Claymen

Claymen

Assassin's Creed II

Link másolása
a nevem inigo monto... akarom mondani Ezio ...



Mára szerintem nem igazán van olyan ember aki nem játszott volna a széria legalább egy darabjával. A sorozat valód kultstátusz lett az évek alatt és bár én mondanám magam hatalmas rajongónak, nem én leszek aki elvitatja tőle a hírnevet és az elismeréseket. Az első rész története és ötlete teljesen magával ragadott. Nagyon tetszett mind a megvalósítás, a hangulat és az elképzelés, ám a játék (nálam) nagyon hamar unalomba fulladt a folyamatos önismétléstől és a kisebb nagyobb hibáktól. 

A második rész viszont... 

Én nem tudom ezt megelőzően volt-e játék amit tényleg kimaxoltam, de ha nem is ez volt az első, biztos, hogy ez maradt a legemlékezetesebb ( Igen, még a tollalkat is összegyűjtögettem, bár az már egyfajta stocholm szindróma volt inkább). Minden percét imádtam, a falmászás animációját, a hangulatot, a zenéket, a történetet, a kincskeresést, fejlesztgetést.

Illetve mivel mindig is érdekelt a történelem, a kódexek olvasgatásával is rengeteg időt eltöltöttem. De ne szaladjunk ennyire előre, a végtelen ömlengés is várhat még magára, nézzük szépen sorban mivel is van dolgunk. 

Miért pont most jutott ez eszembe? Nemtudom. De gondoltam egy nagyot és újrakezdtem. A főcímdal felcsendülésével pedig olyan szinten megrohantak az emlékek, hogy úgy gondoltam, megosztom veletek gondolataimat. 



Laa shay'a waqui'n moutlaq bale kouloun moumkine

A történetet nagyjából ott vesszük fel, ahol az első rész véget ért. Desmond belecsöppen ennek a láthatatlan háborúnak a közepébe, és lassan kezd benne körvonalazódni mi is forog kockán. Az első részhez hasonlóan itt is egy emléken keresztül kalandozzuk végig a játékot, bár jóval ritkábbak és kevésbé idegesítőek a "valóságban" történő átvezetők. 

Altair-t magunk mögött hagyva ugrunk egy nagyobbat az időben, egészen Európába a XV. századba, hogy lássuk világra jönni Ezio Auditore da Firenzét. Itt muszáj megemlítenem, hogy szerintem itt láttam a valaha készült legjobb tutorialt. Teljesen egyszerűen és mégis a hangulat megszakítása nélkül mutatja meg az alapokat, ahogyan az újszülött segítségével végigvesszük az alapvető gombkiosztást. 

A fiatal Ezio azután felcseperedik és éli a világfiak gondolatan életét. Nők, bor és egy kis éjszakai pofozkodás a felesleges energiák levezetésére. Egy ponton azonban nagyot fordul ifjú főhősünk körül a világ, apját, és két testévérét felakasztják egy összeesküvés eredményeképpen, húgával és anyjával pedig menekülniük kell. 

Nagybátyja fogadja őket, és itt megismeri Ezio, hogy apja nem csupán bankár volt, hanem valami sokkal több. Katona, egy olyan háborúban, mely generációk óta dúl, és melynek minkét oldalán hatalmas erők sorakoznak. ( Mikor a nagybácsi először beköszönt, hogy "It's a me MARIO!" hát... ott majdnem lefordultam a székről. Nemtudom kinek az ötlete volt, de remélem kapott érte valami prémiumot.)



A történet innentől kezdve csak bonyolódik, és olyan karakterekkel sodor minket az össze a sors, mint Leonardo Da Vinci vagy Niccolo Machiavelli. Cselszövés, ármány, (szerintem méltánytalanul alulértékelt) sci-fi szál és kalandok várják, hogy megismerjük és átéljük őket. 

requiescat in pace



A harcrendszer jelentős fejlődésen esett át, nem lett világmegváltó, és szerintem egy picit egyszerűbb is mint kéne, többet ki lehetett volna belőle hozni, de korához képest, teljesen rendben van. Az animációk látványosak, változatosak, és lényegesen több fegyver és lehetőség áll rendelkezésünkre mint korábban. Ellenféltípusból is egy leheletnyivel több van, nem világmegváltó, de dicséretes bővítés. 

De mindenki tudja, hogy akár a hitman játékok esetében, itt sem az agyatlan mészárlás, hanem a taktikázásé és a lopakodásé a főszerepe. Ebben viszont nagyot domborít a játék, mert rengeteg lehetőségünk van teljesen eltérő módon eltenni ellenfeleinket láb alól. Annak idején teljesen lenyűgözött, hogy milyen szinten rám van bízva, hogyan közelítek vagy oldok meg egy-egy feladatot. 

