Lusta vagyok, de végül csak elkészült!

Sziasztok! Hosszú idő telt el mióta legutoljára jelentkeztem! Valahogy ez a heti egy videó csak nem akart összejönni! Igazából majdnem három hónap kellett, hogy rendezzem a soraimat!

Magyarázhatnám a bizonyítványom, de ezt inkább mégsem teszem. Mondjuk azt, hogy lusta vagyok, és nem is nagyon állunk távol az igazságtól!

Most viszont újult erővel tértem vissza, és ehhez egy felettébb idegőrlő játékot választottam. A Getting Over It with Bennett Foddy-nak ugyanis már a neve se egyszerű, a játék aztán végképp nem, viszont felettébb fárasztó!

Tulajdonképpen háromnapi gyakorlás kellett ahhoz is, hogy egyáltalán eljussak addig a játékba, hogy legyen értelme rögzíteni a képi anyagot. Ezután jött a rögzítési folyamat, ami messze nem úgy ment, mint ahogy az a nagykönyvekben lenni szokott. Bár a gépemnek játszi könnyedséggel kellett volna elbánni ezzel a feladattal, valamiért csak ötödszörre tudtam úgy rögzíteni a felvételt, hogy ne legyenek benne akadások! Éljenek az optimalizálatlan indie játékok!

Elképzelhetitek, hogy a procedúra végére az élettől is elment a kedvem, pedig még csak ezután jött a számomra „legkedvesebb feladat”, a hangfelvétel, és az ezzel történő utómunka. Maradjunk annyiba, hogy az ezt megelőző tortúra miatt, nem éreztem annyira kínosnak a végeredményt! Most az egyszer legalább van egy jó indokom a narráció tökéletlenségére!

A videó vágását sikerült viszonylag gyorsan letudnom, bár erősen kellett kényszerítenem rá szerény személyemet! A lényeg, hogy nagy nehezen, de elkészült, és a folyamat macerásságát illetően szerintem nem is lett rossz! Viszont, ha belegondolok, hogy az első gondolatom az volt a Getting Over It with Bennett Foddy kapcsán, hogy ebből milyen egyszerű lesz videót csinálni, akkor enyhe sírhatnékom támad.

Itt a végeredmény:

 

 

Volt egy másik projektem is még a Köcsögbe zárva előtt, de azt végül elengedtem. Egyszerűen túlnőtt rajtam, és az alapötlet se volt annyira jó, hogy megérje vele vesződni!

Azt hiszem, hogy lassan zárom soraimat! Igyekezni fogok, hogy ilyen hosszú kihagyások ne legyenek a csatorna történetében, és rendszeresen tudjak tartalmat gyártani. A következő projektemről még elképzelésem sincs, hogy mi lesz, de valószínűleg valami kisebb dolog lesz, hogy visszazökkenjek ebbe az egészbe.

3 komment - szólj hozzá!

Folytatást kap a Sonic, a sündisznó

Sonic készen áll egy újabb körre. A villámgyors sündisznó először halálra rémítette a netet, majd a videojáték-adaptációk legjobb nyitóhétvégéjét produkálta. A készítők számoltak a folytatás lehetőségével, és most a stúdió is megadta a zöld jelzést.

A Codemasters gyártja az új WRC-játékokat

A Codies csapata öt évre szóló szerződést írt alá a rali-világbajnokság szervezőivel, így 2023-től ők gyárthatják a FIA World Rally Championship hivatalos játékait. Ennek ellenére nem szenved majd kárt a DiRT-széria sem.

Pörgős űrcsatákkal vár a D.E.E.P.: Battle of Jove

A Star Fox és a 90-es évek árkádosabb repülős játékai ihlették a D.E.E.P.: Battle of Jove című űrlövöldét. Az egyjátékos akcióra kihegyezett, nyolcórás sztorit ígérő játék akciódús előzetesekkel csalogatja az érdeklődőket.

League of Legends - reklámfelületek a játéktéren

A legtöbb sportközvetítésnél bevett szokás, hogy a szponzorok logói ott virítanak a pályaszéli zászlókon és transzparenseken. Júniustól a League of Legends csataterein is reklámozhatnak a csapatok és versenyek támogatói.

Desperados III - Kate O'Hara is bemutatkozik

Nagyon közel járunk már a Desperados III megjelenéséhez, így időszerű volt, hogy John Cooper ötösfogatából mindenki megkapja a maga bemutatkozóvideóját. A sort a veszélyesen szexi Kate O'Hara zárja.

Június 4-én PlayStation 5-eseményt tart a Sony

A Sony megerősítette a pletykákat, a jövő hétre valóban betárazott egy PlayStation 5-eseményt, ahol az új konzolra készülő játékok kapják a főszerepet. A műsort további előadások követik majd az elkövetkező időben.

Jövő héten újra megmutatja magát a Madden NFL 21

Az amerikai foci szerelmeseinek érdemes lesz a jövő héten rátapadni az Electronic Arts felületeire, a kiadós ugyanis látnivalókat ígér a Madden NFL-sorozat idei felvonásával kapcsolatban.

The Last of Us: Part II - részletesen a világról

Negyedik részével folytatódik a The Last of Us: Part II-ról szóló fejlesztői napló, amiben ezúttal a játék világáról, és annak megalkotásáról mesélnek részletesebben a Naughty Dogos srácok.

Másodjára is zártbétázik a KartRider: Drift

A Nexton népszerű kartjáték-sorozatának legújabb részéről még most sem tudjuk, mikor jelenik meg, de a KartRider: Drift épp most tart egy második zárt bétatesztet. Ez számos javítást, új funkciót és napi belépési bónuszt is tartalmaz.

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Szellősen indul a június, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne mivel játszani a következő napokban! A héten élesedik egyebek mellett a Riot legújabb lövöldéje, a Valorant végleges változata is.