább csak a fent említett „e-sport” játékokra jellemző. Namostmár – a társasjátékok piaca még most is az alapjáték + kiegészítők modellt alkalmazza. Ezen felül, a társasok esetében az alapjáték szinte minden esetben egy teljes értékű játék, amit nem kell teletömni kiegészítőkkel és DLC-kkel ahhoz, hogy játszható legyen. Ez eddig úgy érzem pozitívum. Ugyanakkor, a társasjátékok (habár itt is megvannak az árkategóriák), drágábbak mint a videójátékok, mivel ebben az esetben tényleges, fizikailag létező komponenseket veszel. Ezzel persze együttjár az is, hogy ezeket tárolni is kell valahol. Ugyanakkor, annak ellenére hogy a társasok drágábbak, nincs szükség rá, hogy játszásukhoz megvegyünk egy konzolt, vagy folyamatosan fejlesszünk egy PC-t. Persze aki amúgy is gamel annak mindegy, de azért érdemes számításba venni ezt. Még egy megjegyzés/negatívum – a társasjátékoknak, a közhiedelemmel ellentétben, nincs végtelen élettartamuk. Előbb-utóbb kijátszhatók, főleg ha rendszeresen ugyanazokkal az emberekkel játszunk. Ezt el kell döntse mindenki magának, hogy jobban megéri-e videójátékokra és PC-re/konzolra költeni, vagy társasokra. A társasok esetében viszont a népszerűbb címek általában korrekt áron kaphatók. Ha távol tarjuk magunkat néhány olyan játéktól, ami fölöslegesen drága és inkább pénzpocsékolásnak nevezhető – nem említek címeket (Magic the Gathering), illetve a különösen magas árú címektől, akkor nem fog a pénztárcánk magharagudni ránk.

Nem nagyon említettem neveket ebben az írásban, mivel inkább az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet a társasokra, illetve úgy éreztem, hogy legalább egy cikk vagy blog ebben a témában lehetne egy olyan oldalon, ami játékokkal foglalkozik. Ha esetleg van rá igény, ajánlok néhány játékot olyanoknak, akiket érdekelnek a társasok és szeretnék kipróbálni a hobbit (vagy mondjam úgy, a hobbinak ezt az ágát, mert, amint már említettem, a videójátékok és társasok között nincs akkora különbség, mint sok ember gondolja), de nem tudják hol kezdjék.