A legjobban azokat a megoldásokat szerettem, mikor én magam szinte be sem mocskoltam a kezem, és mint egy árnyék oldottam meg mindent. Tolvajokat uszítottam az őrökre, zsoldosok tartották fel a felmerősereget, míg a bámészkodókat 2 markék arany el is csalta a helyszínről. Ezio pedig némán lépdelt prédája felé, aki minden szövetségesétől elszakítva, csak lábaitól remélhetett segítséget. Hiába. Az ikonikus rejtett penge egyetlen villanása, akár a kobráé véget vetett még egy cselszövő életének. 



Ezio Auditore da Firenze

Személy szerint messze Eizo a favorit Assassinom. Altair nekem kicsit semmilyen volt, a többiek pedig egyszerűen unalmasak. ( Eivor-ról nem tudok nyilatkozni, a Valhalla még várat magára)Itt viszont egy remek jellemfejlődést kísérhetünk végig, hogyan változtatják meg az események hősünk életét és őt magát is. Hogyan válik egy haragtól és bosszútól fűtött kölyökből az Assassin testvériség egy oszlopos tagja, aki nem kis lábnyomot hagyott maga mögött a történelem véráztatta földjén. 

A szinkronszínészek remek munkát végeztek, nagyon jól megteremti a hangulatot a játékuk, itt pedig had emeljem ki Machiavelli karakterét. Amit az a színész beleadott ebbe a szerepbe, az szerintem igazán elismerésre méltó. Nemtudom mennyire járul ehhez hozzá, hogy én anno olvastam tőle pár művet a filozófiával való ismerkedésem során, de máig lenyűgöz a játéka és öröm hallgatni a karaktert. 

A másik zseniális hangulatelem pedig a környezet. Sokszor azon kaptam magam, hogy csak bóklászok az utcákon, vagy rohangálok a háztetőkön. Rengeteg történelmi épületet animáltam meg meglepő részletességgel és kidolgozottsággal. Néhány templomban még a festmények is olyan módon voltak kidolgozva, hogy az ember simán elidőzött ott egy kicsit, nem utolsó sorban pedig a megnyitható kódexeknek hála rengeteg érdekességet is olvashattunk amellett, hogy megnézhettünk, még ha csak virtuálisan is, korszakalkotó festményeket. 

 

Itt én még azt éreztem, hogy nem futószalagon gyártott tartalmat kaptam, nem azzal a céllal született meg, hogy az éven is legyen egy AC cím. Itt érezni lehetett a kreativitást és az odaadást amit a készítők belefektettek ebbe a játékba. Néha picit monoton, olykor átgondolatlan, de összességeben egy fantasztikus alkotás, amibe rengeteg emlékezetes jelenet, jól megírt történet, és nem utolsó sorban izgalmas, élvezetes akció van. 

Őszintén szólva engem meglepett, hogy több év után még mindig milyen jó ez a játék. Távol áll a tökéletestől, de szerintem abszolút szerethető, és a szériából nekem a mai napig a kedvencem. Ha az ember egy picit el tud vonatkoztató a grafikától akkor egy fantasztikus játékot kap, és egy remek kalandot élhet át, fagy fedezhet fel újra, ahogy én is tettem. 

Engem személy szerint a sorozat elvesztett a Black flag-el. Az a világ egy legjobb kalózos, és az egyik legrosszabb Assassin's Creed játéka. A kettő viszont számomra egy igazi gyöngyszem.

Nektek melyik a kedvencetek, illetve ti hogyan fogadtátok az új irányvonalat?

Köszöntem a megtisztelő figyelmet.


13.
13.
FrankBlack
#12: Meg tudlak érteni. Ezio karaktere, és a történet számomra is teljesen egyedi, és mély nyomot hagyott bennem, bizonyos szempontból fölülmúlhatatlan.

Az is igaz, hogy a későbbi részekben a történet nagyon szétforgácsolódott, elnyújtott lett. A Valhalla-nál pl. én konkrétan azt éreztem, hogy olyan, mintha az ubisoft-féle amolyan AC Skyrim-ben lennék.

Ha jól emlékszem az Ezio trilógia egyik részét valami 23 óra alatt vittük végig, pedig nem rohantunk, és még a fő szálon kívül mást is csináltunk. Ezzel szemben az újabb részek (pl. Origins-Odyssey-Valhalla) ennek többszöröse is lehet. Nálunk mind 100 óra körül volt mire a sztori végére értünk, persze mást is csinálgattunk mellette. Legutóbb azonban az Odyssey-t megpróbáltam úgy, hogy csak a sztorit csinálom. Szintezés már nem volt gond, mert NG Plus volt, de még így is 60 óra körül volt, mert közben sok olyan dologra is "rákényszerített" a játék, ami amúgy nem tartozott volna szorosan a történethez, feleslegesen nyújtotta el azt. Lassan haladt nagyon.

Én ezt úgy kompenzálom némiképp, hogy elolvasom a könyvet is hozzá. Ezért szeretem azokat az AC könyveket, amelyek egy az egyben a játék történetét írják le, mert így koncentráltabban csak a fő szálat olvasom, és élem át. Többek között az Odyssey sztorija nekem könyvben nagyobb élmény volt, mint a játékban végigvinni, pedig ugyan az van leírva. Ami előzmény, és egyéb mellékág, az is segít jobban beleélni magam a játékba.

Lényeg, hogy a fő történeti szál beleélése szempontjából szerintem sem jó, hogy egyre inkább felhígultak az AC játékok. Jól mondod: a történet rovására került bele sok plusz tartalom, és az óriási térkép. Én is amikor "most csak a történetet akarom végigjátszani" céllal kezdtem neki egy új végigjátszásnak nagyon bosszantó, és frusztráló volt, hogy olyan lassan halad. A Valhalla is eléggé elnyújtott lett, bármennyire is tetszett. Megértem, hogy sokaknak ez teljesen el is veszi a kedvét a játéktól.
12.
12.
Claymen
#10: Köszönöm, örülök, hogy újra itt vagy :)

Nekem valahogy a második rész a hozzá tartozó kiegészítők annyira kikövezték azt az utat amilyennek én elképzeltem a folytatásokat, hogy nem is tudtam velük azonosulni.

Veled ellentétben nekem a tartalom is túl sok volt, ami nyilván nem a játék hibája, hiszen minél tovább le tud kötni, annál inkább megérte, hogy mit kaptál a pénzedért, csak én valahogy azt érezte, hogy a plusz tartalom a világ és a történet rovására került be.

Nekem a későbbi címek valahogy már nem tudták hozni azt amit a második rész megteremtett, és így én nem is foglalkoztam velük különösebben. Nemtudom az abstergo / jelenkor vonalat mennyire viszik tovább az új részek, de nekem az ott megteremtett ügyes párhuzam például nagyon tetszett, illetve, én állítom, hogy Ezio a világon egyik legjobban felépített karakter, jellem és képességek szempontjából egyaránt.

A Valhalla az északi körítés miatt nagyon megtetszett, de időhiány miatt főleg még szereztem be, aztán hátha jön majd valami jó leárazás, alapon még várok vele. Illetve cimboránál kipróbáltam, tetszett is, de az az érzésem, hogy az ottani tartalom is elérné nálam egy idő után, hogy "kifullad" a történet és már csak a térképek közötti pontokon mászkálok a loot után.

Továbbra is úgy vagyok vele, hogy a későbbi címek minden bizonnyal okkal lettek közönség kedvencek, ahogyan te is szereted az Odyssey-t, de nekem a kettő olyan meghatározó volt, hogy máig ahhoz mérem őket, ami személyes preferencia kérdése. Nekem valahogy azoknál már túlságosan szétforgácsolódott a történet, és úgy éreztem benne magam mint a withcerhben vagy a skyrimban, hogy egyszerűen túl sok, legalábbis nekem biztosan.
11.
11.
Claymen
#8: Kevés játék van ami ilyen mély nyomott hagyott bennem. Ahhoz hasonló mint amit a serious sam vagy a far cry hozott a játékmenet / grafika terén.

Emlékszem rá, hogy ültem gyerekként a jó 800x600 felbontás előtt és ámulva néztem milyen részletesek és jól kidolgozottak a falmászás animáció, (korához képest) milyen jól imitálja az élettel teli várost, és hogy az addigi játékokhoz képest mekkora szabadságot adott 1-1 feladat elvégzéséhez.

Mert ugye ha réárez az ember a harcrendszer faék egyszerűségű, simán végig lehet rambózni mindent, de én nagyon szerettem megtalálni a látványos, és csendes megoldásokat.

Én nagyon szerettem a black flage-t mint kalóz szimulátort.
De AC játéknak (számomra) kritikán aluli :D

De az utazgatós, kincskeresős aspektusát egyszerűen imádtam. A hajózás és az azzal járó tengeri énekek pedig felejthetetlenné tették.
10.
10.
FrankBlack
Remek írás lett.

Számomra az első rész az "igazi" Assassins Creed, de Altair nekem is olyan semmilyen karakter volt.

A 2. rész nagy kedvencem nekem is. Ezio karaktere, a történet, a harcrendszer, a helyszínek, minden nagyon bejött a trilógiában, amelyből a Brotherhood a kedvencem.

A 3. és 4. rész (Black Flag) rész harcrendszere olyan szinten le lett butítva, hogy szó szerint nevetséges lett, nulla kihívással, de azért szórakoztató volt. A kor, és a helyszín bejött mindkettőnél, különösen a Black Flag. A kalózos hangulat, a tenger, a hajókázás, a szigetvilág nagy kedvencé tette ezt a részt számomra is.

De ezekre már én is egyre kevésbé tekintettem úgy, mint "igazi" Assssins Creed játékokra. Én azonban ezt nem bántam annyira, és csak ezért nem fordultam el a sorozattól, mert amúgy sem vagyok oda az "igazi" assassin-os lopakodós stílusért, sokkal jobban szeretem a nyílt közelharcot, és mint történelmi akció-kaland játékok nagyon bejöttek nekem. Annak ellenére is, hogy Connor, és Edward Kenway karaktere nem igazán tetszett, és a történetük sem nyűgözött le.

Unity. Párizs gyönyörű, a harcrendszer engem kicsit a 2. részre emlékeztet. Komolyabb, nehezebb, taktikusabb, sokszor inkább lopakodásra ösztönző lett az egész gameplay. Szerintem a küldetések nagyon jók lettek, a történet, és a főhős nem volt nagy szám, de nekem tetszett. Jó kis rész lett, amit kb. 6x játszottam végig.

Syndicate. A viktoriánus London hangulata engem lenyűgözött, és az új bunyós harcrendszer számomra rendkívül szórakoztató volt. A történet és a karakterek (Evie/Jacob) azonban nem nyerték el különösebben a tetszésemet.

Origins. Hangulatában nagyon bejött, és a harcrendszer újításai is. A történet érdekes volt, a főhőssel kicsit nehezen barátkoztam meg, de azért sikerült valamennyire megkedvelnem. Az atmoszféra, és a harcrendszer azonban nagyon erős lett, úgyhogy egy végigjátszás után new game+ is indult. Elsősorban az asszony kedvence az ókori Egyiptom, ezért ezt a játékot (is) főként ő játszotta (a korábbiakat is felváltva toltuk)

Odyssey. Nekem az ókori Görög szigetvilág nagyon betalált, amihez párosult egy számomra olyan rendkívül élvezetes, kellően komplex, és változatos harcrendszer, ami szinte megunhatatlan. Az asszonynak ez már túl sok volt, én viszont már a harmadik végigjátszást nyúzom jelenleg (New Game+2). Eddig 430 órám van benne. Ez nekem nagy szám, mert Ilyen sokat szerintem egész életemben soha nem játszottam még egy játékkal. Míg másoknak túl nagy volt a térkép, én meg nem tudok vele betelni, már 3x takarítottam ki :) Emellett Kassandra karaktere is nagyon tetszik, és a történet is bejött.

Valhalla. Beszippantott, és lenyűgözött. Kor, helyszín, hangulat, atmoszféra, harcrendszer, minden nagyon bejött. Eivor szimpatikus karakter, a történet is tetszik, a küldetések összességében nagyon jók. Most megy a 2. végigjátszás.

A széria a második rész óta hajlik mindenféle irányba, és az újabb részek szerintem is egyre kevésbé lettek "igazi" Assassins creed játékok, de mint történelmi kaland-akciójáték mindegyik rész tetszik többé-kevésbé.

Kevés olyan hátulnézetes akció-kaland ow játék van, főleg meg sorozat, ami nem valami sötét, nyomasztó világban játszódik, ami nincs tele természetfölötti hókusz-pókusszal, nem hemzseg a démonoktól, zombiktól, és egyéb gusztustalan szörnyektől, és nem tocsog a vérben az egész játék. Az AC széria ebből a szempontból szerintem hiánypótló, és ezért a kedvenc a játék sorozatom, mert valós történelmi helyszíneken, érdekes történelmi korokban játszódik, és nincs túltolva a gore, meg a természetfölötti dolgok sem.
9.
9.
DragonBleacPiece
nekem a 4. rész a kedvencem, ezt valamiért nem tudja megváltoztatni semmi, az történt hogy akkor régen eltörtem a lábam a nyár első hetében, nem tudtam menni sehova. egy barátom a black flaget és a far cry 3-at adta kölcsön hogy ha már mozogni nem tudok, a gépen játsszak ilyen szép trópusi játékokkal, ne csak wowozzak egész nap. és azon a nyáron egész végig hajókáztam black flagben
8.
8.
DragonBleacPiece
,, Én magam szinte be sem mocskoltam a kezem, és mint egy árnyék oldottam meg mindent. Tolvajokat uszítottam az őrökre, zsoldosok tartották fel a felmerősereget, míg a bámészkodókat 2 markék arany el is csalta a helyszínről. Ezio pedig némán lépdelt prédája felé, aki minden szövetségesétől elszakítva, csak lábaitól remélhetett segítséget. Hiába. Az ikonikus rejtett penge egyetlen villanása, akár a kobráé véget vetett még egy cselszövő életének. " mintha egy naplót olvasnék a karaktertől, nagyon látszik mennyire szereted a játékot :D meghoztad a kedvem vele hogy kezdjem el újra
7.
7.
Claymen
#5: A II-t és a kiegészítőket nagyon tudom ajánlani, szerintem ezek a mai napig remek játékok egyedi hangulattal.
6.
6.
Aanash
#2: Emlèkszem a youtube-on mennyi parkour videó volt, amikben assassin ruhában ugráltak.
Tagadhatatlan hogy Ezionál volt igazán a csúcson a szèria.
Azóta se jött elő az assassin èrzès, ahogy a Destiny 1 óta a guardian èrzès.
A Black Flag nekem nem is assassins creed.
Mára már túl sok minden van a játèkokban, amik miatt a lènyeg elvèsz.
5.
5.
maktub
Kedvelem a szériát, bár a túlhízlalt, mégis számomra üresnek érződő Odyssey egy időre elvette a kedvemet tőle. A korai részek nekem kimaradtak, szóval most, hogy az Ezio Collection is megkapta az FPS-boostot erősen gondolkodom rajta, hogy beszerzem.
4.
4.
Guba32
Nekem az első rész a kedvencem,bár játék menetben az volt a legmonotonabb,viszont a közel-keleti helyszínei lenyűgöztek.
3.
3.
A Fénybenjáró
Nekem a Black Flag a kedvencem. Mindig is odavoltam a kalózokért, na meg Edward Kenway a leglazább főhős az összes játékból.
2.
2.
Claymen
#1: Sokat gondolkodtam, hogy melyik tetszett jobban az alap vagy a brotherhood-e, de megmondom őszintén nem tudok dönteni. Bár lehet ha a kettő után a broderhoodot is végigviszem megváltozik a véleményem.
Nekem igazán a kettő és a kiegészítői maradtak meg nagyon.
A broterhood-ban az egész csapatépítős rendszer, bár azt nagyon sajnáltam, hogy az összes végigjátszásom körül talán 3 alkalommal volt ostrom, abból elbírtam volna többet.
A revelation-be nagyon jól átjött a közel keleti hangulat, és jól érzékeltetették, hogy Ezio már valóban Mentor, mind viselkedésében és tetteiben egyaránt.

A többi rész nekem erősen vakvágány volt. A három kicsit se tudott lekötni, a black flage-et pedig nem tudom assassin's creednek tekinteni. De máig a top kalózos játékom. Annak számomra verhetetlen.

A későbbi részekből nekem már nagyon hiányzott az eredeti hangulat és történet. Mindig is Open World volt, de utána már szerintem maga a tartalom összenyomta a történetet és a játékot. Ami nyilván nem globális probléma, de nekem tönkretette az élményt.
1.
1.
Aanash
Rèszemről a Brotherhood volt a csúcs.
De az Ezio trilógia összes rèsze tetszett.
A harmadik rèsz is egèszen jól sikerült, az erdős, havas tájak nagyon jól nèztek ki, a város is, az indián szál is jó volt.

A Black Flag már nem volt az igazi.
Magát a környezetet eltalálták, de sokszor azt vettem èszre, hogy untam a törtènetet.
Utána bele lestem a többi rèszbe,de egyik se fogott meg.
Az Origins az egyiptomával nagyon hangulatos lett, de amikor a krokodil megtámadta a csónakot, akkor elkezdtem megfigyelni hogy kb minden arra van, hogy meg kelljen ölni.
Ez meg annyira súlyosan előtèrbe került, hogy elrontotta számomra a játèkot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...